HOME h.s. (hungarian)

6. Fejezet

2008. november 22.

Emma: héé a hídnál fél óra múlva?

Alsó ajkamat beharapva dőltem hanyatt az ágyamon. Koromsötét volt a szobámban, már órák óta besötétedett kint az utcán.

Annyira unatkoztam. És már napok óta nem láttam Harryt.

Harry: nem tudok jönni

Harry: majd bepótoljuk máskor

Csalódottan sóhajtottam fel és kikerestem Louis nevét a könyvtárból, majd lenyomtam a hívás gombot és a fülemhez emeltem a telefont.

Az első számú tervemnek lőttek.

-Ha nincs vodkád, el se kezdd, Em!- Louis vidám hangja törte meg a telefon monoton búgását, szavai pedig halk nevetést váltottak ki belőlem.

2008. december 12.

Megbánás.

Egy hete csak ez az érzés keringett bennem, csúfondárosan visszaköszönve nekem a legváratlanabb helyzetekben. Nem követtem el semmilyen bűnt, tettem rosszat más embernek vagy bántottam meg valakit a mostanság elég nyersnek tűnő szavaimmal.

Szimplán csak azért gazdagodtam ezzel az érzéssel, mert kihagytam a múlt heti bulit, amit ismét az irodában tartottak. Néha vegyültek az érzéseim kisebb féltékenységgel is, amiért Halle ott volt és helyettem is jól érezte magát Harryvel. És a barátaimmal. Az én barátaimmal.

Szörnyen éreztem magam és néha még szörnyetegnek is, amiért hagytam elfajulni a bennem hullámzó érzelmeket és mindenért Hallet okoltam. De a szívem mélyén tudtam jól, hogy az egyedüli dolog, ami hibádzott mindenben, tulajdonképpen az volt, hogy volt szívem. Hogy voltak érzéseim. Hogy első látásra beleszerettem Harrybe és hogy mennyire elkeseredetten kiakartam belőle szeretni azóta is.

De a háborgó szívemet sikerült megnyugtatnom azzal, hogy ezen a héten eljutottam Louis házába. A napok óta tartó unszolásának ellenére megkértem, hogy még véletlenül se hívja meg Zaynt - a barátját, akit annyira beakart nekem mutatni, nyilvánvaló szándékkal, amit egy percig sem titkolt.

-Egyszer úgyis találkozni fogsz vele. És akkor végre kihúzod a fejed a gödörből és észreveszed, hogy létezik más is rajta kívül.- mondta Louis, akárhányszor csak szóba került a barátja.

Tudtam, hogy igaza volt. Csak még korántsem voltam kész szembenézni a valósággal.

A zene hangosan szólt, a fények pedig egyáltalán nem voltak elegendőek ahhoz, hogy bármit is látni lehessen a házban.

-Megcsókolt!- Amy, egy ábrándozó sóhajjal kísérve ült le mellém a kanapéra. Egy jórészt már elfogyasztott sörösüveggel ültem ott, megpróbálva elviselni a zenét. Már ha ezt tényleg annak lehetett nevezni.

-Ki?- kérdeztem meglepve, bár csak két lehetséges válasz volt a kérdésre. Niall, vagy Louis. És még egy hülye is tudta volna, hogy Amy Niallről beszélt.

-Hát Niall!- suttogta izgatottan, szeme sarkából pedig a két fiú felé nézett, akik a konyhában beszélgettek.

-És milyen volt?- kérdeztem szélesen elmosolyodva, de közben nem tudtam figyelmen kívül hagyni az apró csalódottságomat.