25. Fejezet

2.1K 150 23

2011. december 26.


A karácsonyfa illata körbelengte az egész házat. A tojáslikőr, amit pár perce ittam egyre inkább kezdett a fejembe szállni, még jobban elnyújtva mosolyomat arcomon.

Fejemet Greg vállának döntöttem, kezemet pedig hasán pihentettem, míg a tévét néztük. Karja vállamon pihent, néha-néha ujjai végigsimítottak karomon, amitől még a pulóveremen keresztül is kirázott a hideg.

Hónapok után végre otthon voltam és a kötelező családdal töltött időket is letudtuk, így nem maradt más, minthogy a nappalinkban elnyúljunk a kanapén és kiélvezzük a csendet, a több órányi hangos társalgás és egy-két becsúszott veszekedés után.

-Az estéből már csak az hiányzott, hogy valaki leültessen téged a fa alá énekelni.- morogta Greg álmos hangon. Fejemet megemelve ránéztem és halkan felnevettem, beleirtózva a gondolatba.

-A nagyszüleid már csak egy hajszálnyira voltak tőle, mikor meséltem nekik Edről.- nevetésemet viszonozta, amitől megmozgott hasa. Még közelebb húzódtam hozzá, kiélvezve a testéből áramló melegséget és hagytam, hogy az érzéseim, amik hétről-hétre egyre inkább erősödtek felé, kiteljesedjenek.

-Sajnálom.- motyogta, ismét végigsimítva kezét karomon.

-Szeretlek.- válaszoltam hirtelen, meglepve Greget kijelentésemmel.

A szívem vagy ezerszer hevesebben vert, ahogy szemeimbe nézett és magához húzva megcsókolt.

-Én is...- mormolta ajkaimnak egy csók között.- Annyira...- és még egyszer.- De annyira...- és még egyszer.- Őrülten szeretlek.

Nem bírtam tovább és felnevettem, elhúzódva tőle. Szemei eszeveszetten csillogtak, ujjai pedig ezúttal arcomat simogatták. Tekintete újra és újra végigpásztázott arcomon, megfigyelve minden apró kis rezdülésemet, míg én megpróbáltam visszafojtani vigyoromat.

-Csodálatos vagy... főleg azok után, hogy egész nap a családommal voltunk.- hitetlenkedett, ismét nevetést váltva ki belőlem.

-Ezt most úgy mondtad, mintha annyira rémesek lennének.- kuncogtam tovább, hajába túrva, ami az elmúlt hónapokban kissé megnőtt.

Elhúzta száját, de nem bírta tovább és halkan felnevetett. Mire nevetése elhalt ajkaink ismét csak pár milliméternyire voltak egymástól, mígnem teljesen össze nem értek, egy lassú csókban.

-Ennyi elég...- morogta ajkamnak, de szavaival ellentmondva követett, ahogy elhúzódtam.- Az apád megölne, ha most így látna minket.- suttogta, de továbbra is ellentmondva önmagának, megragadta combomat és maga felé húzta, mígnem átraktam lábain és ölébe nem ültem. Karjaim vállain pihentek, ahogy haját babráltam, homlokomat övének döntöttem és tovább csókoltam, mintha csak az életem múlt volna rajta. Tenyereit végighúzta combjaimon, majd fenekemre csúsztatta, amibe belemarkolt, egy apró, halk kuncogást kiváltva belőlem, de azonnal elcsitított egy újabb, még gyengédebb csókkal. Elfeledtetve mindkettőnkkel, hogy apa bármikor lejöhet az emeletről és elfeledtetve velem, hogy ez volt az első karácsonyom Harry nélkül.


2012. január 14.


Egyedül csak a tévé fénye világította be a szobát. Valamilyen bizarr műsor ment, talán fél perc erejéig tudtam csak odafigyelni rá, mielőtt megrezzent volna a telefonom az éjjeliszekrényen, egy alig hallható pittyenés kíséretében.

HOME h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now