Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

19. fejezet

Hajnalban már annyira hiányzott Ren, hogy csak néztem a plafont és nem bírtam aludni. Egyre nagyobb késztetésem lett, hogy írjak neki valamit. Bármit.

– Nyuszi. Hahó. Ébren vagy? – kérdeztem finoman.

– Igen, Jo. Én nem szoktam aludni. – válaszolta.

– Ohh. Persze. Látod Ren droidjának aktivitását?

– Igen, látom. Épp használatban van. – mondta, én meg ennek nagyon megörültem.

– Gyere ide, látni akarom. Nyisd a displayt.

Nyuszi oda jött, kinyitotta a kis monitorját és a billentyűzetét. Néztem és agyaltam mit lehetne írni. Elkezdtem gépelni, aztán töröltem. Megint gépeltem, megint töröltem.

Végül csak annyit írtam.

– Minden rendben? – küldés.

A fejem égett és zavarban voltam. Az ágyamban hemperegtem kínomban.

Nem kellett sokat várnom és érkezett a válasz.

– "Igen, minden rendben. Baj van?"

Uha, hát igen félre érhető, hogy hajnalban nem alszom és írogatok neki.

– Nem, semmi baj sincs. Csak ... – basszus mit írjak? Hogy baromira hiányzol és csak azért írtam?

Oké. Az kicsit durva lenne.

– Nem, semmi baj sincs. – küldés.

Ahh, nem hiszem el tiszta ciki. Nem is kéne zavarnom.

– "Akkor miért nem alszol?"

– Nem bírok. És Te? – küldés.

– "Én sem."

– Fogadjunk hiányzik az eső? Itt, azóta sem állt el... – küldés.

Remek, az időjárásról írok neki. Azt hiszem le kell állnom.

– "Lehetséges, hogy az eső hiányzik. Aludj még egy kicsit. Holnap találkozunk az edzésen."

Basszus. Akkor nem fog még este haza érni. Szomorú hír.

– Rendben. Te is. – küldés.

– "Aludj jól."

Komolyan azt írta, hogy aludj jól? Ez meg mi? Fülig vörös voltam. A vigyorgásomat nem is tudtam levakarni. Álmodozás közben elaludtam.

Teljesen világos volt, mire felébredtem. Már régóta nem keltem ennyire kipihenten.

Reggeliztem, elkészültem és kinéztem. Annyira zuhogott az eső, hogy nem lehetett semmit sem látni tőle. Hmm. Ha ennyire rossz az idő, akkor tuti mindenki bent marad a házában. Max a tűzhöz fognak kijönni. Azt hiszem, eljött a kard edzésem ideje. Kimentem a pályához és délig átgyakoroltam az össze stílusnak a forma gyakorlatát. A nehezítés, hogy az esőtől a sisakomból kifelé semmit sem láttam. De minek is látni ha érezni is lehet. Néha a gyakorlatok alatt hirtelen kitörtem és próbáltam eltaszítani különböző tárgyakat de egyik sem ment. Biztos, iszonyat viccesen néztem ki kívülről de nem érdekel, fel kell edzenem magam egy bizonyos szintig. Ő már ott vár engem és nem várakoztathatom meg. Sietnem kell!

Délután gyakoroltam az Erő használatot és a maradék időt a tűznél együtt töltöttük. Jót nevettek rajtam a srácok, hogy ilyen időben is kimentem a pályára. A legközelebbi párbajozáson, majd én nevetek rajtuk.

Éjjel megint csak a plafont bámultam. Forgolódtam. Nyuszinak már többször szóltam, hogy legyen aktív és ha kapok egy üzenetet, akkor azonnal szóljon. De semmi. Épp kimentem a fürdőbe, amikor meghallottam a pittyegést. Úgy rohantam vissza, hogy átestem valamin és bevágódtam a szobába.