Én és a tükör világ (Undertale) ~Befejezett~

13. Papyrus elítél

Sans kivitte a kaját az asztalra, míg én tányérokat keresek.

- Oh, Papy hát te is haza értél? – Hallom meg kintről Sans hangját. Felkapom a tányérokat és az evőeszközöket és elindulok kifelé az étkezőbe.

- Mizu tesó? – Hallom meg Papyrus hangját. Olyan laza és nem törődöm, hangja van, mint Sansnek.

- Hoztam egy vendéget! – Mondja Sans és én pont ekkor lépek be. Leteszem a dolgokat és feléjük fordulok. Kissé kínos, de nem tudom elmondani miért.

- Helló, a nevem Tina! – Nyújtok kezet de Papyrus megvető tekintetén kívül nem kapok mást.

- Ma a szobámban eszek! – Jelenti ki és egy tányér étellel a kezében letűnik az egyik ajtó mögött.

- Papyrus ne légy illetlen! – Kiált utána Sans. Megfogom a vállát, amire rám néz.

- Semmi baj biztos csak fáradt. – Mondom mosolyt erőltetve az arcomra.

- Hát oké... gyere együnk. – Mondja Sans bele törődve a dologba. Egy ideig csendben eszünk bár én inkább csak turkálok az ételben.

- Talán te is fáradt vagy? – Kérdi Sans félre döntőt fejel.

- Egy kicsit... szerintem én elmegyek sétálni! – Mondom felállva az asztaltól.

- De hát vihar van készülőben! Nem mehetsz ki így! – Szalad utánam. Csak azt érzem, hogy Sans kék sálja landol a nyakamban és megköti. – Ha kimész, legalább ez legyen rajtad! – Mondja csípőre tett kézzel.

- Köszönöm... - Mondom, egyik kezemmel a sálat markolva majd lehajolva adok egy puszit a fejére. Elindulok tehát ki a már sötét havas tájra. Egy ideig mendegélek, majd megtalálom azt a tisztást, amin a másik világban szoktam elfeküdni. Elszaladok a nagy szikláig, ami mint egy erkély magasodik felém. Befekszek alá és oldalra fordítva a fejem nézem az enyhén csillagos eget.

- Vajon csináltam valamit? – Kérdem magamtól hangosan. Papyrus elég csúnyán nézet rám. – Vagy csak ennyire félti a tesóját? – Kérdem, majd teljesen hátra fekve nézem a szikla alját, ami tele van kisebb denevérekre. Remélem, nem ürítenek rám... - Vajon meddig maradok itt? A másik világban valószínűleg már keresnek. – Mondom törökülésbe felülve. – De hogyan menyek el? Azt se tudom mit csináltam, hogy ide kerültem! Az biztos, hogy kell egy tükör, de utána? – Arcomon végig húzóm a kezem. Amikor a szemem elől elkerül a kezem egy a kis szörny gyerekhez hasonló lényt látok meg a fa mögött, ami engem néz. Fején kis masni arról árulkodik, hogy ő lány.

- Te... te boszorkány vagy? – Kérdi remegő hangon.

- Miért hiszi ezt mindenki? – Teszem fejemre a kezem. – Nem, nem vagyok boszorkány. – Válaszolok rá nézve és erre kijön a fa mögül. Oda szalad hozzám és leül törökülésbe elém. Nincs keze, mint az általam ismert gyereknek se. – Miért bujkáltál a fa mögött? – Kérdem kedvesen.

- Papyrus azt mondta, hogy te nem vagy ember. – Mondja lesütve a szemét. Papyrus? – Azt mondta, hogy mivel csak úgy felbukkantál nem lehetsz ember, de a kinézeted alapján szörny se lehetsz. Így mindenkinek azt mondja, hogy tartózkodjanak tőled. – Mondja végig a szemembe nézve. Dühösen állok fel és elindulok Papyrushoz. Hogy merészel úgy ítélkezni rólam, hogy nem is ismer? – Most hova mész? – Kérdi a gyerek.

- Van egy kis elintézni valóm! – Mondom, majd visszafordulok hozzá. – Menny haza lassan itt a vihar! – Mondom, majd szaladni kezdek a ház felé. Berontok és egyenesen ahhoz a szobához megyek ahova Papyrus ment be. Berúgom az ajtót, amire ijedten ül fel az ágyon. – Mégis mit képzelsz, mi vagyok én? Boszorkány? – Kérdem, dühösen miközben oda megyek az ágyához és csípőre tett kézzel nézem őt. Meglepetten majd kissé dühösen néz vissza rám.

- Nem vagy ember...

- Ez még nem jelenti azt, hogy boszorkány vagyok! Még én se vagyok tisztában vele, hogy mi vagy ki vagyok, erre te mindenkinek elhíreszteled, hogy boszorkány vagyok és veszélyes? – Kérdem a szavába vágva. – Figyelj, elfogadom, ha esetleg nem kedvelsz engem, de legalább ismerj meg mielőtt olyan dolgokat állítasz rólam, ami nem igaz! – Mondom kissé lehiggadva.

- Hogy kerültél ide? – Kérdi, de a szeméből bizalmatlanság tükröződik.

- Nem tudom. Aszem egy tükrön keresztül! – Mondom őszintén a földet nézve majd törökülésbe leülök a földre. Arcom a kezembe temetem, és ahogy becsukom, a szemem elnyom az álom. Jó álmos lehettem az tuti!

'- Végre ismét alszol! – Hallom meg Error Tina gúnyos hangját. Felnézve a kastélyban vagyok, ahol a trónban ő ül. Nyelek egyet és lépek egyet hátra. – Ne menekülj. – Mondja meglepően most nem fenyegetően. Egy szempillantás alatt előttem terem. Egyik kezét az arcomra teszi és azon nyomban egy fekete terembe érkezek. Egyetlen sarokban világit a fény. A lámpa alatt egy ismerős alak ül összekuporodva egy karkötőt szorongatva. Lenézek a csuklómra és észreveszem, hogy nincs rajtam a karkötő. Közelebb megyek, és ekkor látom, hogy az általam ismert Sans sír.

- Sans? – Kérdem egyik kezem felé nyújtva. Megrezzen, majd lassan felemeli a fejét.

- Tina? Te... itt vagy? - Kérdi és amilyen gyorsan csak tud, feláll és közelebb lép hozzám.

- Sans én félek! A rémálmok... még mindig...

- Semmi baj. Nem lesz semmi baj T. – Mondja kedves mosollyal az arcán. Az én szememből könnyek záporoznak. Aztán érzem, hogy Error Tina karmai körém fonódnak. A derekamra, a lábaimra, a kezeimre és végül a nyakamra.

- Sans segíts! – Mondom kétségbe esve mielőtt a karmok berántanának a sötétségbe. Sans kétségbe esve nyúl utánam, de nem ér el. Mintha földet érnék, ébredek fel az ágyban. Felülök és próbálom lassan venni a levegőt. Kezemmel megtörlöm a szememet és észreveszem, megint vért könnyezek. Gyorsan bele törlöm a pólómba és körbe nézek. Papyrus szobájában vagyok az ágyban... furcsa. Felállok és nyújtózkodok egyet.

- Hát ez furcsa volt! – Hallok meg egy kislány hangot. Hátra fordulva egy nagy tükörrel találom szembe magam, amiben egy kis szőke hajú és kék szemű lány áll. Kezében egy plüssmacit tart és érdeklődve néz rám.

- Cuki a macid! – Mondom, mielőtt kimennék a szobából. Kint Papyrusal találom szembe magam, aki egy tálcát tart rajta reggelivel. A kezembe nyomja, majd elviharzik. – Hát rendben. – Mondom kissé zavartan. Talán hallott valamit?