Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

33. fejezet

– Az új neve véletlenül, nem Kylo Ren? Snoke Legfőbb Vezér tanítványa?

– De. Ő az! Ott volt veled a hajón, ugye? – kérdezte reménykedve.

– Igen ott volt és Ő volt az, aki nem engedett el. Pedig, már kiabáltam vele, hogy engedjen, de csak nem akart. Hárman rángatták vissza. – mondtam mosolyogva de már csordultak le a könnyeim. Felhúztam a lábaimat és ráhajtottam a fejem, hogy Leia ne lássa a kínlódásomat.

Tehát, Leia Őt érezte meg és emiatt buktunk le. Hmm, Ren nem fog örülni ennek a hírnek, ha majd elmondom.

– Hogy van? – kérdezte Leia, könnyes szemekkel.

Rá néztem és akkor esett le, hogy csak azért mentett meg és vállalt ekkora kockázatot velem, hogy ezt, az egyszerű kérdést feltegye nekem. Még pedig azt; hogy van az egyetlen kicsi fia?

Megesett a szívem rajta. Egy anya bármit megtesz a gyermekéért.

– Testileg jól van, nagyon erős de a sötét oldal lassan felemészti a lelkét. Folyamatosan dühös, gyűlöl mindent és fél. Amikor azt hiszi, hogy senki sem látja, marcangolja önmagát és éreztem, hogy vívódik a sötét oldal és a világos oldal között. Talán, még nem veszett el teljesen. – mondtam bizakodva.

– Köszönöm. – válaszolta és törölgette az arcát. Fájt neki minden szavam de nem tudom mit várt. Vajon azt, hogy boldog és a szivárvány alatt szoktunk táncolni?!

– Sajnálom de nem tudok mást mondani. – ezen egy kicsit én is elszontyolodtam.

– Semmi baj. Minden apró információnak örülök, akár jó, akár rossz és örülök, hogy vannak barátai. – arca újra felvidult. Én kissé össze húztam a szemeimet és ízlelgettem a barát szót. Hááát, azért ez erős túlzás de nem világosítom fel az ellenkezőjéről.

– De honnan tudtad, hogy van fiam? – kérdezte mert ezt nem értette.

– Egy éve véletlenül bele néztem a fejébe és a Te hangodat hallottam, ahogy azt mondod, hogy „kisfiam". Már a palotában is hallottalak és ismerős voltál de nem emlékeztem, hogy még is honnan de most bevillant.

– Köszönöm, hogy elmondtad. Sajnos, mennem kell de holnap is benézek. Remélem, folytatjuk még a beszélgetést.

– Rendben! Én itt leszek... – biccentettem és mikor ment ki, mindketten mosolyogtunk.

Rávettem magam és ettem pár falatot. Kezdett iszonyatos hiányérzetem lenni, most már nem csak Ren, hanem már a kardom, aztán Zoláék és még a tópart is hiányzott. Nem hittem volna, hogy egyszer boldogan térnék vissza, egy annyira esős bolygóra, mint a miénk.

*

Mikor a lány behozta a reggelit, erőt vettem magamon és bocsánatot kértem. Nem volt elájulva az előadásomtól de úgy sem tud örökké haragudni rám. Bemutatkoztam neki és ő is elmondta a nevét. Katmy Shmin de mindenki csak Katnek hívja. Én direkt mondtam neki is és Leiának is Johanna nevet, úgyis tudnak mindent. A végén már elég jól elbeszélgettünk. Remélem, így már ehetek az ebédből.

Már jobban voltam, igaz még gyenge és még mindig nem tudtam kapcsolatba lépni Rennel. Ami aggasztó volt, hogy nem nagyon tudtam használni az Erőt. Próbáltam lebegtetni egy poharat de csak egy másodpercig tartott. Tényleg, nagyot kapott a fejem. Pedig, már ma este le akartam lépni de így várnom kell, amíg normálisan el tudok valakit szédíteni. Kell egy pilóta, aki elvisz a hajómhoz, azzal már haza tudok menni.

A nap további része az Erő gyakorlással és az ablakon való kifelé bámulással telt. Az ebédtől már erősebbnek éreztem magam. Jobban is ment a gyakorlás. Igaza lesz Leiának, és csak időt kellett adnom magamnak. Este ugyan úgy bejött, mint előző nap.

– Jobban nézel ki, mint tegnap. – dicsért meg Leila.

– Igen, kicsit jobban is érzem magam. – mondtam és még mindig nem hiszem el, hogy Ren anyukájával beszélgetek! Ez annyira fura.

Támadt köztünk pár perc csend de aztán megszólalt.

– Gondolom, vannak kérdéseid.

– Igen, de nem akarok fájdalmat okozni. – néztem félre.

– Nem fogsz, kérdezz nyugodtan. – bólintott.

– Mi történt Rennel? Azaz Bennel. Hú de fura.

Félre nézett és sóhajtott egyet.

– Tudod, ő mindig olyan... érzékeny volt. Már kisgyerekként is. Istenem, ha tudtam volna! – remek, ez az önmarcangolás családi vonás lehet. – Amikor 10 éves lett, úgy döntöttünk, hogy a testvérem, Luke Skywalker fogja tanítani. Ő egy Jedi Mester és meggyőztem, hogy vállalja el. Látszott, hogy Ben nagyon tehetséges. Nem akartam, hogy... de aztán még is ez lett. – sóhajtott egy nagyot. – Én hibáztam. Talán, már ott elvesztettem. Nem értette meg, hogy neki az a jó. Ő még csak egy gyerek volt, aki úgy érezte, hogy elhagytuk. – itt kezdett el sírni. – Az Apám egy nagy hatalmú Sith Nagyúr volt és én nem tudtam, hogy mondjam el neki. Amikor megtudta, végtelenül dühös lett rám. Azt mondta, hogy végig hazudtunk neki, pedig csak nem mondtam el... – tartott egy kis szünetet. – De ha ez nem lett volna elég, Snoke már fiatalon kinézte Őt és befolyásolta. Suttogott hozzá, torzította a félelmeit és terelte a sötétbe. Tele beszélte a fejét. Lukeról és a Jedi rendről hamis dolgokat mondott és kétségeket ültettet el benne. Benbe pedig csak gyűlt és gyűlt. Egy este, amikor még nem volt 23, megtámadta Lukot és felgyújtotta a Jedi templomot és ....

– És? – suttogva kérdeztem.

– Megölte az összes társát. A többi padawant. – suttogta.

Itt bevillantak a képek, amiket még a teszt alatt láttam Ren fejébe. Volt egy kép amin három fiatal volt, aztán egy férfi zöld fénykarddal és volt még egy lángoló templom. Eszembe jutott az is, amikor először bemutatkozott mit suttogtak a katonák.

– Jedi gyilkos! – mondtam, csak úgy magamnak. Tehát, ezért ragadat rá ez a név.

Leia kicsit magához tért és folytatta.

– De én ezt, nem hiszem el. – rázta a fejét. – Ő nem tett ilyet. Sose fogom elfogadni, hogy a fiam meghalt. Tudom, hogy még ott van benne és örökké várni fogok arra, hogy vissza térjen. Soha nem adom fel a reményt! – fejezte be és én sóhajtottam egyet.

– Már régen megígértem magamnak, hogy Rent kivezetem a sötétből. Neked is megígérem ezt. – néztem rá komolyan.

– Köszönöm! Hálás leszek már akkor is, ha legalább megpróbálod de miért tennéd ezt meg Benért? Miért törődsz vele?

– Ahogy mondtad, barátok vagyunk. Ha Ren nem is így gondol rám, én akkor is a barátomnak gondolom és akit szeretek azért bármit megtennék. – lángolt a fejem, annyira zavarban voltam. Barátok? Szép szavak, szép gondolatok.

Leia arca felvidult, mintha rá jött volna valamire. Gondolom, nem arra, hogy fülig szerelmes vagyok a fiába. Aha, nem. Biztos, hogy nem.

Ezután feltett pár kérdést Snokeról meg a munkaköri leírásunkról de szerencsére sokat nem tudtam igazából sem és a maradékot is szépítettem. Sokáig beszélgetünk, végül búcsút mondott és én pedig ettem aztán lefeküdtem. Összességében nagyon megkedveltem Leiát. Nehéz és fájdalmas élete van, de küzd és sosem adja fel.