19. Fejezet

2.1K 171 15

2011. március 4.


Annak ellenére, hogy március volt, a hó hatalmas pelyhekben szállingózott, míg mi a korcsolyapálya bejárata előtt álltunk. Alig pár centiméter esett, de Niall a padokról kezdte összekotorni a havat, egyre jobban vörösödő kézzel és Harry felé pislogott, egyértelmű jelet adva szándékaira. Harry elmélyülten nyomkodta telefonját alsó ajkát harapdálva, nekem pedig eszem ágában sem volt figyelmeztetni őt Niall szándékairól.

Pár perccel később Harry tarkóján landolt egy termetes hógolyó, amit lehunyt szemmel és megfeszült arcizmokkal fogadott, mély lélegzetet véve, amit pár másodperccel később hangosan kifújt, ezzel egy időben telefonját zsebébe csúsztatva.

-Niall!!- mély hangja bombaként robbant, néhány ember figyelmét felhívva magunkra, de ő ügyet sem vetve minderre szélsebesen Niall irányába indult, aki ijedt tekintettel hátrált Harry elől.

Szemeimet forgatva sóhajtottam fel és hátat fordítva nekik figyeltem az utca végét, ahonnan már rég fel kellett volna bukkannia Gregnek.

-Harry! Ne, esküszöm, ha... Harry!- Niall hangos, egyben teljesen ijedt hangja hallatszott mögülem, Harry mély zihálásával vegyítve, ami csak arra utalt, hogy próbálja a hóba lökni Niallt.

Aztán egy hangos puffanás és Niall fájdalmas nevetése csendült fel, szemeim pedig felcsillantak és szélesen elmosolyodtam, ahogy megpillantottam Greget. Sietős léptekkel haladt felénk, komor arccal, ami semmi jóra nem engedett következtetést. Mosolyom elhalványult, mire hozzám ért, kezemet karjára téve hajoltam közelebb hozzá, egy gyors csókot nyomva ajkaira.

-Szia.- köszöntem halkan, végigfuttatva tekintetem arcán.

-Szia.- szinte sóhajtotta és tekintete hátam mögé terelődött, majd aprót biccentett.- Hello srácok!- köszönt Harryéknek, akik visszaköszöntek és a hallottak alapján visszatértek egymás kínzásához.

-Beszélnünk kell.- szinte hadarta a szavakat, mikor szemembe nézett.

A testem egy pillanatra lebénult, feldolgozva ezt a két szót, ami sosem sejtet semmi jót.

-Most?- kérdeztem egy oktávval magasabb hangon, magamat átkozva, amiért nem tudtam nyugodtnak mutatni magam, még ha valójában nem is voltam az.

Ajkait összeszorítva bólintott és farmerzsebébe vágta kezét, majd fejével intett és pár méterrel odébb sétáltunk. A lábaim és a kezeim remegtek, ahogy megálltunk, szemeim elkerekedve és várakozva figyelték arcát, míg ő lesütött szemmel köszörülte meg torkát.

-Kezdesz megijeszteni.- mormoltam és nem tudtam, hogy helyén való lenne e megszüntetni a köztünk lévő két lépés távolságot.

-Én...- kezdett bele, de azonnal fel is sóhajtott, szemembe nézve.- Azt hiszem az lenne a legjobb, ha egy ideig külön lennénk.- mondta ki végül, minden egyes szavával mély sebet ejtve bennem.

Megütközve pislogtam vissza rá, kérdések ezreivel a fejemben, amiket nem tudtam sehogy se megfogalmazni.

-Külön, tehát... Szakítani akarsz?- kérdeztem lassan, megpróbálva elrejteni a kétségbeesettséget a hangomban.

-Olyasmi.- bólintott lesütve szemeit, kezeit még mélyebbre süllyesztve zsebeiben.

Szemeim elkerekedve meredtek vissza rá, míg fejemben visszhangzott gyenge válasza és viselkedése egyre inkább csak bosszantott, mintsem sértett meg az eddigieknél jobban.

HOME h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now