Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

59. fejezet

Hajnalban kipattant a szemem és az időre néztem. Korán volt és Ren még nem volt sehol. Hosszú ideje először voltunk távol egymástól ilyen sokat és már annyira hiányzott. Remélem jól van és nincs semmi baja. Csak imádkozni tudok azért, hogy Snoke rá ne jöjjön a kapcsolatunkra. Direkt nem gondoltam végig a lehetőségeket, mert mérhetetlenül fájna. Felültem és muszáj volt ennem mert már így is gyomoridegem volt. Lefürödtem, valamit magamra kaptam és már rohantam is ki enni. Csönd volt, a fiúk még aludtak, ezért kint ültem le és miközben ettem, a szememmel elraktároztam minden kis részletét a helynek, ahol végre először boldog voltam. Zola megjelent és leült mellém, én pedig hozzá dőltem, nem beszéltünk mert nem volt rá szükség. Aztán szépen lassan kiszállingóztak a többiek is és ezután mindenki csak várt. Amikor már elérkezett az edzésük ideje, sem mentek sehová. Mindenki maradt és velem együtt tovább várt. Jimen néha-néha felállt, körbe sétált, aztán visszaült mellém. Zola is annyira ideges volt, hogy néha megremegett a keze. Hirtelen megéreztem Rent és felnéztem. A srácok is felkapták a fejüket de ők nem érezték és még látni sem látták.

– Jön! – mondtam és megremegett a hangom.

– Milyen hangulatban van, mit érzel? – kérdezte Jimen idegesen.

Behunytam a szemem és csak fájdalmat éreztem. Kétségbe volt esve és vívódott de azt nem éreztem, hogy mi között.

Lassan megráztam a fejem.

– Nem tudom. Olyan zavaros...

Leszállt de senki sem ment oda, türelmesen megvártuk, míg ide ért és elénk állt. Meglepő módon maszkban volt, amitől a szívem egy ütemet kihagyott és csak néztem rá. Felakartam állni de kiment a vér a lábaimból.

Zola felpattant és izgatottan kérdezte.

– Mi a döntés?

– A Legfőbb Vezér dühös volt és meglepte a fejlemény de annyira nagy benned az Erő, hogy semmiképp sem mehetsz el. – mondta nekem és mindenki sóhajtott egyet. Egy nagy kő esett le a szívemről és ettől olyan boldog lettem. Maradhatok még! Istenem, köszönöm.

Zola megölelt és Jimen is kivételesen most átkarolt. Tiszta szívből mosolyogtam rájuk.

Ren még jelezte, hogy mondana valamit.

– De ma megtartjuk a következő párbaj sorozatot. Készüljetek. Egy óra és elkezdjük. – mondta és sóhajtott egyet, ezután elsietett a háza felé. Éreztem Ren felől egy kis feszültséget de szerintem ez csak nekem tűnt fel. Nem tudom mi lehet. Megyek és megkérdezem.

Amikor elszabadultam a srácoktól, akik olyan boldogok voltak, hogy én még ilyennek nem láttam őket, elindultam a saját házam felé. Felcsatoltam a kardomat a hátamra és az oldalamra pedig a fénykardomat tettem.

Később már a kör szélénél vártuk Rent. Késett egy keveset, ami már önmagában is megdöbbentő volt de az, hogy a maszkja még mindig rajta volt az egyenesen megmagyarázhatatlan. Összesúgtak a srácok, Zola idegesen rám nézett. Csitítottam a fiúkat valami béna viccel és már rögtön nem foglalkoztak azzal, hogy Rennen van-e maszk vagy nincsen.

Jimen amikor kinevette magát, rám nézett és észrevette a kardot a hátamon.

– Minek hordod? Most már van fénykardod, csak lelassít ha hurcolod magaddal! – nevetett.

Ráemeltem a tekintettem és egy őszinte mosollyal a számon csak ennyit mondtam.

– Tudod, hozzá szoktam és nehéz elválni tőle. – és kacsintottam egyet. Látszott rajta, hogy jól esett neki, hogy ilyen közvetlen voltam vele.