Fájdalomra ébredtem. Sajgott az egész bal oldalam. Nem tehetett túl jót neki a falnak ütközés. A mérget mostanra teljesen semlegesítettem. Valójában ezért ébredtem fel. Irány haza, ez a nap már túl hosszúra nyúlt. Persze ha ma még ma van.
A nagybetűs Hálóban voltam. Az ágy lábánál kis halom ruha, egy törölköző, meg egy fogkefe. Egyértelmű utalás arra, hogy bűzlök. A méreg szaga teljesen beborított, így sajna igazat kellett adnom. Már az is meglepő, hogy nem hagytak a padlón.
Tetőtől talpig levakartam magamról a mocskot. A ruháimat egy kupacban a fürdő padlóján hagytam. A Tinával való találkozás után nem lehet megmenteni őket. A melegítőnaci meg a póló, amit kaptam nagy volt. Nagy és farkas szagú. Alfa szagú. Jó szagú. És kezdek vészesen eltérni a tárgytól. Épp haza készültem.
A folyosó közepe táján az egyik ajtó nyitva, a szoba üres, de az ajtófélfa kitört. A szemben levő ajtó átszakadt, kitűnő rálátást hagyva az ágy mögötti falra. Egy jó nagy foltban lejött a vakolat, néhány tégla is kimozdult a helyéről. Csoda, hogy nem törtem el semmimet. Remélem, tényleg nem törtem el semmimet!
A lépcső tetején jöttem rá, hogy kicsit többen vannak a házban, mint kellene. Ha nem hagytam volna otthon a mobilomat, tudnám, hogy mennyi ideig voltam kiütve...
Itt az egész falka. Mielőtt visszavonulhattam volna hátsó kijáratot keresni, észrevettek. Onnan tudtam, hogy hirtelen elnémultak. Halkan sóhajtottam. Végül is segítettem nekik, csak békén hagynak egy kicsit. Meg majdnem barátaim is vannak köztük. Csak tudnám miért vagyok ennyire betojva. A csöndnek vége szakadt, amint láthatóvá váltam a nappaliból.
– A bitorló. – Ez lennék én. Tudniillik a házam és az erdő azelőtt mindig farkasok tulajdonában volt.
– Mit keres itt?
– Ráadásul gyűlés alatt.
– Érzed a szagát? – Mivel undor helyett döbbenet érződött a hangon, a probléma onnan eredt, hogy Az Alfa Ruháit viselem.
Figyelmen kívül hagytam őket. Minimum harminc vérfarkast. Nem kis teljesítmény.
Hozzám legközelebb pont Mika üllt. Nem nézett ki túl jól, de legalább még életben van. Tinát nem láttam. Gyanús. Két ujjal megérintettem a meglepett férfi arcát. Szinte azonnal elrántotta a fejét, és abban a pillanatban meghallottam Tina morgását magam mögül.
– Nyugi, nyugi! Többet a közelébe se megyek – siklottam ki közülük. Most, hogy már immunis lettem erre a méregre, egy töredékmásodperc elég volt, hogy semlegesítsem a maradékot. Mika kicsit megrázta a fejét, majd rám bámult. Hamar visszanyerte a színét.
– Jól vagyok – mondta, továbbra is rám bámulva, de a többiekhez beszélt. – Jól vagyok. – Ismétlés a tudás anyja. – Mi vagy te? – Na, ez már nekem szólt. Semmi köszi, puszi, valami?
– Az nem publikus – közöltem vele, majd az alfára néztem. A teraszajtónak támaszkodva állt. (Mindenki más kanapékon, székeken vagy a padlón ült.) Nálam valamivel magasabb, sötét haj, kortalan, sötétszürke szemek, amikbe nem kéne ilyen hosszan belebámulni. Farkasszemet nézni egy farkassal csak akkor, ha te vagy az erősebb. Aranyszabály. De ő csak elmosolyodott. Huh.
– Mennyi ide... – kezdtem (volna) kérdezni.
– Kevesebb, mint három óra. Mi történt?
– Betelt a méregtűrő kapacitásom. Azt hiszem. Bőrön át kevesebbet bírok az újakból. Azt nem lehet kihányni. – A végét csak motyogtam, de persze mindenki hallotta.
– Ülj le.
~
Egy kis matek. Ha azután hívták össze a gyűlést, miután kivontam magam a forgalomból... A legtávolabb lakó falkatag durván két és fél óra alatt ér ide, tehát csak most kezdték. Az értetlen pillantások szerint még nem tudnak semmit. Átóvakodtam közöttük, letelepedtem az alfa lába mellett és a falnak dőltem. Mikor lesz már vége a napnak?
Kísértik a falkát? Egy rakás megmagyarázhatatlan, de legalábbis különös esetről számoltak be a falkatagok. Ahogy lassan elfelejtkeztek a jelenlétemről, az ingerültség helyét lassan átvette az érdeklődés, az aggodalom, végül itt-ott a félelem is. Halványan érezni lehetett a szagát. Úgy tűnik, sikerült belekeverednem valamibe. Valami olyasmibe, amitől egy vérfarkasfalka is tart. Hangosan felnyögtem.
– Az meg miért van itt? – Az „az" én lennék. Felhívtam magamra a figyelmet. A kérdezőt nem ismertem, nem ért el hozzám tisztán a szaga. Hirtelen összehúzta magát, lesütötte a pillantását. Fölnéztem az alfa rendreutasító kifejezésére. Köszi. Most következett a mérgezéses sztori. Eddig ez tűnt a legveszélyesebbnek, bár sérülések előfordultak, de ebbe mindketten belehaltak volna. A dolog érdekessége, hogy fogalmuk sincs, hogyan mérgezték meg őket. Arra neszeltem, hogy mindenki engem vizslat. Biztos most derült ki a szerepem a dologban.
– Tudsz valamit a méregről? – kérdezte Hófehérke.
– Néhány dísznövény, egy kis mágia és... – Ostoba! Már késő. – sárkányméreg. Biztosra mentek. – Nagy csönd. Gyakorlatilag közöltem egy falkányi vérfarkassal, VÉRFARKASsal, hogy léteznek sárkányok. Ennél azért egy icipicit kevesebb hitetlenkedésre számítottam. – Sárkányméreg, mint egy sárkány mérge.
– Mégis milyen sárkányról beszélsz? – kérdezte egy vöröshajú.
– Egy közép-ázsiai sárkányról – pontosítottam, bár nem így értette.
– Gondolom, nem lehet minden sarkon beszerezni – lépett túl a dolgon az alfa. Azért neki is lenne pár kérdése, látszott rajta.
– Pár évente jár erre egy vándor füvesember. Neki néha van, de három éve járt itt utoljára, legközelebb jövőre ígérte magát. Ebben a formában nem áll el sokáig. Ilyet az országban, meg a környező országokban, csak akkor szerezhetsz, ha ismersz egy sárkányt. És sok, nagyon–nagyon sok pénzed van, vagy valami hasonló.
– Hány sárkány élhet a közelben?
– Nem tudom. Nincsenek sárkányhaverjaim. – Ez így igaz. Tudja. Ó, ó. Az alfa tudja, hogy valami nem stimmel. Próba cseresznye. – Nekem is van. Tartósítva, nem így tisztán – per pillanat. Ez nem tett jót az imázsomnak. De nem én voltam. – És egy másik sárkányé. – Más a szaga. Újraindult a zsongás. Kissé felemeltem a hangom. – Nem tőlem származik a méreg, se a sárkányméreg, és nem tudok más lehetséges forrásról. És tudjátok, hogy nem hazudok. – Farkastrükk. Néha azért a másik félnek is hasznos.
– Most hazaviszlek téged – közölte az alfa. Végre! – Útközben mesélhetsz nekem a sárkányokról, meg a mérgükről. – Jaj, ne...
~
Már nagyon nem forog az agyam, pedig csak kora délután van. Az alfa mögött átvonszoltam magam a farkasok közt, majd ki a házból. Kinyitotta nekem egy nagy, fekete, csili-vili terepjáró – kicsit sem közhelyes, á dehogy – anyósülés felőli ajtaját. És én itt ragadtam le. Már minimum egy perce úton vagyunk, én meg azon merengek, hogy mikor nyitotta ki nekem valaki utoljára az ajtót. Tuti kimerültem. Na ugorjunk.
– Tíz percbe sűrítve akarsz hallani mindent, amit nekem hónapokig tartott megtudnom, vagy konkrét kérdéseid vannak?
– Honnan tudsz ilyen sokat?
– Kíváncsi a természetem. – Kis szünet.
– Ismersz sárkányokat?
– Igen. – Rövid kérdés, rövid válasz. Ő túl feszült, én túl kimerült voltam máshoz.
– De nem a barátaid.
– Nem.
– Közük lehet ehhez?
– Igen.
– Segítesz nekünk?
– Igen.
– Hogyan?
– Megkérek valakit, aki nem akar kinyírni, hogy kérdezzen körbe. A többi az eredménytől függ.
– Meg akarnak ölni?
– Aha, páran. Bár most amolyan patthelyzet van.
– Miért nem szóltál? – Most tényleg idegesebb lett? Mondjuk, a falkát is veszélybe sodorhattam volna.
– Sajnálom, de úgy gondoltam, amíg nincs közvetlen fenyegetés, jobb, ha nem tudtok róluk. Nem szeretik, ha tudnak róluk. – Egy pillanatig nézett, aztán bólintott. Bocsánatkérés elfogadva. Gondolom.
– Most, hogy már tudunk a létezésükről, elmondanád, hogy mivel állunk szemben?
– Egyáltalán nem biztos, hogy egy sárkány áll e mögött. De ha mégis, nem fognak húszméteres repülő gyíkok tüzet okádni ránk, ha erre vagy kíváncsi. Szeretnek csendben maradni, emberi alakban. Inkább alattomos harcosok. Kivéve, ha nagyon belegázolnak a becsületükbe – pl. azzal, hogy alattomosnak nevezed őket –, akkor hivatalos kihívást tesznek, tanúkkal. Párbaj félét. Ó, és nagyon kevés tud tüzet csiholni a semmiből. Más sárkányféle, más képesség. – Nagyon erősen dolgozott, hogy ne tűnjön megdöbbentnek.
– Méreg.
–Például méreg.
wp2016okt30
v2017júl15