24. Fejezet

2K 138 6

2011. szeptember 23.


Elhamarkodott lett volna a kijelentés, ha azt mondom, hogy csak egy kissé volt göndör a hajam.

Fújtatva igazítottam meg vagy ezredszerre, majd egy milliomodszorra fordultam körbe a tükör előtt, a szobám közepén állva. Anne percenként felnyögött és szemeit forgatva feküdt keresztbe elterülve az ágyamon.

-Jézusom! Abbahagynád végre?- morgott fel, kezébe véve párnámat, amit az arcához szorított és hangosan felüvöltött.

Rémült és egyben értetlenkedő pillantással fordultam felé.

-Mi van?

A párnát levette fejéről és maga mellé dobta, közben felült az ágyon.

-Komolyan?!- kerekedtek el szemei hitetlenkedve.- A srác látott téged a múltkor, mikor senkinek se lett volna szabad...

-Kösz.- vágtam szavába, ismét hajamhoz nyúlva, de mikor szemei szikrákat szórva meredtek felém, inkább csak összefontam karjaimat mellkasom előtt.

-Úgy értem... Már volt veled, Em. Látott már a legrosszabb pillanataidban és a legjobbakban is. Csak nem értem a felhajtást.- vonta meg vállát, ölébe ejtve kezeit, miután egyfolytában csak hadonászott beszéd közben.

-Bármennyire is sokkoló ez számodra, Anne, ez egy randi. És izgulok.- válaszoltam monoton hangon.

Fejét rázva forgatta meg szemeit és felsóhajtott.

-Kedveled még egyáltalán?

-Nem tudom!- fakadtam ki, magasba emelve kezeimet, amik rongyként hullottak vissza mellém.- Pontosan ezért jó ötlet ez a randi.- magyaráztam, belefáradva az egész párbeszédbe.

-És mi van, ha megint együtt lesztek? Elmondod neki, mi történt?- kérdezte, elvéve az éjjeliszekrényemről a fényképet, amit nem volt szívem kidobni.

Elvégre is, Harrytől kaptam.

-Nem, annak már semmi jelentősége sincs.- vágtam rá azonnal.

-Mindegy, Greg sosem rajongott Harryért. Imádni fogja, hogy még mindig az ágyad mellett tartod a fényképeteket.- felelte szarkasztikusan, visszarakva a képet a helyére.

-Miért lett hirtelen olyan fontos Harry? Semmi köze ehhez az egészhez.- sóhajtottam fel.

-Mert eltelt fél év, és még mindig nem vagy túl rajta, Em!- emelte meg hangját, mintha így ráébresztene.- Jobban vagy, mint az elején, belátom. De észreveszem, amikor rá gondolsz.- tette hozzá gyengédebben.

-Muszáj elmennem. Muszáj megpróbálnom.- jelentettem ki, bár hangom mégis úgy csengett, mintha engedélyt kérnék tőle.

Egy ideig csak farkasszemet néztünk, majd végül Anne megadva magát, felsóhajtott.

-Jó, igazad van.

-Köszönöm.- válaszoltam szem forgatva, amitől halkan felnevetett és felém dobott egy párnát.


***


A hasam abban a pillanatban görcsbe rándult, ahogy ajtót nyitottam Gregnek és szembekerültem a mosolyával. Ám az érzés egyre inkább elmúlt, ahogy teltek az órák. Felváltotta az ismerős bizsergés, amit mindenki érez az első randevúkon.

HOME h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now