HOME h.s. (hungarian)

21. Fejezet

2011. március 6.

Halkan dúdoltam, közben lassan pengettem a gitárt.

A lépcső tetején ültem, hátammal a falnak dőlve, míg Harry velem szemben ült, hátával a lépcső korlátjának támaszkodva.

Hosszú ideje csak engem nézett, egyetlen hang nélkül, intenzíven figyelve minden mozdulatomat és követve minden dallamát dudorászásomnak.

-Miért nem írsz dalokat?- kérdezte halkan, mintha csak attól félt volna, hogy belerondít abba, amit éppen játszok.

Meglepve pislogtam vissza rá, kezeim lefagytak a mozdulat közben és hitetlenkedve elnevettem magam. Fejemet ingatva magam mellé raktam a gitárt.

-Most miért nevetsz? Ne hagyd abba.- ráncolta homlokát, és megfogta kezem, de ahelyett, hogy megvárta volna, hogy felvegyem megint a gitárt, maga felé húzott, míg nem az ölébe nem helyezkedtem.

Kezeim vállain pihentek, míg ő a derekamnál fogva szorított magához gyengéden. Ujjai apró köröket rajzoltak a póló alatt, amit pár órája felkaptam a szekrényéből.

Egész hétvégén csak a házban voltunk, leginkább a takaró alatt, egymásba gabalyodva, vagy halkan beszélgetve, mintha egy évnyi külön töltött időt próbáltunk volna bepótolni.

Valójában pedig csak az érzéseinket eltitkolt idő volt az, amit annyira elpazaroltnak hittünk.

-Nem gondoltam volna, de tehetséges vagy.- mosolygott, szemeimbe nézve.

-Oh, igazán kedves vagy.- válaszoltam szarkasztikusan, orromat felhúzva.

-Komolyan... Van Londonban egy iskola... megpróbálhatnád.- vonta meg vállát és lesütötte szemeit, alsó ajkán végighúzva nyelvét.

-Áh, szóval Londonban...- mondtam szórakozottan, széles mosollyal arcomon. Szemöldökeimet felhúzva figyeltem, ahogy halkan felnevet és aprót bólint, ismét szemeimbe nézve.

-Igen, Londonban.

-És ennek semmi köze ahhoz, hogy nem akarsz nélkülem Londonba költözni...- a mosolyom levakarhatatlan volt arcomon.

Szemeit forgatva mosolyodott el, míg én kezeimet arcára tettem, gyengéden és lassan cirógatva bőrét.

-Egyáltalán nincs.- motyogta, fejét kissé oldalra billentve, majd lehunyva szemeit élvezte, ahogy arcán simogattam.

-Mhm...- hümmögtem, előrébb hajolva, egyetlen apró és rövid csókot adva ajkaira.

Ez az egy, kis csók elég volt ahhoz, hogy komplett szívrohamot okozzak saját magamnak.

-De nem merek belegondolni se, milyen lenne, ha más városban laknánk... messze egymástól.- egyenesen szemeimbe nézett, kezeivel hátamat és derekamat simogatva még mindig az egyszerű, elcsent póló alatt.

-Nem lennénk olyan messze...- tiltakoztam erőtlenül, miközben még a szívem is belesajdult a gondolatba.

-Em...- felsóhajtott és homlokát enyémnek döntötte, lehunyva szemeit.

Kezeimet hajába csúsztattam, félresöpörve göndör tincseit, amik szanaszét álltak, köszönhetően az egész napos henyélésünknek.

-Szeretlek, Em...- mormolta ajkaimnak, apró csókokkal pecsételve meg szavait.

-Én is szeretlek.- suttogtam vissza, kezeimmel körbekulcsolva nyakát, Harry pedig elmélyítette csókunkat.

Kezeit combjaimra csúsztatta, gyengéden belemarkolva bőrömbe, amitől egy apró sóhaj hagyta el ajkaimat. A csókunk töretlen volt azonban, mintha csak így kaptunk volna levegőt, mintha más megoldás nem lett volna arra, hogy életben maradjunk.