99. Egy napra minden tökéletes

2.2K 184 21
                                    

- Lena, el sem hiszem ezt az egészet - ölelt magához sírva Clar. 

- Én sem - vágtam rá a könnyeim fátyolán keresztül. 

- Én igen - ölelt át minket Mark könnyezve. 

Igazából a hangulat gyorsan elkezdett felfelé ívelni, főleg ebéd után. Az összes rokon végigölelgetett minket, szóval nyugtunk nem is volt estig. Akkor is csak azért, mert a vendégek fele elázott. Hiába, az ingyen vodkazselének és patakokban folyó drága piának senki nem mondott ellent. Kivéve persze én és Bill, hisz mi józanok akartunk maradni ma éjszaka. 

- A szerelem múlandó, a vodka állandó! - kiáltott fel Vladimir, aki éppen az immár üres széksorok között oldalgott, üveggel a kezében. 

- Igazad van! - kiabált oda neki Ryan, aki az egyik üres asztalnál ült Robbal. 

- A vodka is múlandó - csuklott egyet Rob, aztán kikapta a poharat Ryan kezéből, és kilocsolta annak tartalmát a gyepre. 

- Hé, azt még megittam volna - csattant fel Ryan, és az asztalra csapott egyet. Így részegen inkább nyújtott aranyos látványt, mint dühöset. 

- Hát de már így sem vagy józan - fogta Rob a két keze közé Ryan arcát, aztán csuklott egyet. Olyan édes látványt nyújtottak, hogy csak mosolyogva néztem őket. 

- Én tökéletesen józan vagyok! - karolta át Rob derekát tétován. Igen, határozottan nem volt józan. 

- Direkt estél bele majdnem abba a bokorba az előbb? - vonta kérdőre a másik. 

- Igen, direkt volt - vágta rá a vörös. Ezután olyan dolog történt, amire már mindannyian régóta vártunk. Rob szenvedélyesen megcsókolta Ryant. 

- És ez direkt volt? - lehelte a másik ajkaira Ryan. 

- Még szép - suttogta Rob, és az ölébe emelte őt. Újból egymásnak estek, olyan hevesen, hogy tudtam, a ma éjszakát nem külön szobában fogják tölteni, az biztos. 

- Hát nem szépek? - hangzott fel a vállam mögöttem egy ismerős vokál. 

- Ha tudnád, mióta várunk erre - feleltem mosolyogva, miután bólintottam egyet. 

- Annyira jó látni, hogy mindenkire rátalál a boldogság - válaszolta elégedetten Tim. 

- Közeledik a boldogság - intettem a fejemmel a felénk sétáló Paulra. 

- Igen - nevetett fel Tim, és mikor a koreai fiú ideért hozzánk, csókkal köszöntötte. 

- Neked már nem ágyban lenne a helyed az újdonsült férjeddel? - vonta fel a fél szemöldökét Paul, miközben sokat sejtető mosolyra húzta a száját. 

- Még fiatal az este, ráérünk - nevettem el magam zavartan, és lopva Billre pillantottam, aki éppen az előbb bemutatott Gwendolyn Lennisterrel beszélgetett, karján Freddel, aki nemrég ébredt fel újból. 

- Gazdám ruhát adott Dobbynak! - rohant el a lábam mellett Jusztinka, nyomában a vodkazselétől megszédült Clarrel és Jackkel, utóbbinak egyik bokája csupaszon villant ki az élére vasalt nadrágja alól. - Dobby szabad! - visította a kis görnyedt lény, csontos ujjaival egy fekete zoknit lóbálva. Úgy láttam, új korszak köszöntött be az életében. 

---------------

- Milyen ódivatú vagy - nevettem el magam, mikor Bill a karjaiban vitt át a küszöbön. 

- Tudom, de még sose volt belőle gondom - vágta rá. 

- Ugye nem akarsz egészen a lakosztályunkig cipelni? 

- De, pontosan ezt fogom tenni - felelte magabiztos természetességgel. És ezt is tette. Csak akkor volt hajlandó letenni, mikor az ágyhoz értünk. Egy pillanatra mintha egyikünk sem tudta volna, hogy most mit és hogyan kéne csinálni. Néztem a gyönyörű arcát, és a haját, amit a holdfény ezüstös fénybe vont, és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a véletlen műve volt, hogy mi most itt vagyunk. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy a sors, vagy az univerzum, vagy Isten, vagy bármi is legyen az, ami irányítja az életünket, annak a műve ez. 

És akkor felálltam, és az elegáns ruhát, ami rajtam volt, elkezdtem lehámozni magamról. Láttam, ahogy rajongva pillant végig rajtam, és mintegy felocsúdva, elkezdte kigombolni az ingét. Laza mozdulattal félredobta a padlóra, és tett egy lépést felém. 

Egyszerre csókoltuk meg egymást, mintha csak forgatókönyvet írtak volna hozzá. Nem tudtam betelni vele még most se, vele minden csók olyan volt, mintha első lett volna. 

Óvatosan ragadta meg a derekam, és tett le az ágyra. Mintegy reflexszerűen dőltem végig azon, magammal húzva őt is. Egyre szenvedélyesebben csókoltam, ahogy ő is engem. Viszont mikor haladt volna lefelé, a nyakamhoz, hirtelen megtorpant. 

- Biztos akarod? - kérdezte a szemembe nézve gyengéden. Meghatódtam tőle, hogy ilyenkor is a legbiztosabb akar lenni abban, hogy nekem minden jó. A két kezem közé fogtam az arcát, és halvány mosollyal néztem rá. Tudtam, mi következik, de magamat is meglepve, egyáltalán nem féltem. Bill imádott engem, és vele eddig az életben minden tökéletes volt. Éreztem, hogy nem lesz semmi gond. 

- Igen, akarom.

--------------

Még mindig a Bill mellett való ébredés volt az egyik legjobb érzés a világon. Bár a tegnap éjjel, vagy hajnal, kinek mi, után azért egy hellyel hátrébb szorult. Ahogy azt megjósoltam, minden zökkenőmentesen alakult. De még mennyire. 

Igaz, egy dolog elmaradt tegnap. 

Ugyanis még ember voltam. Még csak meg sem említettük tegnap, azt hiszem, szavak nélkül is megegyeztünk benne, hogy nem akarjuk elrontani az estét. Eléggé nyomot hagyott volna bennem, ha úgy végződik az egész, hogy a vámpírméreg okozta fájdalomtól vergődök. Egyikünk se akart volna erre emlékezni, vagy mással összekötni az emlékét. Szóval ez az egy "apró" dolog még hátravolt. 

Mint megszokhattam, mikor én felébredtem, automatikusan ő is. Nem tudtam, hogy ez a kötelékünknek köszönhető-e, vagy csak szimplán ilyen vámpír szokás. Igazából nem is érdekelt annyira, hiszen nemsokára úgyis megtudom. 

- Bill, változtass át!

Tűz és vízWhere stories live. Discover now