In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

42

Rebecca Bennett szemszöge
Annyira visszarohannék a suliba, de sajnos nem tehetem. Még itthon kell maradjak.
Csak sírtam a szobámban, amikor hazajött anya, ezért lementem.

-Mi ez itt a konyhában?-nézett szét anya.

-Jaj, hát nekifogtam pizzát sütni, de valami dolgom akadt. -mondtam, próbáltam összeszedni magam, hogy ne lássa anya, hogy baj van.

-Na nem gond, majd együtt befejezzük.-mondta anya.

-És valamit megtudtál apával kapcsolatban?-kérdeztem.

-Még nem, bent tartják, amíg lesz a tárgyalás. -mondta anya.

-S az mikor lesz?-kérdeztem.

-Egy hét múlva. -mondta.

-Akkor addig visszamegyek a Roxfortba, olyan sokat nem maradhatok ki.-mondtam.

-Persze, menj csak. Holnap lesz vonat?-kérdezte anya.

-Úgy tudom reggel lesz. -mondtam.

-Rendben akkor. Valami baj van?-kérdezte összevont szemöldökkel.

-Nem, miért?-kérdeztem.

-Csak olyan sápadt vagy és mintha sírtál volna. -mondta anya.

-Öhm, semmi gond, csak apa miatt érzem kicsit rosszul magam. -mondtam.

-Ne aggódj, minden megoldódik majd.-ölelt meg anya szorosan, ez most jól esett.
Tényleg csak remélni tudom, hogy minden megoldódik majd.

Másnap

A reggeli vonattal indultam vissza a Roxfortba. Amint megérkeztem felrohantam a szobámba.

-Szia. -köszönt Astoria.

-Szia. Mattheo-t láttad valahol?-kérdeztem idegesen.

-Én nem. De nagyon maga alatt van. Utánad ment tegnap?-kérdezte Astoria.

-Igen, te mondtad el, hogy hol vagyok?!-kérdeztem.

-Nem! Utánad hopponált szerintem akkor, csak annyit tudok, hogy mindent tud és már rá sem lehet ismerni.-mondta.

-Hogy érted ezt?-kérdeztem.

-Teljesen olyan lett, mint amilyen volt előtted. Tegnap este is a klubhelyiségben voltam s részegen jött haza valahonnan, alig tudott felmenni a lépcsőn. -mondta.

-B@szki... muszáj lesz beszélnem valahogy vele!-mondtam.

-Vagy inkább most hagyd magára, látni sem akar téged, ne fokozd tovább jó?!-kérdezte Astoria.

-Beszélni fogok Mattheo-val, ha akar, ha nem. -mondtam s kimentem az ajtón. Lementem a klubhelyiségbe, de a lépcsőnél szembementem Mattheo-val, aki épp ment fel a hálókörletekbe. Most sem volt valami fényes állapotban, kb mint aki nem aludt már pár napja. Mikor ment el mellettem még rám sem nézett.

-Mattheo, kérlek ne csináld ezt.-mondtam, de ő nem szólt semmit csak ment felfele a lépcsőn, de én követtem.

-Kérlek beszéljünk. -mondtam.

-Ki a franc vagy te?-kérdezte halkan, de dühösen.
Már könnyes szemekkel követtem őt, felértünk a szobájuk ajtajához, de nem hagytam, hogy bemenjen, megfogtam a karját, hogy visszatartsam, de ő kirántotta idegesen a kezem közül.

-Ki a franc vagy te Rebecca?! Semmi sem volt igaz abból amit mondtál, akinek hittelek, minden egy kib@szott hazugság.-kiabálta idegesen Mattheo, nagyon félelmetes volt ilyennek látni, még sosem volt hasonló ezelőtt.

-Kérlek, csak hallgass meg, nem azért csináltam, mint amiért gondolod...-mondtam halkan.

-Akkor meg mi a francért?! Ekkora hülyének néztél? Te meg az a nő, akire azt hittem, hogy az anyád?!-kérdezte kiabálva. -Na halljam miért csináltad?! Hogy hírnevet kapj?! Vagy, mert szégyellted a mugli véredet és kiakartál szabadulni ebből?!

A szavai nagyon fájtak.

-Megbocsátok mindent amit mondtál, tudom, hogy nem gondolod komolyan..-mondtam halkan.

-Az jó mert én nem. Sosem fogok megbocsátani, sosem. -kiabálta, erre kijött a szobából Theodore s visszafogta Mattheo-t.

-Itt meg mi folyik?! Hé, nyugi haver.-fogta le Mattheo-t, mert egyre közelebb jött felém.

-Nem fogok sosem megbocsátani, megértetted?!-kérdezte Mattheo idegesen.

-Tesó, higgadj már le!-kiabált Theodore, majd rám nézett. -Rebecca, most inkább menj el.

-Ennyi volt, végeztünk egy életre.-mondta dühösen Mattheo, Theodore még mindig szorosan visszafogta Mattheo-t s próbálta belökni a szobába.

-Rebecca! Menj. -mondta Theodore, erre én bólintottam s könnyes szemekkel lesétáltam a szobámba.

Mattheo Riddle szemszöge
Bementünk a szobámba, én leültem az ágyamra s a tenyerembe borítottam a fejem.

-Figyelj..-kezdte Theodore, de gyorsan felemeltem a fejem s ránéztem.

-Ne.. ne merj beleavatkozni! Ez az én dolgom. -mondtam idegesen.

-Jó, viszont látom, hogy mennyire magad alatt vagy, ez már nem te vagy. -mondta Theodore.

-Pontosan ez vagyok én. Az előző pár hónapban egy hülye naiv gyerek volt itt, az nem én voltam.-mondtam idegesen.

-Mi lenne, ha esetleg meghallgatnád, hogy mégis miért tette?-kérdezte Theodore.

-Nem fogom hagyni, hogy megint átverjen egy hazugsággal. -mondtam.

-Tegnap Linda elmondott mindent nekem. Ő is pár hete tudja. -mondta.

-Akkor még ők is besegítettek, szuper.-mondtam idegesen.

-Elmondta, hogy az anyjának nincs munkahelye és az apja próbálja eltartani a családját, azért költöztek ide, mert az apja csak itt kapott állást valami mugli orvosként. S most meg valaki beperelte őt, szóval az is lehet elveszíti az állását. Tényleg nem ismertük Rebecca-t, én is meglepődtem nem csak te. -mondta Theodore.

-És ezeket most miért mondod? Felőlem nyugodtan elveszítheti az állását, mi közünk nekünk hozzuk?!-kérdeztem idegesen.

-Ezt most csak azért mondod, mert dühös vagy Rebecca-ra. Mit tettél volna, ha alapból tudod, hogy ők a szülei?-kérdezte Theodore.

-Nyugodtan elmondhatta volna, hogy mugliszületésű és nem aranyvérű. Akkor is ugyanúgy szerettem volna, nem változtatott volna semmit, ha az elején már elmondja! De ehelyett ő hazudott nekem és hülyére vett! Azt nem mondta el Linda, hogy miért csinált hülyét belőlem?!-álltam fel idegesen az ágyról.

-Haver, először is lekell nyugodnod, gondold át a dolgot.-mondta Theodore, próbált csillapítani.

-Hogy nyugodjak le?!-kérdeztem idegesen.

-Ez nem te vagy. -mondta idegesen.-Most nem látod tisztán a dolgokat a düh miatt.

-Pontosan most látok tisztán mindent.-mondtam idegesen.
Erre Theodore egyet sóhajtott s leült az ágyára.
Erre én is felfeküdtem az ágyamra s a plafont bámultam, majd elnyomott az álom.