[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 2

-Igazán nincs bajom azzal! De a többieket azért kímélheti... Úrfi! ...-közelebb hajoltam hozzá, hogy ezt megosszam vele, ha már úgy is kíváncsi volt rá...

Ő is így tett... Közelebb hajolt és a teáját félretolva nézett mélyen mérges szemeimben...

-Tudtommal nem te parancsolsz itt, szivikém!-mondta gúnyos halk hangján...

-Nem vagyok a szivikéd! -gúnyos mosolyt mutattam felé és visszatértem eredeti állásomban, majd elindultam a portörlőkért...

A portörlővel a kezemben indultam meg leporolni a polcokat és még ki is kell takarítanom a szobákat! Annyi minden hárul rám, pedig nem is vagyok egyedül! De mindegy is! Rá érek, nem igaz?? ...

×××

Az úrnőm még mindig pihen, addig kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegőhöz jusson! Morgó hangot adva fordult át másik oldalára és tovább pihengetett... Inkább hagytam is, nem akarom felébreszteni a szerencsétlenkedésemmel, hogy elejtek pár értékes holmit, ezért is léptem ki szobájából, majd indultam meg az utolsó szobához, amit egyszer úgy is megfogok még bánni!

-Csakhogy végre megtaláltalak! Jönnie kell most! -megállt előttem lihegve Jun...

Jun rég óta dolgozik kertészként.. Gyerekkoromban sokat foglalkozott velem, és mondhatni jó barátok lettünk! 

-Mi az?? Mi történt?? -kérdeztem aggódva és kétségbeesve...

-Gyere gyorsan! Nincs időm elmagyarázni! -gyorsan lesietett én pedig utána indultam..

Egészen ki az udvarig futottam, ahol elvesztettem a fonalat! ... Szétnéztem, hol lehet a baj, de egyenlőre senkit sem láttam... A kert felé kezdtem el sétálni...

-Juuuun! Hol itt a baj?? -kérdeztem, majd hirtelen elém ugorva kiáltották el sokan..

-BOLDOG NÉVNAPOT EUN JI! -boldogan hallgattam...

-Oh, nagyon szépen köszönöm! ...-mosolyogtam...

A 'banda' feloszlott és megpillantottam ...

-Nagypapa?? ...-kérdeztem meglepve és felé rohantam...

Megöleltem és ezt viszonozta is! Nagyon szorosan ölelt! Nagyon régen láttam!  Még egészen 7 évesen láttam utoljára...

-Gyermekem! ... Mi a helyzet?? ... Hogy érzed itt magad?? ...-bombázott kérdéseivel, miközben eltávolodva fogta meg vállamat és a szemembe nézett mosolyogva...

-Jól vagyok és egészen kedves családhoz kerültem! -meséltem...

-Ennek igazán örülök! -megcsípte arcomat..-Látom, éppen dolgod volt!  Ne haragudj érte, de most fontosabb az ünneplésed! ...

-Ugyan! Nem haragszom! Jólesik újra látni téged! ...-még egyszer megöleltem...

Annyira boldog vagyok! ... Csak gondolnak rám is! ... Még az úrnőm és férje is kint ünnepeltek velünk, kivéve... Ahw... Sóhajtottam...

-Egy pillanat és jövök! ...-indultam egészen be a lakásik...

Szemeimmel keresgéltem azt az egyetlen egy személyt! ... Először a konyhában, de aztán rájöttem, soha nem tenné be a lábát, hacsak nincs készen valami finomság...

-Úrfii...-kiáltani kezdtem, de egyetlen egy szó sem hangzott el...

Már mindent átkutattam... Beléptem a szobájába, de szerencsére ott találtam...