21. fejezet

657 38 5
                                    


Kinyitottam a szemem és a plafon olyan ismerős volt. Azt hiszem, az ágyamban fekszem. Kicsit oldalra fordítottam a fejem és láttam, hogy Zola mellettem ült egy széken, amit a nappaliból hozott be és karba tett kézzel alszik. Látszott rajta, hogy át sem öltözött mióta vissza értünk. Csak a térdig érő kabátját és a maszkját vette le, amik a földön a lábánál, fegyvere mellett egy kupacban voltak. Lassan felültem és már jól éreztem magam, csak még kicsit zsongott a fejem.

– Zola!

Zola felugrott és meglátta, hogy ébren vagyok, rögtön mosolygott a szeme.

– Jesszus, Joey! Hogy vagy? – kérdezte.

– Azt hiszem jól. Mi történt?

– Elájultál mert nagyon sok vért vesztettél. Tudod, miután csináltad azt a mutatványt. Ren karjában vitt vissza a hajóra és ott kaptál egy bacta sprayt a sebedre. Aztán ide behozott és utána eltűnt. – mesélte lelkesen és kisöpörte a haját a szeméből.

Ren a karjában vitt? Basszus, de kár, hogy nem emlékszem rá. Uh, akkor egész közelről is megnézett. Biztos, kiábrándító látvány voltam. A vér? Ujjammal végig húztam az arcom, ahol vér volt és akkor megint belém hasított a tudat, hogy mindenki látott. Zola most is néz. Gyomrom görcsbe rándult.

– Haragudtok rám? – kérdeztem finoman és nagyon féltem a válaszától.

– Miért kéne? –  csodálkozott.

– Mert nő vagyok és ezt eltitkoltam. – néztem félre.

– Jaj, ne butáskodj már. Ezt gondoltad? Ezért nem vetted le a maszkodat eddig? – rosszallóan csóválta a fejét.

– Igen és még azért sem mert nem akartam, hogy gyengének nézzetek. Ha férfinak gondoltok jobban tiszteltek. – mondtam komoly ábrázattal.

– Ez nem igaz. A párbaj után mindenki a harci tudásod miatt tartott erősnek és most pedig azért is, mert csak miattad tudtunk meglépni. Nem azért tisztellek mert férfinek gondoltalak. – megvonta a vállait. –  Egyébként is, Én tudtam, hogy lány vagy és ha abból indulok ki, hogy a többiek, hogy meglepődtek és Ren pedig egyáltalán nem, akkor azt mondom, hogy Ő is tudta.

– Micsoda? – kaptam fel a fejem.

– Hát, tudod a fiúk milyenek. – égnek emelte a szemeit. –  Látványosan meglepődtek. Nekik fogalmuk sem volt és ennek fényében lehet, hogy kicsit el is szégyellték magukat, hogy a párbajon megverte őket egy lány. – felnevetett.

– Ren mondott valamit?

– Ezzel kapcsolatban semmit de látszott rajta, hogy nagyon kiakadt, biztos magát hibáztatja. Máskor magadat mentsd és ne Őt. Nem érdemli meg, hogy feláldozd magad miatta. – mondta és szúrós tekintettel nézett. – Láttam mindent de takarásban voltam és mire átmozdultam... nem tudtam segíteni. Ne haragudj. – csillogott a szeme.

– Semmi baj. Nem nagy ügy. Egyébként, mennyi időre voltam kiütve?

– Nem sokra. Aznap éjjel van. – és ásított egyet.

– Sikerült a küldetés? Mindenki jól van?

– Igen és igen. Neked hála. Még is, hogy csináltad? – kérdezte.

– Nem tudom. – néztem magam elé. – A cuccom?

– Nyugi, hoztunk mindent de a maszkodnak annyi és elárulnád, hogy mégis hány kiló az a kabát? Zakari fel akarta kapni és majdnem meghúzódott a háta. Ha épp nem ájultan fekszel, te is jót nevettél volna rajta.

Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]Where stories live. Discover now