HOME h.s. (hungarian)

11. Fejezet

2009. december 24.

Szenteste volt és egyben Louis születésnapja is, aki december első napja óta csak ezt az estét szervezte. A tizennyolcadikat ünnepelte és már reggel óta láttam lelki szemeim előtt, hogy ez az este akár katasztrofálisan is végződhet. Elvégre is, Louis Tomlinsonról beszéltünk.

Egy kis kocsmát bérelt ki a városban, az édesanyja segítségével. Egyszer-kétszer már jártunk itt, de mikor ma este beléptem, biztosra vettem, hogy ennyi embert még sose láttam egyszerre ebben a kocsmában.

A hangulat az első másodperctől kezdve jó volt, ami másként nem is lehetett volna – szintén Louis személyisége és állandó jókedve miatt. Egyedül csak attól féltem pár órával később, hogy ez a sok ember – akik még Szenteste is őt ünneplik – még jobban az egekig növesztik az egóját.

-Jaj, ne már, Hart!!- üvöltötte túl a zenét, ami a sarkokban álló hangfalakból bömbölt.- Húzóra! Mindet!- kiabálta megint a pultba kapaszkodva. Sorban állt előttem öt kupica, személyesen nekem kikészítve. Fogalmam sem volt, mi van bennük.

-Mindet?!- meghökkenve pislogtam vissza rá. Egyikünk se volt már a legjózanabb, de Louis dülöngése nyugtázta, hogy valamennyivel többet ivott, mint én.- Egyszerre?!

Talán pont öt felessel. Biztos vagyok én ebben?

-Persze.- pislogott vissza rám, egy egyszerű vállrántással lerendezve a kérdésem.- Szülinapom van, Emma!!!- üvöltötte a kelleténél hangosabban, néhányan pedig ujjongani kezdtek.

Nem a legkedvesebb szavakat motyogva nyúltam az elsőért és szúrós szemekkel Louisra néztem, aki elégedett mosollyal arcán könyökölt a pulton. Kezével jelzett, hogy igyam meg végre, én pedig mély lélegzetet vettem és lehúztam az elsőt. A pohár hangosat koppant a pulton, majd egyből felkaptam a következőt. Sosem ittam még ilyen gyorsan, az alkohol pedig minden egyes ledöntött feles után egyre jobban égette a torkomat, így nem is állt szándékomban lassan inni.

Az utolsó pohár is hangosat koppant a pulton, Louis pedig torkaszakadtából üvölteni kezdett. Felnevettem és bár fogalmam sem volt, miért ölel meg, viszonoztam a gesztusát.

-Nem hiszem el, hogy rávett!- Anne nevetve sétált mellénk, kezében egy pohárral, amiben egyértelműen valamilyen koktél volt. Alig akarta kivenni a szájából a szívószálat, amin csak halkan nevettem.

-Tudod, hogy nekem lehetetlen nemet mondani.- válaszolta Louis egy kacsintás kíséretében.

Kezem automatikusan lendült és tarkón vágtam. Feljajdulva nyúlt oda, én pedig a karjánál fogva húztam el onnan Annet.

-Megígérted!- tátogtam Louisnak menet közben, aki csak ártatlanul pislogott vissza rám.

-Már vagy százszor mondtam Em, nem volt nagy dolog!- nevetett Anne, továbbra is a szívószálat rágcsálva.- Csak egy csók, ennyi.- tette hozzá lazán, végre belekortyolva a poharába.

-Mindegy.- motyogtam körbenézve, ismerős arcok után kutatva.- Nem láttad Niallt?- fordultam vissza barátnőm felé, aki egyre nagyobbakat kortyolt a koktéljából.

-Nem, de láttam Harryt és Hallet. Tudom, hogy ez jobban érdekel.- válaszolta a lehető legunottabban.- Halle nem volt megint valami boldog. Hogy tudja Harry elviselni az állandó nyavalygását?- kérdezte szem forgatva.

-Elképzelésem sincs.- sóhajtottam fel.

-De komolyan. Még sose láttam mosolyogni.- folytatta monoton hangon.