Halkan nyúltam érte, félszemmel Gregre pillantva, aki már abban a pillanatban elaludt, ahogy befeküdtünk az ágyba. A hasára fordult és halkan mormogva aludt tovább, telefonomat pedig arcom elé tartottam és hanyatt feküdtem az ágyba. A kijelző fényétől pár másodpercig csak hunyorogtam, de ahogy megpillantottam a nevet az üzenet legtetején, szemeim elkerekedtek.

Harry: ébren vagy még, Em..?

Amilyen szimpla és egyszerű kérdés volt ez, olyan nehéz volt a válasz.

A szívem őrült módon kalimpálni kezdett a mellkasomban és a tenyereim megszégyenítő módon még izzadni is kezdtek, ahogy szorítottam a telefonomat.

Csupán csak egyetlen választ adhattam volna. De mégis, annyi lehetőség nyílt volna meg azzal az egy válasszal és megannyi következménnyel járt volna.

Ismét Gregre néztem, aki továbbra is hangosan szuszogott, majd telefonomat a mellkasomhoz szorítottam és lehunytam a szemeimet.

Annyira nehéz volt.

Megugrottam, mikor a telefonom hármat rezzent egymás után, ugyanazzal az idegesítő hanggal kísérve.

Harry: tudom, hogy hülyeség volt írni ennyi idő után

Harry: és hogy valószínűleg most is alszol.. de itt vagyok a régi helyünkön és eszembe jutottál.

Harry: annyira hiányzol, Em.

Tenyeremet a szám elé tapasztottam, megpróbálva magamba fojtani a sírást. Sűrűn pislogtam és vagy ezerszer elolvastam az üzeneteit egymás után.

-Édes...- mormolta Greg, de én ugyanolyan mozdulatlanul feküdtem, minden erőmmel visszatartva az érzelmeimet.

-Hm?- a hangom hajszálvékony volt.

-Nyomd ki és feküdj végre mellém.- a hangja mélyebb volt az alvástól és szavai gyengédek voltak annak ellenére, hogy mennyire bosszantotta a telefonom hangja.

-Rendben.- válaszoltam, és összeszorítottam ajkaimat.

Tekintetemet ismét a plafonra vezettem és mély lélegzetet vettem, aztán anélkül, hogy odanéztem volna, rányomtam a válaszra.

Emma: nekem is hiányzol.

Hosszú percekig csak a kijelzőmet figyeltem, rezdületlenül. De nem jött válasz és hirtelen hatalmas bolondnak éreztem magam, amiért akár egy percig is reménykedtem.

Telefonomat visszaraktam az éjjeliszekrényemre és kikapcsoltam a tévét is, megszabadulva irritáló hangjától és erős fényétől, majd Greghez bújtam, aki oldalára fordult és kezét derekamra csúsztatta, majd mellkasához húzott.

És bár meg mertem esküdni másnap reggel, és utána minden egyes áldott nap, hogy az egészet csak álmodtam... aznap éjjel egy szemhunyásnyit se aludtam.


2012. április 7.


A mosogatónál álltam, összepakolva a mosogatnivalót, miközben Anne és Greg a szokásos reggeli köreiket futották le az asztalnál ülve.

Anne pontosan ugyanolyan volt mint én, a reggeljeit csendben, egy kávéval töltötte, míg Greg a szöges ellentétünk volt. Imádott már öt perccel azután beszélni, ahogy kikelt az ágyból és bár én már hozzászoktam – Anne haja minden egyes reggel az égnek állt és érthetetlenül mormogott az orra alatt, míg magához ölelte bögréjét, teljesen összekuporodva székén.

HOME h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now