27. fejezet

605 33 0
                                    


Közelebb hajoltam és suttogva kezdtem bele.

– Te tudod, hogy Ren barátja, ezért mondom csak el. Természetesen Ren miatt jött. Mert – itt nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet elmondani de kinek mondanám el, ha nem neki? – Rennel sem beszéltem azóta.

– Miért? Előtte annyit beszéltetek? – csodálkozott mert nem mondtam neki erről sokat.

– Hát, néha szoktunk. De Veled többet beszéltem. Nyugi! – próbáltam menteni a menthetőt.

– De miért nem mondtad? Miért titkoltad? – ekkor elgondolkozott. Látszott, hogy lassan össze rakja a képet. Nekem meg, egyre vörösebb lett a fejem és az sem segített, hogy Ren és Jimen is néha felénk pillantott.

– Mert nem volt semmi fontos és nem titkolóztam. – mondtam kissé izgatottan.

– Aha. Szóval, mit akart a csaj? – csóválta a fejét.

– Hogy beszéljek Rennel tovább mert szomorú emiatt. Te érted ezt? Sose látszik rajta semmi.

– Nem értem. De ez érdekes. Tudod ugye, hogy nekem nyugodtan elmondhatsz bármit? – hajolt még egy picit közelebb.

– Remélem. De Renről van szó és tudom, hogy nem jöttök ki jól és nem akarlak terhelni ilyesmikkel. – hadartam neki zavartan.

– Ne mondj már butaságot. Minden érdekel, ami veled történik. – és csak úgy sugárzott az égszín kék szeme felém.

– Rendben. Akkor azt is elmondom, hogy Jimen együtt akart ma vacsizni velem. – lesütöttem a szemem.

– Már Jimen is? Na, szép kis háremed lesz! – nevetett. Ezzel arra az esetre utalt, amikor Zakari egyik este, mindenki előtt megdicsért, hogy milyen jól megy a felsőm színe a szememhez. Én akkor annyira lesokkolódtam, hogy csak simán megköszöntem, mert mást már nem tudtam kinyögni. Mindenki ledermedt egy pillanatra de igazából baromi vicces volt, csak nekem nem. Én inkább kínosnak mondtam volna.

Megvártam, míg mindenki el ment aludni, aztán kifeküdtem a tópartra. Megint csillagos volt az ég és csak pár halvány felhő égett bele az égbolt szövetébe. Imádtam elveszni bennük.

Éreztem az Erőben, hogy Ren itt van közel és nem sokkal később, már hallottam is a lépéseinek zaját.

– Nem hittem volna, hogy lesz itt valaki. – mondta és ezzel felelevenítette az első közös este nyitó pillanatait.

– Meglepetés. – folytattam és picit bele kuncogtam.

– Most tényleg megleptél. Már több hete nem voltál itt. – leült egész közel hozzám.

– Tudom. Hiányzott is már. – honnan tudja, hogy nem voltam itt? Talán minden este kinézet? Azt azért nem hiszem. Talán figyelt az Erőben? Á, nem.

Fájt a lelkem, hogy újra itt vagyunk kettesben de nem bírtam ki és rá néztem, hogy lássam bánatos arcát. De meglepő módon, most inkább kíváncsiság volt rajta és nézett valamit nagyon. Ahogy követtem a tekintetét, akkor láttam meg, hogy így ahogy feküdtem kissé felcsúszott a felsőm és ki látszódott a medencémnél a csúnya hegem. Ezt nézte annyira.

– Ja ez? Nem nagy ügy, csak kissé balhés volt a tinédzser korom. – nevetést erőltettem magamra, miközben megigazítottam a felsőmet. – Csak annyi a baj ezzel, hogy áthúzta a családalapítási terveimet. – mondtam és közben fokozatosan elhalt a nevetésem.

Ren lassan fel nézett és leesett neki, miről beszélek.

– Sajnálom.

– Nem kell, ha ez nem történik meg, akkor talán most nem itt lennék. Nem álltam volna be zsoldosnak és akkor mi ketten nem találkozunk. – rápillantottam.

Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]Where stories live. Discover now