26. Fejezet

1.8K 146 8

2012. november 1.


Az eső hangosan kopogott az ablak üvegén. Mintha dézsából öntötték volna egész nap, de kavargó gondolataim még így is túlharsogták, ahogy reggeltől estig próbáltam elkezdeni egy dalt, ami ott bujkált már régóta a fejemben, de sehogy sem tudtam eljátszani – vagy csak szimplán egy papírra leírni a dal szövegét.

A konyhában ültem, már vagy a századik bögre teám és egy gyűrött papír felett ülve, amin csak pár sor szerepelt még régebbről. Anne a nappaliban feküdt a kanapén, a lehalkított tévét kapcsolgatva unottan.

Hajamba túrtam és lehunyva szemeimet vettem mély lélegzetet, majd hangosan kifújtam a levegőt és mielőtt még kinyithattam volna szemeimet, egy kéz vállamra simult, amitől felugrottam ijedtemben és szemeim azonnal kipattantak.

-Hé, nyugi... Csak én vagyok.- Greg halkan nevetett és arcomra egy gyors puszit adva leült mellém. Haja vizes volt és arca teljesen kipirosodott a hidegtől, de csillogó szemei és széles mosolya pontosan ugyanolyanok voltak, mint bármelyik nap.

-Merre voltál?- kérdeztem halványan elmosolyodva, ruháira pillantva, amik hajával ellenben szárazak voltak. Valószínűleg annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem, mikor hazaért és átöltözött.

-Megnéztem egy lakást.- válaszolta, továbbra is mosolyogva, míg az én mosolyom azonnal eltűnt arcomról.

-Elköltözöl?- hangom meglepett volt és remegett, ahogy próbáltam feldolgozni szavait. Pár hónapja költözött csak ide véglegesen.

-Hála az égnek!- kiabálta ki a konyhába monoton hangon Anne, amit mindketten figyelmen kívül hagytunk, töretlenül csak egymás szemébe nézve.

-Ha elköltöznék, jönnél velem?- kérdezte halkan és bár mosolya még mindig elterült arcán, szemeiben láttam a bizonytalanságot.

Szemöldökeim az égbe szaladtak szavai hallatán és szívem szaporább ütemre váltott, az agyam pedig teljesen kikapcsolt. Annevel az oldalamon egy cseppet sem tűnt nagy dolognak, hogy Greg is a lakásba költözött, de egy teljesen új életet kezdeni, amiben ezentúl csak ketten leszünk – az már teljesen más volt.

-Össze akarsz költözni?- kérdeztem elakadó lélegzettel, még mindig feldolgozva a történteket.

-Igen, Em. Össze akarok veled költözni.- ajkai lejjebb görbültek, ahogy visszafojtotta nevetését meghökkent arcom láttán.

-Már most is együtt laktok!- kiabált be ismét Anne, mire megforgattam a szemeimet és pár másodperccel később elnevettem magam, körbeölelve Greg nyakát.

-Csak te és én, Em... Mit mondasz?- kérdezte kezét arcomra simítva, mélyen szemeimbe nézve.

Ez volt az a pillanat, amikor háromszor meg kellett volna gondolnom, hogy mit válaszolok. De én azonnal fejest ugrottam a lehetőségbe, egyetlen kósza kétely, vagy ellenérv nélkül.

-Oké... csináljuk.- bólogattam hevesen és egy hosszú csókot nyomtam ajkaira.


2012. december 28.


A bár, ahova Ed most először rángatott el, dugig volt. Bár ez nem volt túl meglepő egy pénteki késő estén.

Hetek óta egy énekesnőről beszélt, pontosabban Nina Nesbittről, aki szerinte született tehetség volt – és tényleg nem lehetett belekötni az állításába, ugyanis ahogy meghallottam a hangját, mintha egy másik világba repített volna.

HOME h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now