[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 30

-Elárulnád, mégis mi a fenéért vagy lehangoló állapotban?? -kezdte felkapni a vizet...-Csak nem miattam?? -kérdezte meglepődve...

Hohóó, ha tudnád a gondomat, nem reagálnál így!!!

×××

-Tényleg...-sóhajtottam...-Tudni szeretnéd?? -kérdeztem felé pillantva...

Csak bólintott és végig le se vette rólam a szemét...

-...Legyen! -suttogtam...-De előbb... -teljesen felé fordítottam magam és szinte megakadt a lélegzetem is, amikor közelebb került a fordulásnál...

-Mondd el, mi bánt! -kérlelte suttogva...

Mi a...??

-Ú-úrfi!!! Normálisan megoldjuk a problémáinkat, de ahhoz meg kell értenünk a másikat! -toltam el magamtól...

-Tökéletesen megértelek, ezért i...

-Nem! Nem értjük meg egymást! -álltam fel és szembe fordultam vele...-Nézzen ránk úrfi!! Mindig csak a viták folynak köztünk, meg a harc!

-El akarsz még ma menni, nem igaz??-kérdezte és rám nézett...

Nem válaszoltam, csak néztem magam elé és nagyot nyeltem...

-Mindig is ezt akartad! Szabad akartál lenni!! -felállt és a kapuhoz sétált...

-Úrfi, mit...??-megakadt a szavam is, amint megláttam, hogy kinyitja a kaput és tárva nyitva áll előttem...

-Szabad vagy! Többé nem kell elviselned engem és a hülyeségeimet!

Értetlenül meredtem felé, de csak ott állt és engem nézett, mikor lépek ki a kapun... Lassan sétáltam felé...

-Úrfi....?? -kérdőn meredtem rá...

-Szabad vagy! Igazad van! Nem vagy senki rabszolgája! -lehajtotta a fejét...-Mi lesz?? Menj már! -kétségbeesetten kiabálta, de persze kirohantam...

Pár lépésnél megálltam és visszanéztem... Nem nézett rám és egészen bement a házba...

-El sem hiszem!! -könnyek gyűltek a szemembe...-Szabad vagyok! -magam előtt motyogtam örömömben...-SZABAD VAGYOOKK!!!-kiáltva kezdtem futni egészen hazáig....

Meg sem álltam, nem érdekelt a sötétség, csak legyek a Nagypapámmal!

×××

Már elég sokáig futottam, de nem is bántam! Annyira boldog vagyok, hogy nem tart fogva! Szabad ember lettem! SZABAD!! Később már a kapunál rohantam be a lakásig...

-Nagypapa!! -boldogan szólítottam, ahogy beléptem a házba és a szemeimmel kerestem....-Nagypapa??! ...-körbenéztem...

Besétáltam nagy levegőket véve a szobájába, hátha ott találom, de nem... Mindent alaposan átnéztem, semmi... Utoljára a saját szobámat néztem meg és a földön hevert... Megijedtem és nyomban felé rohantam...

-Nagypapa!! Hallasz engem?? -sarkamra ültem és a fejét a térdemre helyeztem...-Nagypapa!!! Ébredj fel, kérlek!! -arcát ütögettem, de semmi reakció...

Kezdtem kétségbeesni és gyorsan a telefonért nyúltam, ami az asztalon hevert és tárcsázni kezdtem a mentőszolgálatot...

-Jó estét kívánok, siessenek gyorsan, a Nagypapám elájult és nem lélegzik!! Kérem! ...

-Lakcímet kérhetek??

-Inchon út 16!

-Máris ott vagyunk! -le is tették, én pedig csak vártam és próbáltam éleszteni Nagypapát...

-Kérlek, térj magadhoz!!! Nem hagyhatsz itt!! MÉG NEM!! Szükségem van rád! -sírva fakadtam...

×××

A kórházban üldögélek, miközben bent vizsgálják! Lassan 1 órája várok, de egyre jobban fogy a türelmem! Nem bírom!! Kinyílik az ajtó és egy orvost pillantok meg felém közeledni, majd helyet foglal mellettem...

-Nagyon sajnálom, kisasszony! Sajnos nem tudtuk megmenteni, túl gyenge volt a szervezete és a gyógyszeres kezeléseket se volt képes beszednie! Őszi te részvétem! -egyre jobban elfogott a sírás...

-Neeemm!!! Nem lehet igaz!!! -nem akartam elhinni...-Nagypapa!!?? ...-hordágyon hozták ki a holtestét, ami már le volt fóliával takarva...-Ne!! Nem hagyhatsz itt!! Szükségem van még rád! -egyre jobban eluralkodott bennem a sírás...

-Kérem, nyugodjon meg!-fogott le az orvos..

-Engedjen el!! Nem akarom megnyugodni!!! Nagypapa után akarok menni!! -teljesen lesokkoltam, senki sem szeret!

-Nővért!-kiáltotta az orvos és már szaporábban vettem a levegőt...

Majd egy éles sötétséget láttam magam előtt és már az orvos karjában vesztettem el eszméletemet...

×××

A hordágyban fekszem erőtlenül és kínzó fájdalmakkal küzdve próbáltam feleszmélni...

-Hmm... Hol vagyok??-kérdezte körbenézve...-Mit keresek itt?? Hol van Nagypapa??

Lassan felültem és próbáltam felismerni a helyet, de csak foszlányokat láttam... Leszálltam az ágyról és az ajtóhoz lépkedtem, majd éreztem egy kezet a kezemnél, ahogy megérinti velem együtt a kilincset...

-Hogy érzed magad?? -súgta a fülembe, viszont szaporábban vettem lélegzetem...

Felismertem a hangot, ő az! Hátam a mellkasának simult és éreztem meg lehelletét...

-Úrfi?? ...-szólítottam meg...

Megfogta csuklóm és szembe fordított magával... Meglepve néztem arcára, majd a szemébe..

-Mit keres itt??-kérdeztem meg...

-Az orvosok értesítettek, hogy siessem ide! Én pedig, teljesítettem! -mosolyra húzta a száját és közelebb hajolt...

-Hol van Nagypapa??-kérdeztem távolodva...

-Eun Ji! -szólított a .. nevemen??-Nagypapád arra kért, hogy.. Vigyázzak rád és ne hagyjalak el!-megfogta kezem és a szívére helyezte...-Viszont én megígértem, hogy... Magam mellett tudjam az életem szerelmét, aki nem más, mint az egyetlen unokája! Te! ...

Igaz és nem egy álom, Nagypapa többé már nincs velem! Elment és most már a szüleimmel van!

-Nem is tudod, mennyire fáj valakit elveszíteni! -mondtam ki már könnyeket hullajtva...

-De igen! Tudom! -lehajtotta a fejét... -Szeretnélek boldognak látni, ahogy mosolyogsz! Hibáztam, hogy rád támadtam!

-Árva vagyok! Senkim sincs!! A szüleim is itt hagytak, egyedül! Minden este róluk álmodom, amikor még találkozom velük és játszanak velem! Végig az mondjám, semmi baj, mellettem lesznek és vigyáznak rám! ... Igen, fentről!! És most Nagypapa is ott van fent!!

-Én nem hagylak itt!! Tudod miért?? Mert nekem fontos vagy! ... Az ajándékodat is megtartottam! Nézd! ...-mutatta felém...

-De azt elhajítottad! Hogy-hogy...??-néztem kérdőn rá...

-Akkor még haragudtam mindenkire, főleg rád! De azóta megváltozott minden! ...-mondta közelebb hajolva és meg is csókolt...