Én és a tükör világ (Undertale) ~Befejezett~

19. Összetörve

Egy lány ül a semmiben. Hátát egy mesterséges falnak dönti és néz előre. Szeme üveges semmit mondó és nem mozdul. Teste elernyedve kezei a teste mellet lógnak tehetetlenül. Nehezen veszi a levegőt, de belül mosolyog. Sikerült végleg magába zárnia Error Tinát. A baj ezzel csak az, hogy két lélek egy testben nem húzza sokáig és a befogadó test rövidesen összeomlik a megterhelés miatt. A sötétben ül egyedül és egy néma könnycsepp gördül le az arcán. Fáj neki. Nagyon fáj. De senki sem fogja tudni miket élt át eddig és miken fog ezek után át menni. Szeme alatti karikák, haja, amely most a válláig ér és nem túl egészséges bőre mind arról árulkodik, hogy szörnyű dolgokon ment át. A térdéből-oldalából folyik a vér. Arca jobb oldalán most egy elég nagy égési heg fut egészen a nyakáig, ami sosem fog végleg eltűnni. Aztán nem is olyan messze egy kapu nyílik és Ink lép be rajta.

- Tina? - Dermed le. Mindent eldobva szalad a lányhoz, aki nem reagál semmire. – Tina mi történt veled? – Kérdi és sírni kezd. Meglátja a földön lévő lelket, amiből ömlik a vér. Még több sérülés borítja, mint eddig valaha és a középen lévő repedés is tovább tört. Ink óvatosan visszahelyezi a lányba rommá vált szívét, amire ő felsóhajt, de még mindig nem mutat semmi érzelmet. Ink át viszi Tinát egy másik univerzumok között elterülő helyre, de ott fény van. Beköti, ellátja a sebeit majd mellé ülve figyeli a nehezen lélegző barátját.

- Szóval itt van? - Jelenik meg Error.

- Te! – Áll fel dühösen Ink. Error madzagjai segítségével lefogja a dühtől nem gondolkodó Inket.

- Nem tettem semmit. Csak kerestem, mert hirtelen eltűnt. – Mondja majd lekötözve Inket oda megy Tinához. – Látom sikerült megvívnod a harcodat igaz? - Kérdi a lány elé guggolva. Hangja még mindig ugyan olyan, mint eddig. Recseg, eltorzul, megakad. – Elhoztam azt, amit nálam hagytál. – Mondja és előveszi a kis dobozkát. Megfogja Tina kezét és bele teszi. – Remélem, rendbe jössz! – Mondja, megsimogatja, Tina fejét majd elmegy. Ahogy elhagyja a termet Inket elengedik a kék madzagok és a földre esik. – Ja és Ink! – Dugja vissza pár perce a fejét. – Szerintem hagyd egyedül egy kicsit. Fel kell épülnie! – Mondja Error majd végleg eltűnik. Ink a nem mozgó csak épp hogy lélegző Tinát nézi.

- Tényleg rendbe fogsz jönni? - Kérdi könnyekkel küszködve. Tina kissé erőtlenül, de megszorítja a dobozkát. Ink elmosolyodik majd egy kis puszit adva Tina fejére elmegy. Tina ismét egyedül marad, de nem bánja. Lesz ideje gondolkodni és rendbe tennie magát, és ha eljön az ideje talán vissza is fog menni. Vissza Torielhez, Papyrushoz, Mettatonhoz és Sanshez akik biztonságban vannak.

Tina fejében:

Egymással szemben ülünk Error T.-vel. Ő le van kötözve a székhez és a földet nézi én kihúzva magam ülök és őt nézem. Aztán csak úgy nevetni kezd.

- Megmondom, őszintén meglepet, amit tettél! – Mondja, és lassan felemeli a fejét. – A szem az emberbe épített tükör? Erre nem gondoltam volna! – Mondja és megadóan nevet tovább. - Jobban oda kellet volna figyelnem biológia órákon! – Mondj majd arca komolyra vált. – Mit akarsz csinálni velem ezek után? – Kérdi vállait megvonva.

- Semmit! – Mondom felállva a székről.

- Miért? – Kérdi nem értve a válaszom.

- Nem leszek olyan, mint te! – Mondom, amire nevetni kezd.

- A tested előbb vagy utóbb fel fogja adni a harcot. Ismerd be, hogy egy test nem bír el két lélekkel. – Mondja, amire felkuncogok.

- Négy! - Mondom, amire felhúzza szemöldökét. – Eddig négy volt a rekord, de az csak pár óráig! – Mondom mosolyt erőltetni. – Megpróbáltak leterhelni, hogy kijöhessenek a tükörből ezért négyen szálltak meg egyszerre. Igaz hogy az óta a testem legyengült, de szerintem plusz egy lélekkel még elbírok. – Mondom, amire elkerekedik a szeme.

- Hazudsz, ennyit senki sem bír ki! – Mondja üvöltve.

- Te nem ismersz engem és az én múltamat! – Mondom mosolyogva. – De én sem ismerem a tiédet. – Mondom felé nyújtva a kezem. A kötelek, amik eddig tartották elengedik és Error T. értetlenül áll fel.

- Miért...

- Hogy miért csinálom ezt? – Kérdem a szavába vágva. – Ha már egy ideig együtt leszünk, ismerjük meg egymást oké? - Kérdem kezet nyújtva, amit remegő kézzel fog meg.

- Ettől még nem leszünk barátok! – Jelenti ki és megszorítja a kezemet, amit visszaszorítok.

- Nem is akarok a barátod lenni! – Mondom félre döntött fejel és mosolygok. Aztán beülök a vezető székbe. Én fogom vezetni a testem és nem hagyom, hogy Error T. bármit is tegyen mások ellen. Megnyomom az előttem lévő „újra" gombot és az eddig sötét hely megtelik fénnyel. Emlékekkel melyek kis képernyőkön lebegnek ide-oda.

- Aszta! – Mondja Error. – Lesz miket nézegetnem az biztos! – Mondja nevetve. Talán nem is olyan gonosz, mint hittem.