Én és a tükör világ (Undertale) ~Befejezett~

9. Nem változtam semmit

Nem is tudom, hogy mondjam, de egy ideje itt vagyok UnderTale-ben. A furcsa az, hogy egyáltalán nem változok. Se a magasságom se súlyom se a korom. Persze nem zavar nem akarok megöregedni, de attól még nagyon furcsa. Sans-el és Papyrus-al lakok együtt így sok időt töltök velük. Már ismerek mindenkit, aki itt él bele értve Frisk-et, aki nem olyan rég van itt, de még nem beszéltem vele olyan sokat. A hajam persze nő és most már a derekamig ér. Épp a fürdőszobában vagyok és próbálom kontyba fogni a hajam, ami kissé furcsa lett, de kész van. Az elálló hajszálakat hullámcsattal fogom el. Valaki bekopog.

- Egy pillanat! – Mondom hullámcsatokkal a számban.

- Neked erre azt kell mondanod, hogy ki az! – Mondja Sans nevetve. Forgatom a szemeimet majd mikor késznek vélem magamat kimegyek. Egy sima piros trikó és egy hosszú farmert viselek sportcipővel. Sans érdekesen néz engem.

- Hova mész így öltözve? - Kérdi, félredöntött fejel.

- Alphys megkért, hogy segítsek neki és tudod nála mekkora a kánikula! – Mondom az előszobába menve és elkezdem keresni a kis táskám.

- Ugye vacsira itthon leszel? – Kérdi Papyrus aggódva.

- Persze ne aggódj. Sosem hagynám ki a te különleges főztödet! – Kacsintok rá, amire elvörösödik. Még mielőtt kimennék az ajtón Papyrus utánam szól.

- Hé, mit beszéltünk meg tegnap? – Kérdi mögém állva. Megforgatom a szemeimet majd lábujjhegyre állva adok egy puszit az arcára.

- Majd jövök! – Mondom és elindulok a csónakos felé. Ő szokott minden hova vinni és így sokkal gyorsabb, mint gyalog. Pont elérem és ráugrok a kis csónakra.

- Oh,~ Tina hát te? – Kérdi kedvesen dallamos hangon. Leülök és felé fordulok.

- Tűz földre kérném! – Mondom mosolyogva. Elindul, és egész úton énekelget, míg meg nem érkezünk.

- Itt is vagyunk! – Mondja „leparkolva".

- Köszi, a fuvart! – Mondom kiugorva a partra és ránézek az órámra. – A francba késésben vagyok! Szia, Csónakos. – Intek oda neki és már szaladok is Alphys laborjába. Benyitok és letéve a táskám indulok Alphys-hoz.

- Bocs a késésért. – Mondom mosolyogva.

- S-semmi baj. A lényeg hogy már i-itt vagy. – Mondja kissé dadogva.

- Mit kéne segítenem? – Kérdem, amire a kezembe nyom egy elsősegély dobozt.

- A másik szobában ott van Frisk és annyira megijesztette Undyne, hogy nem enged magához közel. Kérlek, lásd el a sebeit. – Mondja, amire sóhajtok és elindulok Friskhez. Bemegyek és a vizsgáló asztalon ülő Friskel találom szembe magam. Veszek egy mély levegőt és elindulok felé.

- Szia. Emlékszel rám? – Kérdem, amire egy ideig bámul majd bólint. – Nézd el Undyne-nak hogy így viselkedik ő nem pont az a normálisfajta... - Mondom és leülök mellé. A keze végig véres, de nem vészes. Csak lehorzsolta és egy kis seb vérzik ennyire. Előveszem a fertőtlenítőt és elkezdem letisztítani, amire felszisszen. – Ne mocorogj! Tudom, hogy fáj, de a te hibád hogy nem vigyázol! – Mondom, majd felnézek rá. A feje mellet hátra nézve meglátok egy tükröt, amivel pont szemben vagyok. Elmosódik az én körvonalam és feltűnik Con? Amióta itt vagyok egyszer sem láttam.

- Szia... bocs a késésért! – Mondja zavartan. Frisk összerezzen, és hátra kapja a fejét. Amint meglátja Con-t visszanéz rám majd ismét a tükörre és ezt folytatja egy ideig.

- És most fogadok, hogy engem is szörnynek fog nézni, köszi, szépen Con! – Mondom összefont karral.

- Bocs, de beszélnem kell veled! – Mondja komoly hangon.

- Tudod én is beszélni akartam veled csak volt egy kis bibi TE NEM VOLTÁL OTT! – Mondom idegesen. Frisk semmit se értve áll fel az asztalról. A sebét már elláttam így baj nem lesz. – Figyelj, ez legyen a mi kis közös titkunk oké? Ezt nem mondhatod el senkinek! – Mondom, amire bátran bólint és kimegy. Visszafordulok Conhoz és összefonom a karjaimat. – Mit akarsz? – Kérdem mérgesen.

- Először is sajnálom, hogy nem tudtam beszélni veled másrészt Error-ról tudsz valamit? - Kérdi, amire összerezzenek. Folytonos rémálmok gyötörnek és Error matt van mindegyik.

- Nem sokat miért? – Kérdem, amire kissé kétségbe esik az arca.

- Nem találom... egyik dimenzióban sincs és a külvilágba se jutott ki! – Mondja, amire ledöbbenek.

- Eltűnt? Csak úgy semmivé lett? – Kérdem idegesen. – Az nem létezik! – Mondom idegesen.

- Tudom, de így van! Még valami. – Mondja és nyel egyet. – Tudod, hogy mennyi ideje vagy itt? – Kéri, amire egy kicsit elgondolkodok.

- Fél vagy egy éve. Miért érdekel ez téged? – Kérdem de Con arca eltorzul.

- Haza kell menned most! – Mondja és kinyúl, a tükörből amennyire csak tud.

- Én nem megyek vissza, itt jó nekem. –Mondom hátra ugorva.

- Ha nem mész vissza megszűnik létezni a dimenziód! – Üvölti, amire összerezzenek. Megszűnik?

- Ezt hogy érted? – Kérdem félve a választól.

- Az én dimenzióm is eltűnt mikor elmentem onnan. De ha most visszamész ég megmentheted... akkor talán még visszatérhetsz a normális életedbe...

- Normális? Mióta normális az én életem? -Kérdem fennhangon. – Se n sem pedig az életem nem normális! – Mondom még mindig szinte üvöltve. – Itt vannak olyanok, akik megértenek. Akik olyanok, mint én...

- Senki sem olyan, mint te ezt te is jól tudod! Ezért keres minden szellem és ember téged! – Mondja üvöltve Con. – Nem tűnt még fel hogy te olyan dolgokra vagy képes, amikre még én sem? Te egyedi vagy te mindent tudsz, erről a világról ahol én vagyok! – Mondja és közbe szólnék, de nem hagyja. – Igazad van sosem voltál normális se te se az életed... de a dimenziódnak szüksége van rád. ÉS nekem is. Te i tudsz vinni innen csak gyakorolnod, kell és... - Befogja a saját száját.

- Te is csak azt akartad, hogy kiszedjelek? – Kérdem kissé összetörve. –Te is mindvégig csak magadnak akartál jót? – Kérdem üvöltve. – Tudod mit? – Kérdem és felkapok a mellettem lévő asztalról egy kézi tükröt és felé fordítom. – Tanultam valamit, amíg itt voltam, de eddig nem tudtam senkin se kipróbálni! Légy megtisztelve. –Mondom és mormolni kezdek valamit, egy igét, amit az egyik varázsló barátom tanított nekem. Con fájdalomtól üvölt, fel majd a kis tükör beszippantja magába. Lenyomom a földre, hogy ne lássam az arcát. Bezártam... sose tud majd onnan kijönni.

- Remélem, élvezed ezt! – Mondom és földhöz csapom a tükröt... tudom, hogy fájni fog nekem mivel ő egy részben én is. Ahogy összetöröm, a kis tükröt a szívem egyre jobban fáj. Nincs szükségem a segítségére. Se az övére se másokéra. Én is jól tudom, hogy rossz, amit teszek még is megcsinálom. Hogy miért? Mert élni akarok! És éli is fogok, bárkit kell hozzá eltipornom!