Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

34. fejezet

Reggel, mintha egy pillanatra éreztem volna Rent. Sietnem kell haza! Muszáj lesz legkésőbb este lelépnem, eleget pihentem már. A lebegtetés is sokkal jobban ment, mint tegnap, ezért úgy érzem készen állok az indulásra. Többször átgondoltam a nap folyamán, hogy is legyen és a tervem kész volt. Már csak egy dolog maradt. Elbúcsúzni Leiatól, mert valószínűleg nem látom Őt többet.

Unatkozva néztem az ablakon át az embereket. Mindenki annyira szabadnak tűnt. Pedig, tették a dolgukat és még is mindenkinek mosoly volt az arcán. Hiszik, hogy amit tesznek az fontos és ettől boldog az életük. Ők is egy kis családot alkotnak, támogatják és figyelnek egymásra. Érdekes, hogy Mi is pont ugyan ezt tesszük de mégis mi vagyunk a rosszak. Ezt nem tudom teljesen megérteni.

Türelmesen megvártam, hogy Leia bejöjjön hozzám. A szokottnál sokkal korábban jött, mintha tudta volna. 

– Hogy vagy? – kérdezte kedvesen.

– Jól! Már jól vagyok.

– Ennek örülök, akkor hamarosan távozni fogsz... – mondta úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Csodálkozva néztem rá. Erre nem mondtam semmit, mert nem is volt rá szükség.

– Gondold meg azért. – folytatta Leia. Oda sétált az ablakhoz és kinézett rajta. – Itt is élhetnél. Nem mondanánk senkinek sem, hogy ki voltál és segíthetnél nekünk. Érzem, hogy Te nem állsz a sötét oldalon. Jó szíved van.

Megráztam a fejem.

– Sokat vétettem, rengeteg fájdalom és düh van bennem. Én nem érdemlem meg ezt! – és az ablak felé, az emberekre mutattam.

– Az ember ember: még a legkülönb is hibázik olykor. – mosolygott rám.

Amikor arra gondoltam, hogy itt maradok és új életet kezdek, belém nyilallt a fájdalom, mintha egy erős kéz markolná a lelkemet. Rettenetesen hiányoznának. Egyszerűen nem bírok Rentől távol maradni, már ilyen kis idő is elég volt, hogy fájjon legbelül, hogy nem láthatom, nem néz rám, nem beszél hozzám. Elviselhetetlen már a gondolat is.

– Nem lehet. Hozzá vagyok kötve.

– Nagyon szereted, igaz? – nézett rám a csillogó sötét szemeivel.

Bólintottam. Halálomig szeretni fogom.

– Örülök neki, hogy ha én nem is lehetek mellette, Te ott vagy neki és támogatod. Ezért hálás vagyok neked. Ha bármikor meggondold magad, keress meg engem és segíteni fogok. – könnyes szemmel oda jött hozzám és megölelt. Jó érzés volt átölelni, egy pillanatra melegség öntötte el a lelkemet. Vajon ilyen lehet, ha van valakinek anyukája? Hogy dobhatta el ezt Ren? Bolond volt. Én bármit megadnék azért, hogy újra velem legyenek a szüleim.

De ez a pillanat is elmúlt és vége lett az ölelésnek.

– Köszönöm! – mondtam őszintén, mélyen a szívemből.

Leia csak mosolygott és készült menni.

– Tudod, hogy nem engedhetlek csak úgy el? – kérdezte.

– Tudom.

– Akkor jó. – bólogatott pár aprót és elgondolkozott. – De ha mész, akkor kérlek, ne sérüljön meg senki! – és kivillantotta fehér fogait.

Nevetve csak annyit mondtam.

– Megpróbálom.

Ezután kiment a szobából.