Én és a tükör világ (Undertale) ~Befejezett~

12. Megint új világ

Kissé felüvöltök, mikor vissza rakom a kezem a helyére. Aztán csak a mögöttem lévő fának dőlök és próbálok levegőt venni. A sok beszívott füst miatt még mindig köhögök, de legalább élek. Nem tudom, hol vagyok, de élek. Felnézve az esti ég tiszta így látom a sok csillagot. Beszívom a friss nyári levegőt és próbálok lenyugodni. Nem ésszerű egyedül lenni főleg nem este egy ismeretlen helyen. Feltápászkodok és útnak eredek, de nem tart sokáig hogy köhögve esek térdre. És egy idő után levegő helyet vért kezdek felköhögni.

- Remek! – Mondom és letörölve a vért haladok tovább.

- Én, ismerlek téged! - Hallok meg egy magas kissé vékony hangot. Hátra fordulva meglátom Sans-t bár teljesen máshogy néz ki. Olyan páncélt visel, mint amit Papyrus szokott csak piros helyet kék. Szemei kékek és két fehér csillag van bennük. – Te jelentél meg az álmomba is! – Mondja csípőre tett kézzel. – De ne aggódj én a nagyszerű Sans segítek neked...

- Köszi de megvagyok. – Vágok bele a szavába és már mennék is tovább. Nagyon úgy tűnik ismét másik dimenzióba kerültem.

- De hisz nekem úgy tűnik, hogy megsérültél! – Mondja, miközben megfogja a vállam. Én hirtelen megfordulok és fellököm.

- Mondtam, hogy nem kell segítség! – Mondom, majd megsajnálom a földön meglepetten ülő Sans-t. – Bocsi nem akartalak fellökni! – Nyújtom felé a kezem, amit megfog így felsegítem.

- Semmi baj... de én a nagyszerű Sans elhívlak, otthonomba ahol ellátom a sebeidet! – Jelenti ki és elkezd húzni az otthona felé.

Mikor az utolsó sebtapaszt ragasztja, fel rám felszisszenek.

- Bocsi fájt? – Kérdi aggódva.

- Nem, jól vagyok... - Mondom, de nem igen nézek rá. A ház pont olyan, mint a másik világban, de ha itt Sans ilyen, akkor valószínűleg Papyrus is felbukkan és ő olyan lesz, mint Sans vagyis nem ez a Sans hanem a másik. Na, jó feladom, kezdek bezavarodni. Kezemet a fejemre téve sóhajtok egyet.

- Fáradt agy? Ha akarsz, aludhatsz a szobámban. –Mondja mosolyogva és elkezd rángatni majd, belök a szobájába. – Én, amire felébredsz, egy csodálatos vacsorával foglak várni! – Mondja majd nevet és becsukja az ajtót. A szobája olyan, mint Papyrusé. Nem gondolkodok, sokáig csak bedőlök az ágyba. Magamhoz húzom a párnát és egy idő után elalszok.

'- Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim! – Egy fekete teremben vagyok, de itt vannak ablakok, amiken enyhe fény szűrődik be. Előttem egy piros trón helyezkedik el amiben Error Tina foglal helyet.

- Te? – Kérdem meglepődötten. Nevet és egyik kezét felemelve meglátom, hogy egyes karmaira egy-egy barátom van tűzve. Sans kérlelően néz rám míg Papyrus már nem is mozog. Toriel is mozdulatlanul inog ide-oda, ahogy a szél fúja.

- Tina... segíts! – Mondja elhaló hangon Sans.

- Enged el! – Kiáltom de Error Tina csak azon a kissé recsegős eltorzult hangján nevet.

- Sosem szabadulsz meg tőlem! Ha már nem tudok kimenni legalább te, szenvedj, ennyi örömet adj nekem. – Mondja, és újra nevetni kezd.'

- Nem! – Ülök fel ijedten. Kezemmel a fejemet fogom és levegőért kapkodok. Megint kezdi. Megint nem tudok majd aludni. Sírni kezdek, mert tudom sosem lesz minden úgy, mint régen. Nem fogok sose lenyugodni. Sosem fogok tudni ismét békésen aludni tudva valaki ott van és megvéd. Ebben a pillanatban Sans kiáltását hallom meg. Felpattanok és leszaladok a lépcsőn a hang irányába. Sans a konyhában áll és kezét köti be miközben előtte a forrónak tűnő spagetti a földön hever.

- Bocsi felébresztettelek? – Kérdi ártatlanul. Oda megyek és a ruháját elkapva húzom oda magamhoz.

- Te normális vagy! Már azt hittem valami komoly baj van! – Ordítok rá majd lelökve a földre kimegyek a házból a hóviharba. Nem érdekel semmi. Haza akarok menni. Oda ahol Toriel, Sans és mindenki vár rám. A hóvihar egyre jobban felerősödik és rajtam póló illetve rövidnadrág van. Kezemmel megpróbálom magam melegíteni kisebb nagyobb sikerrel.

- Ink! – Kezdek el ordítani. – Kérlek, ha hallasz, válaszolj! – Mondom még mindig ordítva. –Elegem van! Én... haza akarok menni! – Mondom és ekkor mintha egy tükör törne szét, valami olyasmi hang visszhangzik. A szívem fájni kezd és kapkodom a levegőt.

- Hát itt vagy! – Hallom meg Sans hangját. – Hátra fordulok.

- Sajnálom, hogy ordibáltam! – Mondom halkan.

- Ugyan semmi baj. De most mennyünk mielőtt kihűl a kaja. –Mondja felém nyújtva a kezét. – És ne aggódj én a csodálatos és elképesztő Sans többet nem fogok semmiség miatt ordítozni. –Mondja szabad kezét a mellkasára téve. Elmosolyodok és bólintok.

- És hogy van a testvéred? – Kérdem, de nem nézek rá.

- Tudtam, hogy te varázsló vagy! – Áll meg és szemeiben egy-egy csillag jelenik meg.

- Varázsló? Nem, nem erről van szó. – Mondom, miközben a kezeimmel gesztikulálok.

- De ha már szóba került neki is lassan otthon kell lennie. - Mondja, és megfogva a kezem vesz fel egy gyorsabb tempót. Bár a külseje nagyon hasonlít Sans-re sokkal energikusabb, mint hittem.