Én és a tükör világ (Undertale) ~Befejezett~

26. Megfáztam?

Kipattan a szemeim és ijedten ülök fel. Körbe nézve látom, hogy Papyrus szobájába vagyok. Ők hoztak haza? Mindegy, most inkább magammal kéne törődnöm. A fejemről az ölembe esik egy borogatás, amihez hozzá érek, és rettentő forrónak érzem. Kezemmel megérintem a homlokomat, amit mintha izzana olyan meleg. A fejem zúg, és nem kapok levegőt. Leteszem a lábam a földre és megérzem milyen jó hideg. Mire feleszmélek, a földön fekszek és hűsölök.

- Te jó ég Tina minden rendben? – Kérdi Papyrus mellém guggolva.

- Olyan jó hideg! – Mondom arcomat a padlóhoz nyomva. Papyrus visszafektet az ágyba és kicseréli a borogatásomat. Betakar és aggódva simítja meg az arcomat. Sans is megjelenik és Papyrus mögül néz engem.

- Nagyon magas a láza. – Mondja aggodalmasan Papyrus. – Szerinted rendben lesz? – Kérdi félve.

- Persze nem lesz semmi baja csak megfázott! – Mondja Sans testvére vállára téve a kezét. – Gyere, hagyjuk pihenni. - Mondja és elindulnak kifelé. Én elkapom Papyrus sálját és nem engedem el.

- Mi a baj? – Kérdi vissza fordulva.

- I... itt maradnál velem? – Kérdem félre nézve. Papyrus visszaül mellém az ágyra és elrendezgeti a borogatásomat.

- Maradok én, ha nem baj. – Mondja Sans de, ahogy közeledik, kiráz a hideg.

- Ne! Papyrus jó... - Mondom az elején szinte kiáltva, de kerülöm a szemkontaktust. Pont, akiről rémálmaim vannak, maradjon mellettem? Nem jó ötlet. Sans egy ideig még a szobában van, majd szó nélkül elmegy. Papyrus lefekszik, mellém én pedig szorosan mellé megyek és egyik kezemmel az ő kezét fogom. Papyrus gyorsan bealszik, de én félek becsukni a szemeimet. Félek, hogy ha becsukom Sans ismét bántani fog. De a fáradtság és a betegség együtt megteszi a hatását és bár ellenkezek bealszok.

„Sans nevet, míg én vért köhögök és szenvedek. Kezében egy kést fog és úgy közelít felém. Próbálok felállni, de a térdeimnél fogva a földhöz vagyok tűzve két csonttal. Irtózatosan fáj, de nem tudok semmit se tenni ellene. Sans lassan közelít és arcán egyre ijesztőbbé válik a mosoly. Reszketek a félelemtől és a hideg futkos a hátamon. Amikor elém ér kezével ráfog a nyakamra és felránt. A lábaim a térdemtől leszakadnak, és én fájdalmasan üvöltök. A szememhez illeszti a kést és vár.

- Saját kezemmel okozok neked olyan fájdalmat, amit te is nekem! – Mondja és beledöfi a kést a szemembe. Én a kezeimmel megragadom az övét és ordítozva próbálom leszedni magamról miközben ő a szememben, forgatja a már teljesen véres kést. Egy hirtelen mozdulattal kirántja, majd ledob a földre. Én a szemem helyét szorongatom és próbálok, amennyire csak tudok hátrébb kúszni. Sans rálép, a hátamra majd megfordít, hogy felé nézzek. Kezében egy éles csontot tart és neki készül, hogy leszúrjon vele."

Arra kellek, hogy valaki szorosan ölel. Meglátva hogy Error az visszaölelek és sírni kezdek. Simogatja nyugtatóan a hátamat én meg sírok és nem bírom abba hagyni.

- Most már nincs semmi baj! – Mondja szorosabban fogva. Meglátom, hogy mögötte Papyrus és Sans áll és aggódva figyelnek engem. Error az arcomra teszi a kezét és a szemembe néz. – Nem megyek el! – Mondja, ami egyrészről megnyugtat. Bólintok, és ismét megölelem. Sokáig maradunk így majd Alphys megjelenik, hogy megvizsgáljon.

- A láza lement és a legtöbb tünet megszűnt. És a torka is jobb állapotban van! – Állapítja meg Alphys hosszas vizsgálódás után. – Még ne nagyon erőltesd a beszédet, de hamarosan ismét beszélhetsz. – Mondja biztatóan. Én a földet nézem. Hiába látszom egészségesnek valami nincs rendben. Oda megyek Alphyshoz és félre hívom.

- Mi a baj? – Kérdi kíváncsian.

- Nem... vagyok jól! – Mondom és meglepően még nem fáj, annyira a torkom szóval az tényleg kezd helyre jönni. Alphys nem érti mire értem így magam elé teszem a kezemet. – Szétesek... - Mondom, és a kezemet nézem végig, de semmi sem történik. Biztos vagyok benne, hogy nem tesz jót nekem, hogy T a testemben van.

- Ugyan már... nincs semmi bajod! - Mondja Alphys de mikor ránézek, lefagy a mosolya. – Ha akarod, bent tartalak ma éjjel és itt megfigyelem, mi történik veled. – Mondja, amire bólintok. Belép a szobába Sans és Papyrus.

- Mit csináltok? – Kérdi Sans mosolyogva. Én kerülöm a szemkontaktust. De ő nem adja fel és mellém áll.

- Bent tartom ma éjjel Tinát hogy biztos legyek benne minden oké vele. – Mondja Alphys megigazítva a szemüvegét. Papyrus kissé ijedten kezdi kérdezgetni Alphystól hogy miért kell bent lennem. Sans a fülemhez hajol, amitől kiráz a hideg.

- Beszélhetnénk négy szem közt?- Kérdi, amire nem tudom, mit mondjak. – Fontos lenne... - Mondja, mikor látja, hogy hezitálok.

- O-oké. – Mondom dadogva. Kimegyünk a laborból és elkezdünk sétálgatni majd Waterfallban lyukadunk ki és ott leülünk néhány Echo virág közé. Sokáig csönd van, köztünk nem tudom, mit mondhatnák bár ő akart beszélni velem.

- Az álmaiddal kapcsolatban adhatok egy tanácsot? – Kérdi hirtelen, amire összerezzenek. Bólintok egyet, de nem értem mire céloz. – Észrevettem, hogy mostanság távolság tartó lettél velem szemben mióta eljöttünk a buliról. Ha olyan álmaid vannak, mint amilyet ott mutattál mondanék valamit. Ha ismét azt álmodnál mondogasd azt magadnak, hogy az nem én vagyok! – Mondja, és komolya tekintettel néz engem. – Tényleg sose bántanálak. Szóval, ha még egyszer meglátsz, az álmodban emlékezz arra, hogy itt milyen vagyok veled oké? – Kérdi és arca kicsit szomorúra vált. Bólintok egyet, amire elmosolyodik és megsimogatja a fejemet. – Gyere menyünk vissza! – Áll fel és lenyúlta nekem a kezét. De erről eszembe jut az álom ahol szintén így kezdődött minden. Az nem ő! Jelentek ki magamban és reszkető kézzel nyúlok fel hozzá. Vissza teleportál és utána Papyrusal haza mennek. Én befekszek az egyik megfigyelő szobába, ami tele van kamerákkal. Lassan álomra hajtom a fejemet... bár ne tettem volna.

„... Már egy ideje menekülök Sans elől, de mindhiába. De most nem csak ő, hanem minden ismerősöm üldöz. Rengeteg sebből vérzek, és már fáradok. De ők rendületlenül jönnek utánam. Majd a semmiből megjelenik egy hatalmas lyuk, amibe beleesek. A fejemet fogva ülök fel és szembe találom magam Error Tinával.

- Nincs már eleged? – Kérdi felém lépkedve és a karmaival leszögez a földre. Felém hajol és végig mér. – Már nem bírja sokáig a tested, de még a lelked se. A sima lelkeket még képes vagy elviselni, de én hibás vagyok. És mint ahogyan a mondás is tartja: Madarat tolláról embert barátjáról. Más szóval lassan olyanná fogsz válni, mint én... - Mondja, a végén kuncogva majd lassan eltűnik és én ismét Sansel vagyok. Körülöttem rengeteg koponya van és csontok is lebegnek készen arra, hogy átszúrjalak.

- Itt a vége. – Mondja és elindítja felém a csontokat.

- Ez nem te vagy! – Kiáltom el magam. A csontok az arcomtól pár centire megállnak. – Te nem az a Sans vagy! – Ismétlem csak, hogy magammal elhitessem a dolgot, de nem megy. Folyton ismételgetem a mondatokat, de nem áll le. Egy ideig hezitál, majd sorban szúr át a csontokkal és lő meg a koponyákkal. Mozdulatlanul fekszek a földön és érzem nincs sok hátra és tényleg meghalok. Sans rálép, a fejemre nevetni kezd. Én nem akarom ezt..."

- Tina... Tina! – Hallom meg valaki hangját. Lassan kinyitom a könnyes szemeimet és körbe nézek. Sans áll mellettem. De ahogyan jobban körbe nézek, rájövök, hogy mindenki itt van. Undyne, Toriel, Alphys, Papyrus, mindenki! Lassan felüllök és a fejemet fogva nézek magam elé. Toriel szorosan megölel engem.

- Te jó ég gyermekem jól vagy? – Kérdi ijedten és érzem, hogy sírni kezd. Nem értem mi történt itt? Látom, hogy a falakon és a földön égés nyomok és repedések vannak végig. Én tényleg nem értem mi folyik itt...