In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

2

Rebecca Bennett a nevem. 17 éves vagyok. Iskolát kellett váltanom magánéleti problémám miatt. Idén a Roxfortban kezdek, új világ nekem. Mugliszületésű vagyok, kisebbrendű a többiektől, akiknek varázslók a szülei is.
Most ideköltöztünk Londonba, tehát ezért is a Roxfortban fogok tanulni.
A szüleim segítőkészek és örülnek hogy ilyen jó iskolába fogok tanulni. Az első napom előtt állok. Nagyon izgulok, új emberek és új környezet. Utána olvastam a Roxfortnak s nagyon kevés a mugliszületésű diák jelenleg...
Miért nem vagyok én is aranyvérű? Biztos sárvérűnek fognak csúfolni a diákok. Ezeken gondolkoztam már a bőröndöm felvolt pakolva indulásra készen, amikor hallottam anyám hangját.

-Rebecca! Készen vagy? Indulnunk kell.-kiabálta, mire kivittem a bőröndöm a házból s bepakoltuk az autóba.

-Izgulsz?-kérdezte anya.

-Nem, jól vagyok. -mondtam, valójában hazudtam.

-Meglátod, hogy jó lesz! Igaz, én nem tudom milyen lehet, mivel sosem volt lehetőségem varázsló iskolában tanulni, lefogadom, hogy szuper lesz.-mosolygott anya biztatóan. Jól estek a szavai.

-Remélem azt. -erőltettem egy mosolyt az arcomra én is.
El is indultunk a King's Cross pályaudvar felé, a 9 és 3/4 platformhoz. Nagyon sokan voltak. Mindenki igyekezett felülni a vonatra.

-Érezd jól magad kicsim. -mosolygott anya.

-Köszi anya. -mondtam.

-Mit üzensz apádnak? -kérdezte, apa nem tudott eljönni, mert dolgozik.

-Hogy vigyázzon magára és majd a téli szünetben látjuk egymást. -mondtam.

-Megmondom neki. Üzenj aztán haza.-mondta anya.

-Úgy lesz. -mosolyogtam s megöleltem anyát, majd felültem a vonatra. Kiválasztottam egy 4 személyes kabint, tulajdonképpen az összes 4 személyes volt, szóval nem tudtam volna 2 személyesbe ülni.
Felraktam a csomagom az ülés feletti polcra és csodálkozva bámultam a kilátást. Gyönyörű a táj. Egyszer lépteket hallottam a kabinom felé. Nem jött be senki, csak elment az ajtó előtt. Kis idő múlva hangos beszélgetésre lettem figyelmes. Megállt a kabinajtó előtt két magas srác, az egyiknek barna bőre volt, a másik pedig kissé sápadt volt. Kinyitották az ajtómat. Atya ég. Most mit akarnak? Ahogy kinyitotta a sápadt bőrű pasi az ajtómat mindketten meglepett tekintettel néztek rám.

-Esküszöm azt hittem, hogy Parkinson ül idebent. -nézett a sápadt bőrű a barnábbra.
Meg sem tudtam szólalni, az se volt amit mondjak.

-De akkor hol a francba lehet?-kérdezte a barna bőrű.

-Lehet valamelyik kabinban Malfoyyal enyeleg.-forgatta a szemeit a magas sápadt.

-Bocsika. -nézett rám a barna bőrű és becsukta a kabin ajtómat.
Na még ilyet...
Egy óra múlva meg is érkeztünk. Szerintem ez a kettő a mellettem levő kabinban ül, mivel mintha hallottam volna őket beszélgetni. Próbáltam levenni a bőröndöm a polcról de sehogy nem sikerült. Kinyitottam a kabin ajtót, hogy hátha valaki segítene levenni, de senki se jött oda, ezért megint megpróbáltam levenni, most sem jártam sikerrel. De akkor valaki odajött. A magas sápadt bőrű srác, az előbbi.

-Segítsek?-kérdezte.

-Megköszönném. -kuncogtam, erre levette a bőröndöm a lerakta a földre.

-Ennyi is az egész. -mondta s mélyen a szemembe nézett.

-Köszönöm. -mondtam.

-Nincs amit! Amúgy bocs, hogy az előbb rád rontottunk, csak kerestünk valakit, de már megvan!-mondta a srác hosszasan.

-Semmi baj. -mondtam.

-Theodore vagyok. -nyújtotta oda a kezét.

-Rebecca. -fogtam vele kezet.

-Új vagy, mert eddig nem akadt beléd a szemem egyszer sem. -kuncogott.

-Igen, új vagyok.-mondtam.

-Az jó, viszont mennem kell, mert sietek.-mondta s kiviharzott a kabinból. Majd én is leszálltam a vonatról s elkezdtem a Roxfort fele sétálni.