Én és a tükör világ (Undertale) ~Befejezett~

11. Mindenek vége

Hallom, ahogy Sans szíve dobog, ami biztonság érzettet add. Amikor az álmomba érek furcsa módon egy réten állok. Mindenhol frissen kinyílt virágok. Ahogy forgolódok, meglátok egy ismerős arcot. Az egyik Sans, akit még régebben láttam az álmomban. Előttem áll és mosolyog. A hatalmas ecsete a kezében van. Hosszú barna és fehér sálja a földet súrolja félig eltakarva a festékeket tartó pátját, ami a mellkasán fut végig. Arcán egy jókora festékpaca van, ami mintha oda való lenne. Szemei különböznek. A bal szeme kék, míg a jobb egy citromsárga csillagot formáz. Meglepetten nézek rá.

- Tudom, hogy rémálmaid szoktak lenni! – Mondja. Hangja magasabb és talán egy kicsivel lágyabb, mint az eredeti Sans-é.

- Ki vagy te? – Kérdem kissé félve.

- A nevem Ink Sans de mivel te már így is ismersz egy Sans-et hívj csak Ink-nek. Én képes vagyok az univerzumok között mozogni, és ha jól tudom te is így kerültél ide. – Mondja kezet nyújtva.

- A nevem Tina Turner és látom a szellemeket a tükörben... és néha másokat is! – Mondom őszintén.

Leülünk a rét közepére és beszélgetni kezdünk. Úgy mindenről.

- Szóval nekem csak gonosz verzióim vannak? – Kérdem ledöbbenve.

- Igen furcsa mi? Nekem sok féle van: gonosz, kedves, vicces, félénk, okos és még sorolhatnám. De neked csak rosszak vannak. Olyanok, akik el akarják pusztítani a földet és hasonló. – Mondja, miközben az ecsetjével rajzolgat a fűbe még több virágot, amik életre kelnek. Visszagondolok Con-ra. Ő is mindvégig rossz volt, olyan, aki csak kihasznált engem. Sóhajtok amit Ink is észrevesz. – Minden oké? – Kérdi a vállamra téve a kezét.

- Persze csak furcsa így minden egyszerre. Bár nem próbáltam még... én is képes lennék átmenni egy másik univerzumba? – Kérdem kíváncsian.

- Elméletileg igen mivel ide is így kerültél, de amíg ki nem próbálod, nem tudjuk meg. –Mondja mosolyogva.

- Ink... kérdezhetek valamit? – Kérdem kissé félve amire Ink csak bólint. – Valami baj van a lelkemmel? – Kérdem a szemébe nézve.

- Ezt a kérdést most nem értem. - Mondja mit sem értve.

- Alphys azt mondta egyszer Sans-nek hogy a lelkem nincs rendben, hogy valami komoly gond van! De mikor rákérdeztem nem mondtak semmit! – Mondom idegesen.

- Megnézhetem? – Kérdi Ink kissé elpirulva.

- Meg tudod nézni a lelkem? – Kérdem, amire nyel egyet és bólint. – Megnézheted. – Mondom, amire felém nyújtja a kezét. A mellkasomból egy apró piros szív lebeg ki. Tele van repedésekkel és hegekkel. Olyan mintha mindig megsebezték volna majd hagyták beforrni, hogy ismét felszakíthassák a sebeket. Ink szeme kikerekedik, majd egy hirtelen mozdulattal visszateszi belém a szívem.

- Még beszélünk, ígérem. –Mondja felállva mellőle és eltűnik.

Lassan kinyitom a szemem. Sans a kezével simogatja a fejem és szorosan ölel. A takaró a fejemig van húzva, de én még így is fázok. Lábaimmal bele kapaszkodok Sans lábaiba, amire megrezzen.

- Tina? Felébresztettelek? - Kérdi ijedten.

- Csak fázom ennyi az egész. – Mondom és közelebb húzódok hozzá.

- Rémálom... ? – Kérdi halkan.

- Nem. Most nem volt semmi! – Mondom mosolyogva. – Sokkal jobb úgy aludni, hogy te ölelsz. –Mondom fejem a mellkasába túrva. Ajtó csapódásra figyelek fel, ahogyan Papyrus beront, a szobába felkap a vállára és se szó se beszéd elindul velem Alphys felé.

- Épp aludtam! – Mondom ásítva egyet.

- Sürgős! Undyne azt mondta nagy a baj! – Mondja idegesen Papyrus ahogy szalad Alphys laborja felé.

- Undyne néha eltúlozza, a dolgokat szóval nem tudom tényleg baj van-e! - Mondom összefont karral de Papyrus tovább rohan. Elérünk Alphys laborjához ahol végre lábam a földhöz ér. A fél labor le van bomolva és ég.

- Mi a... - Kezdem, majd beszaladok, rengeteg füst miatta alig látok majd végre meglátok valakit a földön. Oda szaladva hozzá észreveszem a láb nélküli Mettatont. – Hé Mettaton mi történt? -Kérdem tőle.

- Segíts... Alphys-nak! – Mondja erőtlenül. Nehezen, de ott hagyom és Alphys keresésére indulok.

- Alphys! – Üvöltök, de nem válaszol. Ahogy a folyosón haladok, előttem berobban az egyik ajtó és engem hátra lök. A vállam kiugrik a helyéről nagy fájdalmat okozva. Benézek a szobába ahonnan az ajtó kijött és meglátom Alphys-t, aki eszméletlenül fekszik a földön. Oda szaladok hozzá és megpróbálom felkelteni.

- Hé, Alphys ne csináld ezt, kelj fel! – Ütögetem az arcát. Lassan kinyitja a szemét és csodálkozva néz rám.

- Mit k... keresel itt? – kérdi szokásos kissé dadogó hangján.

- Segíteni vagyok itt! – Mondom és óvatosan a hátamra veszem. – Mi történt? – Kérdem, de mielőtt válaszolni tudna, megjelenik előttem Undyne.

- Alphys? Te jó ég jól vagy? – Kérdi és átveszi tőlem.

- Mettaton? – Kérdem ijedten.

- Őt már kivittem Papyrus vigyáz rá. – Mondja, de beszédét egy robbanás szakítja félbe. – El kell, tűnünk innen! - Mondja és elindul. Én szorosan a nyomukban vagyok, de a vállam még mindig fáj. – Minden oké? – Kérdez hátra Undyne.

- Persze jól vagyok! – Mondom, de ekkor ismét felrobban valami és a plafon leomlik. Félre ugrok, hogy ne ásson maga alá a törmelék. Lassan elviselhetetlen a fájdalom és a füst, amit beszívtam. A hő is egyre csak növekszik. Köhögni kezdek, mivel a törmelék elég sok porral jár. Sehol se látom Undyne-t se pedig Alphys-t.

- Tina! Tina hol vagy? – Hallom meg Sans aggódó hangját

- Sans? – Kérdem értetlenül. Miért jött be? Így csak bajba sodorja magát. A törmelékeken keresztül észrevesz és ijedten kezdi el arrébb rakosgatni a darabokat. – Sans mennyi ki innen! Ha még valami felrobban, beomlik az egész hely! – Mondom felé vánszorogva. Egyik kezemmel megtámasztom magam a törmelék falon. – Miattam ne aggódj, csak juttasd ki innen Undyne-t és Alphys-t! – Mondom és köhögni kezdek.

- Ugye nem gondoltad, hogy itt hagylak? Ez őrültség! Mindjárt kitalálok valamit és...

- Nincs és, Sans! – Ordítok rá. – Csak menyetek ki innen! – Mondom még mindig üvöltve. – Csak menyetek... - Mondom és hátat fordítva kijáratott kezdek keresni. De hiába kutatok nincs sehol ajtó se egy ablak, amin kimászhatnék. Aztán észreveszem azt a hatalmas tükröt a falon. Talán ha sikerülne... de nem biztos, hogy képes vagyok rá. Egy ideig habozok, majd elindulok felé. Ismét megremeg az épület és még több füst jut be a terembe, amibe bezárt a törmelék. Végre elérek hozzá. Egyik még mozgó kezem ráteszem és nyelek egyet. Homlokom neki támasztom és elképzelem, hogy átmegyek rajta... átmegyek és nem lesz semmi baj! Aztán csak azt érzem, hogy dőlök és földet érek. Szinte azonnal elvesztem az eszméletemet és a sötétség, mint egy burok vesz körbe.