4. Fejezet

2.4K 159 4

2008. október 3.


-Oké... A következő...- halkan felnevetett és a szemem sarkából láttam, hogy felém fordul.- A következő kérdés... Mi lesz veled öt év múlva?

-Te és a közhelyes kérdéseid, Styles.- morogtam szem forgatva, kiérdemelve még egy vibráló nevetést tőle.

A hídnál voltunk, a közös helyünkön ahova napról napra egyre többet jártunk. Már rég besötétedett és tudtam jól, ha jót akarok magamnak ideje lenne hazaindulnom. De Harry és a furcsa kérdései, plusz a csillagos ég, amire egy ideje csak álmélkodva meredtem, maradásra bírtak.

-Ne már, csak válaszolj.- sóhajtott fel drámaian, tekintetét még mindig éreztem magamon.

-Fogalmam sincs.- az én sóhajom őszinte volt viszont.

Fejemet felé fordítottam és komoly tekintetével találtam szembe magam. Szomorúan elmosolyodtam és megrántottam a vállam.

-Még csak tizenöt vagyok. Ki tudja mi lesz öt év múlva.

-Reméljük, hogy pozitívabb leszel.- gúnyolódott, majd vállával lökött rajtam egyet és halványan elmosolyodott.- Csak mondj valamit, Em.

-Ha ez ilyen egyszerű, válaszolj rá te!- feleltem védekezve, egy oktávval magasabb hangon, amitől ismét felnevetett.

-Öt év múlva...- alsó ajkát beharapva pillantott fel az égre, majd kis gondolkozás után ismét szemembe nézett.- Kiadom az első könyvem és én leszek a legfiatalabb és egyben legsikeresebb író. Veszek egy házat Londonban, amiben több szoba van, mint amennyi valójában szükséges lenne... és te, Emma...- szélesen vigyorogva felém tartotta mutatóujját.- te leszel a világ legnagyobb mázlistája, hogy ez a férfi...- önelégülten magára mutatott.- A te legjobb barátod.

-Megtiszteltetés lesz, hogy a híres Harry Styles legjobb barátja maradhatok.- nevettem fel, még ha a szívem legmélyén furcsa, szúró fájdalmat éreztem a kijelentéstől.

-Akár lehetnél a menedzserem is.- vonta fel szemöldökét, mosolyát próbálta elrejteni.

Még szerencse, hogy író akart lenni. Pocsék színész lenne belőle.

-Hm...- hümmögtem ismét a távolba meredve, mosolyogva.- Vagy lehetnék én is író, csak hogy letöröljem azt az önelégült vigyort a képedről a bestsellereimmel.- néztem vissza rá.

-Eszedbe se jusson, Hart.- forgatta szemeit.- Te jössz.- utalt rá, hogy még korántsem unt rá a játékunkra.

-Mit gondolsz a szerelemről?- kérdeztem kisebb gondolkodás után.

-Még túl fiatal vagyok, hogy gondoljak róla bármit is.- lökött oldalba ismét, szórakozottan. Szem forgatva néztem rá, kíváncsian várva a valódi válaszát. Állta a pillantásomat és először éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog, majdhogynem kiszaggatva a dobhártyáimat a hangos dörömbölésétől.

-Szerintem... olyan lehet, mint a zene.- halkan felnevetett, de folytatta.- Amikor először hallasz egy számot és még a hideg is kiráz tőle. És utána nem tudod megállni, hogy ne hallgasd meg még egyszer és még egyszer. Újra és újra végighallgatod és... az érzések, amik átjárnak közben... úgy érzed, hogy élsz. Hogy igazán, valóban élsz és soha többé nem akarsz mást hallgatni. És nem is tudsz tőle megszabadulni, egyszerűen csak ott ragad a fejedben a nap huszonnégy órájában.- a szenvedély, amivel beszélt a rabjává ejtett és még pislogni sem tudtam.- Te mit gondolsz róla?- kérdezte csendesen, kisebb szünet után.

HOME h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now