27. Fejezet

1.7K 153 16


2013. január 3.


A telefonom hangos, irritáló csengőhangjára keltem fel.

Nyöszörögve nyomtam a párnát a fejemre és magamba motyogva könyörögtem még öt percért.

-Miért nem tudtok békén hagyni...- nyöszörögtem továbbra is és kezemmel végigtapogatva az ágyat kerestem a telefonomat, de se az, se Greg nem volt már mellettem.

Fejemet felemelve pillantottam meg másik oldalamon, az éjjeliszekrényemen a telefonomat és mikor már aprót nyújtózva elértem, elhallgatott.

Egy hangos sóhaj kíséretében zuhantam vissza az ágyba, kezemet már-már kitörve tartva magam előtt a telefont.

Két nem fogadott hívás Edtől és egy új üzenet Harrytől.

Harrytől?

Megütközve néztem farkasszemet mobilommal és ujjamat hezitálva tartottam az üzenet fölött. Szilveszter óta nem hallottam felőle és szinte biztos voltam benne, hogy az üzenete egyszeri lesz, mint egy évvel ezelőtt, vagy csupán csak azért írt, mert pár napja összefutottunk a bárban.

Bármi is volt az oka a két nappal ezelőtti üzenetének, még inkább érdekelt, amit nemrég küldhetett, míg aludtam.

Ajkamat beharapva nyomtam rá az üzenetre végül, amit két órája kaptam, reggel kilenckor.

Harry: egy idióta vagyok.

Fejemet ingatva fújtattam, hátamra dőlve az ágyban, ami egyre inkább csak húzott vissza magához.

Emma: örülök, hogy nem keltem fel az üzenetedre

Emma: felesleges lett volna, miután tisztába vagyok ezzel egy ideje.

Fogalmam sem volt, hogy miért válaszoltam neki. Megint.

Harry: még csak most keltél fel?

Emma: örülök, hogy csak ennyit szűrtél ki az üzenetemből

Harry: nem hiába, figyelmes ember vagyok.

Ajkamat beharapva fojtottam vissza mosolyomat, egyenesen telefonom kijelzőjére meredve. Annyira hihetetlen volt ez a helyzet és túlságosan is boldog voltam.

Haragudnom kellett volna rá és minden üzenetét azonnal törölnöm kellett volna.

Emma: miért írtál, Harry?

Körülbelül öt perc kellett ahhoz, hogy egy milliószor újraírjam az üzenetet, de nagy nehezen elküldtem. És abban a pillanatban tőle is jött egy üzenet.

Harry: szóval Manchesterben laksz?

Homlokráncolva olvastam a kérdést, majd szinte egyből válaszoltam, észrevéve, hogy ő figyelmen kívül hagyta az én üzenetem.

Emma: másfél éve lassan...

Emma: nem mondta Niall?

Harry: soha... de sejtettem, hogy ezért jár oda annyit.

Emma: az előző kérdésemre még mindig nem válaszoltál

Feszülten néztem farkasszemet a kijelzővel, várva, hogy válaszoljon. Percekbe telt és a szemeim újra és újra végigsiklottak válaszán.

Harry: mert a legjobb barátom vagy, Em.


2013. február 10.

HOME h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now