Én és a tükör világ (Undertale) ~Befejezett~

24. Parti2

A földön ülök, és a torkomat fogom. Nagyon fáj és semmi sem segít.

- Na, mi újság Tina? – Ül le mellém Sans. Kicsit kellemetlen hogy a történtek után tök természetesen tudd velem beszélni, de én még annyit se tudok mondani, hogy szia! – Hahó, figyelsz rám? – Kérdi, amire összerezzenek és felé kapom a fejem. – Nagyon fáj a torkod? – Kérdi, amire bólintok. – Talán tudok, szerezni mézet aszem a Swap Papyrus azt szereti, és mindig van nála. – Mondja, de én alig tudom nyitva tartani a szemem. Hiába nem annyira láthatóak a szemem alatti karikák attól még már nem tudom hány napja nem aludtam. – Elmegyek, szerzek neked valamit ne menny messzire. – Mondja és feltápászkodik. Szemem megakad a kanapén. Felállok és leülök rá. Kényelmesen hátra dőlök. Csak pár perce csukom, le a szemem aztán felkelek, mert általában ha jobban bealszok, akkor jönnek a rémálmok.

"Sans felém nyújtja a kezét, míg én a földön ülök. Felnyúlok, hogy megfogjam a kezét, amire érzem, hogy valami átszúrt. Sans szeme kéken világít és lenézően figyeli, ahogyan vért köhögök fel. A mellkasomból egy hatalmas csont áll ki, ami a talajból kijőve szúrt át.

- Sans? – Kérdem elhaló szenvedő hangon. Kihúzódik belőlem a csont én meg a földre esek.

- Annyi ideig voltál távol... azt hittem meghaltál! Mindenki azt hitte meghaltál! Most hogy csak úgy felbukkansz, azt hiszed minden a régi lesz? – Kérdi gonoszul kuncogva. – Most tényleg meghalsz és már senki sem fog sírni! – Mondja és nevetni kezd. Felette egy Hatalmas koponya jelenik, meg ami kinyitja a száját és valami kék fényt lő rám, ami inkább hat tűznek és éget. Érzem, ahogy mindenem elég és fáj miközben hallom, ahogyan Sans nevet és látom, ahogyan mosolyog. Tényleg megutált... tudtam. Nem jöhet rendbe minden ilyen könnyen!'

A mellkasomat fogva ülök fel a kanapén és levegőért kapkodok. Mintha fulladoznék, és teljes testemmel remegek.

- Hé, minden oké? – Kérdi valaki a vállamra téve a kezét. Amikor meglátom, hogy Sans az ellököm a kezét és a lehető legtávolabb húzódok tőle. Két kezemet a füleimre tapasztom és a lábaimat a mellkasomhoz húzom.

- Hé, minden rendben itt vagyok! – Mondja Ink a hátamra téve a kezét, de még tőle is féle. Mi van, ha ő is megutál? Hisz ő is egy a sok Sansből. Szóval lehet, hogy az összes Sans ilyen? Csak úgy eltűnök és felbukkanok mindig. Biztos már elegük van belőlem. Ink érintésétől is összerezzenek és megerednek a könnyeim. Aztán Ink elenged és hallom, ahogy hátrébb áll. Hirtelen felpattanok és elkezdek szaladni a tükör felé. El akarok menni innen. Nem maradhatok, csak gondot okozok. Mielőtt még átlépnék, a tükrön egy kéz szorít a csuklómra és visszaránt. A földet nézem és sírok. Még mindig nehezen veszem a levegőt.

- Nem azért reménykedtem annyit, hogy miután visszajöttél elengedjelek! – Mondja Sans kicsit enyhítve a szorításon. Aztán kék madzagok szorítanak rám és elrántanak a szoba másik felébe. Egy pillanat alatt Error karjaiban leszek és egyik kezével a fejemet a mellkasához húzza. Majd simogatni kezd, ami megnyugtat.

- Reméltem, hogy jót tesztek itt vele, de mint látom veletek is csak a baj van! - Mondja fenyegetően.

- Error te miért vagy itt? – Kérdi Geno ökölbe szorult kézzel. – Tedd le! – Kiáltja, de én egyik kezemmel bele kapaszkodok Error ruhájába. Nem akarom elengedni. Ő tudom, hogy nem szeret teljesen, és ha akarná és már nem egyszer próbálta simán megölhetne.

- Tina... - Kezdi Ink és közelebb jön. – Tina tudom, hogy nem szereted, de bele néztem a fejedbe az előbb. – Mondja elhaló hangon és egyre közelebb jön. Felé kapom a fejem. Megtette? Megint? – Kérlek, beszéljük meg! – Mondja felém nyújtott kézzel. Kicsit megütögetem Errort amire lerak. Oda megyek Inkhez de a helyet, hogy megfognám, a kezét ököllel behúzok neki egyet.

- Megígérted! – Kiáltom, de ez volt az utolsó csepp a pohárban. Hallatszik, ahogyan a szívem recsegni kezd és én a földre esek. Érzem, ahogyan a vér kifolyik a számból, és hogy valaki felemel, és a kanapéra tesz. Aztán semmi. Se hangok se alakok. Semmi.

Ásítva ülök fel és körbe nézek. Egy külön szobába vagyok, és egy ágyban fekszek. Körbe nézve nem látok semmi különöset. Aztán horkolás csapja meg a fülemet. Lenézve az ágy mellé Sanst látom, meg aki nagyban alszik a földön és az ágynak van dőlve. Nyelek egyet és próbálok mellette elmenni, de megfogja a kezem és visszaránt. Az ölében ülök és szorosan fog.

- Szóval tényleg velem van bajod? – Kérdi én meg rángatni kezdem magam, de nem tudok kiszabadulni. – Tettem valamit? – Kérdi és hozzám bújik. – Kérlek, mond el. Remegek és félek. Nem tudom, mit tegyek. Még régebben sikerült megmutatni az álmomat Errornak. Talán most is menni fog. Egyik kezemet ráteszem az övére, amire megrezzen. Aztán becsukom a szemem és átküldöm neki azokat a képeket, amiket én láttam. De így én is újból átélem. Érzem, ahogyan egy könnycsepp lefolyik az arcomon. Aztán mikor vége Sans elenged és én felállok. Megfogja a kezem és nem enged.

- Szerinted én ezt fogom csinálni? – Kérdi és megszorítja a kezem. – Sosem bántanálak! Érted! Soha! – Mondja, és maga felé fordít. A kezemet a csuklómnál fogva feltartja és a másik kezével felemeli a fejemet. – Soha! – Mondja és elkerekedik, a szemem mikor látom, hogy sír. Elenged, és a földet nézi. Keze ökölbe szorul. Nem tudom mi ütött belém akkor, de két kezemet az arcára téve felemeltem a fejét és egy puszit adtam a fejére majd a homlokomat az övéhez érintetem. Majd nyeltem egyet és...