Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

23. fejezet

Pár nappal később...

Reggeli közben rájöttem, hogy ha nem hordom a kabátomat akkor tényleg minden nap edzenem kéne, nem kerülhetem el de megnyugtattam magam, hogy ha nagyon esik úgyis felveszem. Szerencse, hogy ma elég száraz volt az idő és 9-kor már a tónál voltam. Időben meg is jelent Ren és hozott magával egy gömb alakú droidot.

– Ez micsoda? – kérdeztem.

– Egy tréning droid, ezzel fogsz gyakorolni. – válaszolta.

Igyekeztem okosan nézni de én csak egy labdát láttam. Még is mit csinál ez? Ren látta az értetlenséget az arcomon és sóhajtott egyet.

– Ez úgy működik, hogy bekötöm a szemed és a kardoddal kivéded a támadásait. Nem kell megijedni, nem okoz súlyos sérülést.

– Miért, könnyebbeket igen? – kérdeztem riadt arccal. Nem volt kedvem még több sebet beszerezni.

Ren úgy gondolta, hogy ez csak egy költői kérdés volt, ezért nem válaszolt. Közben elővett egy vastagabb szalagot és mutatta felém. Kifújtam a levegőt és bólintottam. Közelebb jött és kérte, hogy tartsam a szememnél. Oda raktam és vártam. Ren szépen lassan megkerült és a hátam mögé állt. Feszült lett a légkör, mert mindvégig olyan közel volt, hogy éreztem a teste melegét. Libabőrös lettem már a tudattól is, hogy ennyire kis távolság van köztünk. Végig izgatottan figyeltem Rá és reménykedtem, hogy soha nem távolodik el tőlem többet. Megkötötte a szalagot és amikor végzett éreztem, hogy talán hozzá ér a hajamhoz. Biztos csak véletlenül de belőlem kiváltott egy újabb érzést, amit Tőle kaptam és csak az enyém. Amikor már tartott a csomó, elengedhettem a szalagot. Még meg akartam igazítani oldalt a fülemnél, amikor azt éreztem, hogy Ren is oda nyúlt és egy pillanatra össze ért a kezünk. El kaptam onnan az ujjaimat és úgy csináltunk, mintha mi sem történt volna. Pedig történt és az érzés végig bizsergett az ujjam hegyétől a kis lábujjamig. Elkezdtem harapdálni a szám szélét mert teljesen felhúztam magam ezen és ha már az ő száját nem harapdálhatom akkor csak a sajátomé marad. Ren addigra újra elém állt, aztán egyre távolabb sétált. Bár láthatnám Őt.

– Húzd ki a kardod és várd a támadást. – utasított kissé ingerülten. 

Hűű, köszi és még is honnan jön a támadás? Kecsesen kirántottam a kardom és a védekező beállásba álltam. Nem láttam semmit és hallani is csak ilyen bugást halottam. De ez még, annyira nem izgatott mert még mindig Ren közelségére és édes illatára tudtam csak gondolni. Most már nagyon harapdáltam a számat. Ki fogom sebesíteni ha így haladok. Hirtelen egy csípést éreztem. Ugrottam egyet és arra rántottam a kardomat. Ezután a másik oldalról éreztem.

– Lehet, hogy lassan el kéne kezdened koncentrálni... – mondta teljesen nyugodtan Ren, kicsit messzebb állt és ha jól hallottam közben leült nézni. Na, ez az ami nem segít.

Behunytam a szemem és próbáltam az Erőn keresztül látni. Lassan de kezdtem rá érezni és már pár csípést ki tudtam védeni. Ez hosszú ideig így ment. Egy idő után már nem voltam benne biztos, hogy Ren itt van.

– Itt vagy még? Mit csinálsz? – érdeklődtem.

– Itt vagyok. Csak hagylak koncentrálni, kezdesz belejönni. 

Hát, végül is nem tudtam meg, hogy mit is csinál pontosan. Lehet, már halálra unja magát.

– Szólj ha unod és befejezhetjük. – mondtam pár oktávval magasabb hangon mert a droid pont akkor csipet meg.

– Szólni fogok, nyugi. – mondta és esküszöm, úgy halottam mintha nevetett volna. Biztos jól mulat a szenvedéseimen.

Később szólt Ren, hogy szerinte már ebéd van és maradjak nyugton. Megint oda állt mögém és segített kicsomózni a szemellenzőmet. Lassan csinálta és ez teljesen megőrjített. Most már biztosan éreztem, hogy arrébb simítja a hajam. Talán, nagyon össze gubancolódott vagy nem tudom, mert direkt biztos nem csinálhatta. De nem is számít mert én már ennyitől boldog voltam.

– Holnap folytatjuk. – mondta és én mire hátra fordultam, ő már az ellenkező irányba elindult. Lenéztem a kezére és úgy fogta a szalagot mintha perzselné a tenyerét. Azt hittem, hogy ledobja de ő inkább még erősebben szorította és így sétált el tőlem.

Ebéd után edzettem a pályán mert már nem halogathattam tovább, hogy a fiúk előtt gyakoroljak. Sajnos, pont az történt amire számítani lehetett. Amikor elkezdtem a forma gyakorlatomat, elkezdtek bámulni. Esküszöm, nem tudom mit néztek de baromira idegesítő volt. Amikor befejeztem az egyik kört oda szóltam nekik.

– Nincs jobb dolgotok? – kiáltottam rájuk. Halottam pár „de van" választ de nem volt túl meggyőző. Lehet megfontolom, hogy inkább éjjel edzek.

Vacsoránál, Zola mellém ült és el meséltem neki, hogy mi volt délután a pályán, ezen ő csak nevetni tudott. Sajnálta, hogy nem volt ott mert imádja az ilyen helyzeteket. Talán, ha ki múlatta magát, utána segített is volna rendre inteni a többi fiút. Aztán ő is elmesélte a napját, hogy milyen sokat javította a hajót, plusz, megint szóba került, hogy Ren állandóan cseszteti.

– Mindig van valami, ami nem tetszik neki. Kezdem unni. – panaszkodott Zola. Féltem, hogy ha így haladnak a dolgok akkor Zola feladja és lelép és én azt nem bírnám ki. A múltkori Rennel folytatott beszélgetésről sem szóltam neki és nem is javítottam a helyzetén. Borzalmas barát vagyok.

Később, amikor már mindenki lefeküdt aludni kisurrantam kardommal a hátamon. Nagy lendülettel indultam a pálya felé, amikor már messziről hallani lehetett, mintha valaki már lenne ott. Nem értettem, hogy miért lenne ilyen későn itt bárki is. Közelebb osontam és elkezdtem leselkedni. Olyat láttam, amit még álmomban sem gondoltam volna. Ren a fénykardjával gyakorolt és ha ez még nem lenne elég, felül csak egy trikó volt rajta. Tökéletesen láttam az izmos karját és felsőtestét. Elfelejtettem még levegőt venni is és csak néztem, ahogy kaszabolta a gyakorlóbábút a haja rá tapadt az izzadt homlokára. Baromira szexi volt. Szerintem, ezt nem fogom elfelejteni amíg élek. Neki dőltem a fának és vettem pár mély levegőt és rendeztem a pulzusomat. Lehet akkor, hogy esténként ide jár? Na akkor rejtély megoldva. Nem gáz, mert teljesen véletlenül futottunk össze. Újra kidugtam a fejem, hogy még többet lássak, úgy tűnik, hogy nem vett észre. Pár percig csodáltam a tökéletes kardforgató technikáját és tökéletes testfelépítését, amikor hirtelen megállt és csukott szemmel először jobbra, aztán balra fordította a fejét, ezután baromi gyorsan pont felém nézett. Reflexszerűen vissza húzódtam a fa mögé és csak mosolyogtam azon, hogy tényleg bujkálok Ren elől. Tényleg azt gondoltam, hogy el tudok rejtőzni egy olyan ember elől, aki Mestere az Erőnek?

– Gyere elő! – kiáltott nekem Ren.

Elő bukkantam és pírral az arcomon mosolyogtam.

– Na tessék, lebuktam. – mondtam viccesen. – Ezt is mindenképp meg kell tanítanod nekem.

Ren fél mosolyra húzta a szája szélét.

– Persze, hogy ezután mindig tudd, hogy ki merre van a bolygón?! – mondta kissé lihegve.

– Az nem érdekel. Van olyan trükköd is, hogy eltűnhessek?

Mire végig mondtam, már előtte álltam. Ő lenézett rám és félre biccentette a fejét.

– Talán van. – nézett engem a sötét szemeivel, én pedig nem bírtam ki, hogy ne nézek végig rajta. A szememet mágnesként vonzotta az izzadt kócos haja és az izmos karja amin sebhelyek egész sora volt. Hiába mondogattam magamnak, hogy legalább ne feltűnően bámuljam, nem vagyok benne biztos, hogy ezt teljesíteni tudtam.

– Mit keresel itt ilyen későn? – kérdezte és körbe nézett.

– Ha jól látom, ugyan azt amit Te. – próbáltam laza maradni de a szikrázó légkörtől elég nehezen ment.

– Miért nem a többiekkel edzel? – gondolom nem érette.

– Lehetetlen velük együtt edzeni. Idegesítőek. – forgattam meg a szemeimet.

– Miért, mit csináltak? – kérdezte meglepetten.

Sóhajtottam egyet.

– Semmi rosszat, csak nem bírom ha edzés közben bámulnak. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább éjjel edzenék de látom zavarok.

– Nem, épp szünetet tartok. Edzhetünk együtt ha akarod. Én nem foglak bámulni. – mondta és félre nézet.

Ettől én csak szomorú lettem, bár bámulna.