In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

38

-Ha tudnád milyen jó érzés volt behúzni annak a baromnak egyet. -mondta Mattheo.

-Nem kellett volna balhéznod, de megérdemelte. -kuncogtam.

-Kapnia kellett volna még többet.-mondta. -Komolyan azt hiszik, hogy lesüllyedsz az ők szintjükre.

-Milyen ők szintjükre?-kérdeztem.

-Bocs, ez megint gonosz volt tőlem.-kuncogott. -Csak úgy értem, hogy nem mehetsz el akárkivel.

-Ezért is megyek veled. -mosolyogtam.

-Mert az enyém vagy. -mosolygott, erre én is elmosolyodtam. Visszaértünk a klubhelyiségbe. Felmentem a szobámba s tanultam egy kicsit.

Mattheo Riddle szemszöge

Rebecca miután felment a szobájába a srácokkal maradtam a klubhelyiségbe, ezért úgy döntöttünk, hogy kimegyünk cigizni egyet.

Az udvaron cigiztünk, amikor megpillantottam, ahogy egy nő közeledik. Nagyon ismerős, figyeltem míg bemegy az iskola ajtaján. B@szki, ő Rebecca anyukája. Mit keres itt? Lehet Dumbledor hívta, mert auror és valami ügyet intéznek.

-Jövök vissza mindjárt.-mondtam a többieknek s bementem a nő után.
A folyosón utol is értem őt.

-Jó napot, Rebecca-t keresi?-kérdeztem illedelmesen.

-Szia, öhm ismerjük egymást?-nézett rám zavartan.

-Találkoztunk a vonatállomáson.-magyaráztam, kicsit kínos volt.-Ön Rebecca anyukája.

-Rebecca anyukája?-kérdezte zavartan.

-Igen, vagy nem?-kérdeztem összezavarodva, mostmár tényleg k*rva rosszul érzem magam.

-Jaj, igen. Te a barátja vagy, gondolom.-mondta a nő.

-Igen, Mattheo vagyok.-mosolyogtam enyhén. -Rebecca-hoz jött?

-Öhm, igen, hol találom?-kérdezte a nő.

-Ide hívom, itt várjon. -mondtam s elmentem a klubhelyiségbe.

Rebecca Bennett szemszöge

Tanultam a szobámba, amikor valaki kopogott.

-Gyere. -kiáltottam, erre Mattheo bejött.

-Itt van az édesanyád, hozzád jött.-mondta Mattheo, erre a szívem nagyot dobbant ijedtemben.

-Mi? Miért?-makogtam.

-Nem tudom, menj le hozzá, ott vár a bejáratnál. -mondta Mattheo.

-Oké. -mondtam idegesen s lesiettem a bejárathoz. Mattheo a klubhelyiségben maradt.

Megpillantottam Elizabeth-et, ahogy ott áll az ajtónál.

-Szia. -köszöntem.

-Nem hiszem el, hogy még mindig hazudnom kell miattad. -mondta Elizabeth idegesen.

-Sajnálom, még nem tudtam elmondani neki. -mondtam. -Te mit csinálsz itt?

-A kislányomért jöttem, megsérült a lába, ezért hazaviszem pár napra. -mondta Elizabeth.

-Szegényke, gyógyulást. -mondtam.

-Köszi. Figyelj, el kell mondanod Voldemort fiának mindent, különben esküszöm, hogy én fogom elmondani!-mondta idegesen.

-Elfogom mondani!-mondtam.

-Neked nincs lelkiismeretfurdalásod?-kérdezte.

-Dehogynem! Hidd el, én is elakarom mondani, csak félek, hogy mi lesz majd utána. -mondtam.

-Bármi is lesz, elkell mondanod, megértetted? Többet tényleg nem fogok hazudni miattad! Ha mégegyszer idejön hozzám s azt mondja, hogy az anyád vagyok, akkor abban a helyben elmondok neki mindent. -mondta.

-Rendben, ne aggódj. Többé nem fog odamenni hozzád. -mondtam.

-Én érzem rosszul magam helyetted.-mondta.

-Hidd el, én is rosszul érzem magam.-mondtam. -És még rosszabbul fogom érezni magam, amikor Mattheo elhagy engem az idióta származásom miatt. Nap mint nap hallom, ahogy a sárvérűeket mocskolják és utálják. Szerinted nem érzem rosszul magam emiatt?!

-Ezt te csináltad magadnak, Rebecca. Első perctől felkellett volna vállald, hogy ki vagy. -mondta.

-Akkor sosem ismerhettem volna meg Mattheo-t, most szeretjük egymást, de ez nem történt volna meg, ha tudja, hogy sárvérű vagyok. -mondtam.

-És? Annál jobb. Ez a Riddle fiú csak bajt hoz rád, Rebecca. Ő Voldemort fia, elfelejtetted?-kérdezte Elizabeth.

-Nem érdekel. -mondtam.

-Te bajod, engem sem érdekel. Jobb, ha mindhamarabb elmondasz neki mindent. Most mennem kell, a lányom már biztos vár. -mondta s elment.
Igaza van, teljesen igaza van. Elkell mondanom Mattheo-nak mindent. De hogyan?