Bring it Back || Shawn Mendes. /BEFEJEZETT/

Harminchatodik

- Hogy mi? – meredtem rá értetlenül – Aztán minek?

- Ez az első buli, ahová párként vagyunk hivatalosak – emelte meg a fejét, mint aki nagyon büszke – szóval, érted.

- Debütáltot, mi? – röhögtem el magam, mire Leigh játékosan meglökött – Nyugi már Justin rendes gyerek.

- Persze, eszembe se jutott az ellenkezője. A kérdés, hogy kibírja-e mellettem.

- Ugye nem akarod eljátszani vele a Pete Andrews esetet?

- De, pontosan azt terveztem.

Peter Andrews, ismertebb nevén Pete, iskolatársunk volt, még amikor épp, hogy gimibe kerültünk, talán tizennégy, max tizenöt évesen. Pete amúgy tényleg egy rendes gyerek volt, jó háttérrel, szóval első barátnak tökéletes- legalább is mindenki így gondolta. Maradjunk annyiban, hogy szépen szólva is menthetetlenül Leigh-be volt esve, ami persze nem volt meglepő, mert a fél iskola belé volt esve, de nem ez a lényeg. Leigh már akkor is igazi díva volt, tv műsorokból tanult meg élni konkrétan, úgyhogy amikor a fülébe jutott, hogy Pete belé van esve, élvezettel tesztelte szegény gyereket. Így visszagondolva tényleg kicsit szemét húzás volt, de az első egy hétben igazi csicskásként tekintett rá, rosszabb volt, mint egy házisárkány- Pete meglepően sokáig bírta mellette, már mindenki azt tippelte, mikor lesz elege, és hagyja ott a lányt, aki tényleg megérdemelte volna. De Pete kibírta, láthatóan nehezen, de egy hét után, Leigh olyan kedvesen bánt vele, mint szerintem életében senkivel sem. Onnantól kezdve pedig, az évfolyam álompárja lettek, egy éven át, amíg csak együtt voltak.

Habár azóta elmúlt pár év, és én azt hittem Leigh ebből kinőtte magát, úgytűnt nem, szóval őszintán sajnálni kezdte Justint, mert – az azóta is Pete Andrews próba által elnevezett cselekmény – nem volt könnyű eset.

- Miben fogadunk, hogy első mondata az lesz, hogy hol van a barátnője?

- Én inkább azt mondanám, hogy „Leigh menj már, ne akard, hogy beköpjelek Cameronnak, hogy utálatos vagy!" lesz az első mondata.

Mérhetetlenül komoly arckifejezéssel álltam meg, mire barátnőm is megtorpant.

- Egy tizesben.

- Állom – nyújtotta kezét nevetve – Mekkora szemetek vagyunk.

- Hé, csak te!

//

Miután Leigh egyedül hagyott a tanulni valóimmal, szinte bele is temetkeztem. Mivel nem igazán tudtam, hogy mit is akarok kezdeni magammal, úgy döntöttem mindenből jónak kell lennem, nem tudtam csak azokra a tantárgyakra ráfeküdni, amik kellenének a jövőben. Szóval, délután ötkor beletemetkeztem a jegyzeteimbe, és egészen este tízig fel sem néztem belőlük, csak mikor apu felhozott nekem valami vacsorát, meg persze amikor mosdóba kellett mennem. De ezeken kívül csak fetrengtem a szobámban, hol az ágyon jegyzeteltem, hol a földön fetrengve magoltam az addíciós tételeket, úgyhogy meglehetősen fárasztó délutánom volt- mire feleszméltem a nap már nem is látszott, csoda volt, hogy olvasni képes voltam. Úgyhogy őszintén, eszembe sem jutott, hogy a házunkban jelenleg mínusz két fő volt.

Annyira próbáltam nem aggódni az állítólagos barátom miatt, és ez olyan szinten sikerült, hogy észre sem vettem, hiába mondta hívni fog, nem tette. Nyugodtan feküdtem be az ágyamba egy jóleső zuhany után, és a fáradtságtól könnyen jött álom a szememre, és aludtam az igazak álmát egészen reggelig.

Reggel pedig visszatért az unásig ismert, túl gondolós Casey- igazából tudhattam volna, mert ez tök rám volt jellemző. Ahogyan mind a hárman ledobtuk magunkat az asztalhoz, nekem eszembe jutott, hogy igazából azt sem tudtam, mi van Karenékkal- felém nem jelentkeztek, és mint kiderült a srácok felé se. Barátaink semmilyen üzenetet nem kaptak, épp mi van Shawnnal, úgyhogy, igazából kicsit aggódni kezdtem. Nem, kivételesen nem amiatt, hogy én meg Shawn- nem akartam olyan barátnő lenni, aki mindentől kiakad (habár ez szinte a létem definíciója) így inkább figyelmen kívül hagytam a tényt, hogy engem nem hívott, és előtérbe tettem azt, hogy a többieket se- Shawn eltűnt a szemünk elől.

- Apa – szólítottam Ősöm, mikor már megelégeltem a gondolkodást – tudsz valamit Karenékról? Shawn tök eltűnt, mindenki elől.

- Tegnap beszéltem velük, mielőtt Shawn bement volna erre a meghallgatásra, vagy mi az istenre. Azóta nem, valószínűleg hívnak ha valami nincs jól, ne aggódj. Biztos csak sok dolguk akad.

- Persze, csak... érted.

Aaliyah már elindult, és lassan nekem is mennem kellett volna, Matt üzenete már percekkel azelőtt megérkezett a telefonomra, de tényleg aggódtam egy kicsit. Ismerve Shawn-t megannyi ötlet jelent meg a fejemben, ami miatt eltűnhetett mindenki elől.

- Nyugi Casey – mosolygott rám apa – Nem hiszem, hogy bármi bajuk lenne.

- Oké, - sóhajtotam, miközben felálltam – akkor én megyek is. Azért ha jelentkeznek... szóval dobj már egy üzit.

- Mindenféleképp.

Azért még odahajoltam egy ölelésért apámhoz, majd megkezdtem utamat az iskola felé.

Igazából egy dolog lebegett a szemem előtt; lehet, hogy Shawn-t visszautasították, és amiatt tűnt el? Annyira rá lett volna jellemző, és én annyira nem tudtam elengedni ezt az eshetőséget, amitől először kissé frusztrált lettem, hisz könyörgöm, Shawn tehetséges, megérdemli, hogy híres legyen- de hamar átvette ennek helyét a megkönnyebbülés, hogy nem fog itt hagyni.

Úgy, ahogy azt megígérte nekem.