Másnap begöndörítettem a hajam, majd felvettem az egyenruhám s elindultunk órára.
-Nagyon jól áll így a hajad, nekem sosem ment magamnak a göndörítés.-mondta Astoria miközben a Roxfort folyosóin haladtunk végig.
-Nekem sem megy könnyen, csak próbálkozok. -kuncogtam.
-Majd nekem is göndörítsd be, kérlek.-kuncogott Astoria.
-Okés. -mosolyogtam s megpillantottam ahogy Theodore Nott-ék a többi mardekárossal a folyosón beszélgetnek. Ilyen ablakos részen voltunk, ahová kilehetett ülni és teljesen belehetett látni az udvart:
A fiúk az egyik ablaknál ültek és beszélgettek, amikor meglátták, hogy jövünk Mattheo és Theodore ránk néztek.
-Ajaj, seggfej veszély. -forgatta a szemeit Astoria.
-Miért mondod ezt?-kuncogtam.
-Nem hallottad az este is hogyan beszélgetett Theodore? A testvéremet, Daphne-t burkoltan lek*rvázta.-mondta Astoria. -Egyszerűen irritálnak és kész.
-Megértem. -mondtam a fiúkra nézve, Mattheo-val pont szembenézve.
Már majdnem mellettük haladunk el, kicsit gyorsítottunk, hogy essünk túl ezen hamar, de Mattheo utánunk jött.
Astoria ezt látván egyedül elviharzott s bement az osztályterembe, engem otthagyva...Mattheo-val.
Mattheo elém állva próbált megállítani, hogy ne haladjak tovább.-Hé, hogy vagy?-kérdezte a szemembe nézve.
-Hát jobban, mint a telefonom.-forgattam a szemeim, de csak viccesen.
-Jaj jut eszembe. -nyúlt a zsebébe és elővett onnan egy telefont. Iphone volt, ha jól látom.
-Ez meg...?-kérdeztem.
-Mondtam, hogy veszek egy újat. Az én hibám, hogy az előző eltört.-nézett lefele, mintha tényleg bánná.
-De mondtam, hogy nem kell! Nem fogadhatom el. -mondtam, mert ezt tényleg nem fogadhatom el, főleg nem ingyen.
-De elfogadhatod, vedd el nyugodtan.-nyújtotta felém.
-Nem, ne erőltesd.-mondtam s kiakartam kerülni, de nem engedte.
-Órára mész?-kérdezte.
-Képzeld valakinek órája is van.-kuncogtam.
Erre ő is elmosolyodott.-Mattheo Riddle vagyok. -mondta.
-Én meg Rebecca Bennett. -mondtam.
-Rebecca?-kérdezte.
-Igen, Rebecca. -mondtam.
-Amúgy nekem is van órám, lehet már késésben is vagyok...öhm vagyunk. Bocs, hogy feltartottalak.-mondta Mattheo.
-Semmi baj, na szia.-mondtam s azzal el is mentem órára
Eközben a folyosón:
Mattheo folyamatosan engem nézett, ahogy épp elsétálok.-Hahó, Föld hívja Mattheo-t.-viccelődött Theodore.
-Miért nem fogadja el a telefont?-kérdezte Mattheo.
-Nem tudom tesó, lehet nem tetszik neki a márka. -nevetett Theodore.
-Ne hülyéskedj. -kuncogott Mattheo.-Egyébként ismered?
-Kit? Rebeccat? Persze, hogy ismerem.-mondta Theodore.
-Honnan?-nézett összevont szemöldökkel Mattheo.
-Vonaton futottunk össze, tegnap meg a klubhelyiségben is ott voltak Astoria-val, amikor te felmentél, mert "fáradt voltál".-kuncogott Theodore.
-Tényleg az voltam.-forgatta a szemeit Mattheo.
-Na jó haver, irány az órára. Blaise-ék már elmentek. -mondta Theodore, majd ők is elmentek órára.
Órák után.
Mattheo Riddle szemszöge
Órák után visszamentünk oda az ablakokhoz beszélgetni, Theodore, Blaise, Draco, Pansy és én. Valahogy oda kell adnom Rebecca-nak a telefont, mert idegesít, hogy én törtem össze az előző telefonját.
-Szóval elhívnánk Roxmortsba egyet kávézni, s ott valahogy odaadnám.-mondtam a tervem.
-Jó ötlet, mikor hívod el?-kuncogott Theodore.
-Nem tudom, azt se tudom, hogy eljönne-e egyáltalán. -mondtam.
-Ti meg miről beszélgettek fiúk?-kérdezte Pansy. -Levagyok maradva valamiről?
-Jaj semmiről nyugi, csak Mattheo újabb csajt kapott magának. -kuncogott Draco.
-Komolyan? És kit?-kérdezte Pansy.
-Úgysem ismered, csak idéntől van itt.-mondta Blaise.
-Én mindenkit ismerek.-mondta Pansy.
-Vele ültél tegnap bájitaltanon.-mondtam.
-Komolyan? Nem figyeltem. Na mindegy, majd bemutatod nekem.-kuncogott Pansy.
-Hát hogyne. -mosolyogtam ironikusan.
-Akkor ma este? Roxmorts?-kérdezte Theodore. -Csakhogy úgy tervezzem a programjaim.
-A programjaid?-nevetett Blaise.
-Mintha valami elfoglalt üzletember lennél. -kuncogtam gúnyosan, persze csak viccből. Szeretjük szivatni egymást.
-Még szabad ember vagyok, de majd leszek üzletember. -kuncogott Theodore.
-Kérek engedélyt Pitontól, rendben?-kérdezte Pansy rám nézve.
-Jó, kérj. De ha nem enged akkor is megyünk.-mondtam.
-Még szép. -mondta Pansy.
Majd visszavonultunk a klubhelyiségbe. Már 6 óra volt. Piton megadta az engedélyt, szóval már csak Rebecca-t kellene elhívjam.
DU LIEST GERADE
In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||
FanfictionIn our Dreams / Az álmainkban Egy világban, ahol csupa előítélet és lenézés van, vajon milyen egy alsóbbrendű ember élete? Származás, alacsonyabb rendűség, aranyvér és sárvér. Vajon képesek lesznek leküzdeni a köztük lévő ellentéteket és vajon harco...