In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

36

Kis idő múlva, hallottam, hogy kopog valaki. Odamentem az ajtóhoz, hogy kinyissam. Mattheo volt az. Unottan ránéztem, ő is rám.

-Beszélhetnénk?-kérdezte.

-Persze. -sóhajtottam, erre bejött és becsukta maga mögött az ajtót.

-Miért csináltad?-kérdezte, próbált nyugodtan beszélni, pedig látszott rajta, hogy még mindig ideges.

-Mit miért csináltam?-húztam össze a szemöldököm.

-Oh, ne színészkedj, tudod te jól.-mondta.

-Nem csináltam semmi rosszat.-mondtam.

-Tényleg? Rendben. -bólintott egyet ironikusan, kezd idegesebb lenni.

-Na jó, majd beszélünk, amikor megnyugodsz, jó?-kérdeztem s kinyitottam az ajtót, hogy menjen ki. Erre ő becsapta az ajtót. Kicsit megijedtem s meglepődtem.

-Miért nem tudsz kiállni egyszer az életben mellettem?! Én mindig melletted állok, amikor Pansy-vel vitatkozol vagy bármikor, én mindig téged foglak védeni, még akkor is ha nincs igazad vagy nem teljesen értek veled egyet. -mondta idegesen folyamatosan a szemembe nézve.
Meglepődve, majdnem tátott szájjal hallgattam, amit mond.

-Igenis kiállok melletted, viszont sajnálom, de nem tudok veletek együtt nevetgélni és gúnyolódni azokon az embereken, akik velem mindig kedvesek és jó fejek voltak. -mondtam.

-Jóban vagy Grangerrel, ez oké, megértem! De ott van az az idióta f@sz Seamus Finnigan. Hallottad mi a f@szt mondott?-kérdezte idegesen.

-Igen. -mondtam.

-Hagynom kellett volna szerinted?! És Harry-t? Hozza se szóltam, de már kötekedett. Megértem, hogy az állítólagos barátaid, de ha oltogatnak én beverem a képüket. -mondta Mattheo idegesen.

-Harry-t úgy félrelökted, mint valami szemetet az úton, és arról ne is beszéljünk, hogy még engem is úgy kezelsz, mint egy tárgyat, amit akárhova magaddal rángathatsz. -mondtam idegesen.

-Te hozzám tartozol, és nem kezellek tárgyként, csak magam mellett akarlak tudni. -mondta.

-De ezt ne úgy tedd, hogy közben eltöröd a karomat!-mondtam idegesen.

-Tényleg fájt?-kérdezte.

-Képzeld igen. Olyan erősen megszorítottad és megrándítottad.-mondtam.

-Annyira ideges voltam, nagyon sajnálom. -mondta s megsimogatta a karom.

-Mindegy már. -mondtam.

-Ne már, tényleg nagyon felb@szott, hogy mellettük állsz és nem mellettem.-mondta.

-Pedig most is melletted vagyok-mosolyogtam s közelhajoltam hozza.

-Hmm, ez már tetszik. -mosolygott s magához húzott és megcsókolt. Nekitolt az ajtónak s ott folytattuk tovább. Én közben bezártam az ajtót, hogy ne zavarjon meg senki. Elkezdte a nyakam is behinteni puszikkal, majd felvett az ölébe és odavitt az ágyamhoz, majd lerakott oda s fölém hajolt. Levette a pólóját, majd az enyémet is s úgy folytattuk tovább. Egyre lejjebb ment és egyre jobban akartuk egymást.

-Szeretlek. -suttogta s tovább puszilgatta a nyakam.

-Én is szeretlek. -mondtam s a hajába túrtam, majd tovább folytattuk...
Pár perccel később..

Mattheo mellkasán feküdtem, ő pedig a hajam simogatta.

-Azt mondtad nem állok ki melletted.-mondtam halkan.

-Felejtsd el amit mondtam.-mondta s megpuszilta a homlokom.

-Pedig míg vártuk, hogy elkezdődjön a meccs, Seamus akkor is kötekedett velem, hogy hogyan tudok veled együtt lenni, meg hogy Voldemort 2.0 vagy, s ilyenek. -kuncogtam.

-S még nem engedted, hogy megverjem.-forgatta a szemeit.

-Csak azt akarom ezzel mondani, hogy igenis kiállok melletted. Mondtam neki, hogy nem vagy Voldemort és nem is ismer téged igazából. De ez tényleg így van, velem annyira jó tudsz lenni, velük pedig mintha nem is te volnál. Flegma vagy velük és gúnyolódó, kegyetlen.-mondtam.

-Mindenki azt kapja, amit érdemel.-mondta. -Te viszont aranyos voltál, köszönöm.

-Én mindig melletted állok, csakhogy tudd. Ne merészeld mégegyszer azt mondani, hogy nem a te pártodat fogom.-mondtam.

-Nem fogom, ígérem. -csókolt meg mosolyogva, én meg visszacsókoltam.

-Mikor mutatsz be engem a szüleidnek? Anyukáddal már találkoztam, de az nagyon hamar ment. -mondta. -Olyan keveset tudok rólad, mármint hol élsz stb, szünetekben is akarlak látni, szívesen érted mennék.

-Hát öhm..-nem tudtam hirtelen mit mondani.

-Ennyire rossz embernek hisznek?-kérdezte.

-Nem erről van szó. -mondtam.

-Akkor miről?-kérdezte.

-Kérdezhetek valamit?-kérdeztem.

-Persze. -mondta s közben a hajam simogatta.

-Mit tennél, ha kiderülne, hogy annak a srácnak a testvére vagyok, aki beperelt téged a múltkor? Mi lenne hogyha ahhoz a családhoz tartoznék?-kérdeztem.

Természetesen nem tartozok hozzuk, ezzel a kérdéssel csak arra próbáltam rájönni, hogy mit tenne ha sárvérű lennék, mivel az a srác aki beperelte őt szintén sárvérű.

-Mégis miféle kérdés volt ez, Rebecca?-kuncogott.

-Csak válaszolj rá. -mondtam halkan. 

-Olyan fura vagy néha, ugye tudod?-kuncogott Mattheo.

-Mattheo, figyelj. -akartam mondani valamit, de közbeszólt.

-Nem, most te figyelj. Kérlek, többet ne hozzuk ezt fel, nem akarok róluk beszélni sem a származásról. Én csak végre élni akarok és jól érezni magam veled. Elegem van már a sárvérűekből és mindenből, ami miatt veszekednünk kell egymással! Nem akarok veled veszekedni. -mondta Mattheo.

Most nem tudom hova tegyem, ezt a válaszát..
Kicsit elnéztem, hogy végiggondoljam.

-Most mi a baj?-kérdezte, erre ránéztem.

-Semmi, én sem akarok veszekedni.-mondtam s hozzábújtam.

-Szeretlek. -mosolygott.

-Én is szeretlek. -mosolyogtam s újból megcsókolt.