In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

39

Visszamentem a szobámba. Teljesen elvoltam keseredve, csak sírni tudtam volna. Azt se tudtam Mattheo hol van. Nem is érdekelt, egyedül akartam lenni. Bezártam az ajtót és leültem az íróasztalomhoz. Elővettem egy papírt és egy tollat. Nem tudtam mit akarok írni, csak annyit tudtam, hogy muszáj valamit írjak. Muszáj leírjam azt, amit kimondani képtelen vagyok. Talán majd elolvassa és nem fog nagyon haragudni rám. Ebben reménykedek. Azt sem tudtam, hogy hogyan kezdjek el írni, még leírni is nehéz, mert szégyellem magam, amiért annyit hazudtam..

Mattheo,
Nem tudom pontosan, hogy hogyan írjam le, amit már nagyon régóta elakarok mondani neked. Amikor veled vagyok egyszerűen nem vagyok képes a szemedbe nézni és elmondani neked, mert nagyon szégyellem magam. De nekem te vagy a legfontosabb. Észre sem vettem, amikor beléd szerettem. Annyira jó volt az elmúlt pár hónap veled, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna bele. Te voltál az aranyvérű Mardekáros herceg, aki teljesen tökéletes volt. Csak egy gond van a mi történetünkben, hogy én nem vagyok hercegnő. Én azok közé tartozok, akikről te hallani sem akarsz. Sosem értetted miért védtem annyira a mugliszületésűeket. Hát ezért. Mattheo, én nem vagyok aranyvérű. Mindig is sárvérű voltam, egy azok közül, akiket lenézel. Mostmár érted miért tettem fel olyan fura kérdéseket? Érted miért viselkedtem furán és miért veszekedtem veled annyit emiatt? Csak ez volt az oka, de erőm nem volt, hogy bevalljak neked mindent. Helyette inkább hazudtam a szüleimről is. Ha tehetném megváltoztatnám a múltat és jóvátennék mindent, de sajnos ennek már késő. Tudd, hogy nagyon szeretlek. Csak remélni tudom, hogy egyszer képes leszel megbocsátani és az igazi énemet is szeretni.

Ezzel a mondattal lezártam a levelemet. Írás közben egy-egy könnyem a lapra esett, nem bírtam ki sírás nélkül. Nehéz volt, de muszáj volt megtennem ezt a lépést bármi is történjen azután, hogy Mattheo elolvassa.

A levelet összetűrtem és felraktam a polcomra. Majd odaadom holnap. Ma még nem szeretném. Inkább megkeresem Mattheo-t és kihasználom az időt, amíg még nem tud semmit.

Lementem a klubhelyiségbe, Mattheo ott ült a kanapén. Leültem melléje.

-Na, beszéltél anyukáddal?-kérdezte Mattheo.

-Igen. -mondtam s hozzábújtam.

-Minden oké?-kérdezte s átölelt.

-Ühüm. -bólintottam.

-Holnap mentek vásárolni ruhát a bálra?-kérdezte.

-Nem tudom, még nem beszéltük meg. De szerintem igen. -mondtam.

-Amúgy jók szoktak lenni a bálok, van a végén bulis rész is, ami reggelig tart.-vigyorgott.

-És a tanárok?-kuncogtam.

-A legtöbbjük elszokott menni, de van aki marad a bulira is. -mondta.

-Értem. -mosolyogtam.

-Aztán szólj ha Seamus megint flörtölni próbál veled. Komolyan mondom van bőr a képén..-forgatta a szemeit.

-Engem ő úgysem érdekel, Mattheo.-mondtam.

-Tudom, de akkor se flörtöljön.-kuncogott.

-Ne aggódj miatta. -kuncogtam én is, majd közelhajolt hozzám és megcsókolt. Aztán még beszélgettünk egy darabig, majd elmentünk vacsorázni a Nagy Terembe.
Azután mindenki elment a hálókörletekbe lefeküdni, mert már este 10 óra volt. Mire felértem a szobámba Astoria már ott volt. Az ágyán ült és egy papírt tartott a kezében. Jaj ne. Az a levelem lenne?!

-Astoria, mit csinálsz?-kaptam ki a kezéből hirtelen a levelemet.

-Ez meg mi a f@sz Rebecca?!-kérdezte idegesen.

-Elolvastad?-kérdeztem meglepődve.

-Azt hittem egy szerelmes levél Mattheo-tól s kíváncsi voltam rá. De ez k*rvára meglepett Rebecca!-mondta idegesen.

-Mit képzelsz, hogy engedély nélkül elolvasod mások személyes dolgait?!-kérdeztem idegesen.

-És te mi a francot képzeltél, hogy hülyére vettél engem, Mattheo-t s mindenkit ebben a kib@szott iskolában?!-kérdezte idegesen.

-Én..-makogtam de nem tudtam mit mondjak.

-Akkora egy hazug vagy, b@szki. Ezt Mattheo sosem fogja megbocsátani.-mondta idegesen Astoria.

-Lehet, én is tudom! -mondtam.

-Hogy kerültél a Mardekárba sárvérű létedre?-kérdezte.

-Nem tudom, de itt vagyok. Ha most utálsz ez miatt, akkor nyugodtan átmehetsz egy másik szobába, hogy ne keljen egy sárvérűvel élned.-mondtam s lefeküdtem az ágyamra.

-Engem csak az zavar, hogy hazudtál. Persze az is, hogy sárvérű vagy. Sosem volt sárvérű barátom, de te jó fej voltál velem mindig. -mondta.

Erre nem mondtam semmit.

-Pfhu, miért kellett ezt csinálnod?!-kérdezte s kiment az ajtón, s az ajtót jól bevágta.
Én a levelemet visszatettem a polcra.
Nem tudtam elaludni, csak forgolódtam. Kis idő múlva hallottam, hogy valaki bejön. Astoria volt az. Felültem s ránéztem.

-Én nem foglak elítélni. De nagyon haragszom, amiért össze hazudtál mindent, de valahol megértelek. Tényleg sz@r világot élünk, Granger-t is bántják, de legalább ő felvállalta, nem?-kérdezte Astoria.

-De, teljesen igazad van, felkellett volna vállalnom én is. De amikor megvolt az első hazugságom, már nem tudtam leállni. Én csak azt akartam, hogy ne ez alapján ítéljenek meg az emberek.-mondtam.

-Gyere ide. -mondta s megölelt. -Mikor akarod odaadni a levelet Mattheo-nak?

-Holnap tervezem. Sosem fog megbocsátani. -mondtam.

-Biztos, hogy nehéz lesz neki. -mondta Astoria.

-Igen. -mondtam.

-De mindenképp tudnia kell. -mondta s lefeküdt aludni.

-Tudom. -sóhajtottam s én is lefeküdtem s megpróbáltam aludni.