16. Kórház és Vili bácsi

7.4K 516 31
                                    

- Biztos ne menjünk be a nővérhez? Össze kéne varrni - pillantottam fel Shawnra aggódva, miközben egy vizes ronggyal lemostam a felkarján éktelenkedő mély vágást, melyet az óriáspók ejtett. 

- Biztos - válaszolta, miközben fájdalmasan felszisszent. 

- Nagyon fáj? - néztem rá félve. 

- Említésre se méltó - motyogta. 

- Rendbe jössz - feleltem eltökélten, miközben bekötöttem a karját egy fáslival. 

- Tudom - mosolygott vissza rám magabiztosan.

- Ha te nem lettél volna ott, akkor én nem is tudom hogy még itt lennék-e - fakadtam ki.

- Ne butáskodj Lena, simán elbántál volna vele te is, ha nem vagyok ott! 

- Én ebben nem vagyok olyan biztos - ekkor telefoncsörgés szakította félbe a beszélgetésünket. Furcsállva vettem fel a telefont. Anya neve állt a kijelzőn, ő pedig ilyenkor nem szokott hívni, mert dolgozik még. 

- Anya? - szóltam bele a készülékbe. 

- Kicsim, a nagyapád autóbalesetet szenvedett! Öt perc és ott vagyok érted az iskolában, megyünk a kórházba!  - szólt anyám kétségbeesett hangja a vonalból. Aztán már le is tette. Én pedig csak üveges tekintettel meredtem magam elé. Még alig tudtam feldolgozni az információt.

- Mi történt? - kérdezte Shawn az ijedt képem láttán, rosszat sejtve.

- Nagyapának autóbalesete volt és anya itt van értem öt perc múlva - hadartam el, azzal felálltam, és egy pillanat múlva már a kilincsen volt a kezem.

- Lena! Majd hívj, hogy hogy alakultak a dolgok, oké? - kiáltott utánam. 

- Oké - mosolyogtam rá keserűen, mikor visszafordultam az ajtóból.

A szobámba érve villámsebességgel pakoltam be a legfontosabb cuccaim a bőröndömbe, aztán már siettem is le a suli elé. Anya mintha csak időzített volna, pont rá pár pillanatra le is fékezett az opelünkkel, ami pont olyan kék színben pompázott mint mindkettőnk haja. 

- Mi történt vele? - támadtam le őt, feltépve a kocsi ajtaját, miután a csomagtartóba bedobtam a bőröndöm. 

- A zebránál beléhajtott egy kocsi, a vizes betonon megcsúszva. Tömeges ütközés volt, több autót is magával sodort. Agyrázkódást kapott és eltört a karja, meg több zúzódást is szerzett. Az audi tropára ment. A nagyi hívott engem is, ő már a kórházban van - hadarta el, gázt adva. 

- Mi a franc - szörnyülködtem. Sokat látunk ilyen esetet a híradóban, de mindig azt gondoljuk, hogy ez velünk nem történhet meg. És amikor velünk, vagy az egyik hozzátartózónkkal megesik, akkor döbbenünk csak rá, hogy ugyanannyi esélyünk van rá, mint bárki másnak. És hogy az élet nem tart örökké, lehet, hogy már holnap meghalunk és vége. Ebbe valahogy a legtöbb ember nem gondol bele. Bennem szerencsére, vagy nem szerencsére, de mindig meg volt ez a tudat. Egészen attól kezdve, hogy megtudtam, apám azért hagyott el minket mert ő nem  volt elem birtokló, ezért normális gyereket akart, és hát én nem az lettem, enyhén szólva. Mikor megtudtam hogy irányítom a vizet, akkor azt is, hogy milyen lények élnek a Földön. Hogy a démonok, mutáns lények, és egyéb teremtmények, kiolthatják az életem bármikor. Azzal viszont nem számoltam, hogy olyan emberek fognak majd az életemre törni, akiket teljes szívemből szerettem. 

Tíz perc múlva már meg is érkeztünk a kórház elé, ami abban a városban volt, ahol mi is laktunk. 

- Jónapot, John Water melyik szobában található? - kérdezte anya egy szuszra elhadarva szinte az egészet. Közben a személyi igazolványát lecsapta a recepciós elé a pultra.

- Első emelet tizenegyes szoba - válaszolta unottan a fiatal nő, lepillantva a kártyára.  

- Köszönjük - bökte oda anyám, aztán már rohantunk is fel az említett szobához. Amint benyitottunk, nagypapát az ágyon fekve, békésen aludva pillantottuk meg. Anya már ébresztette volna fel, mikor előlépett valaki az ágy mellől, akit eddig észre se vettünk. Vili bácsi. Kinek kopasz fején megcsillant a kórházi fény. 

Vili bácsi egy magyar orvos volt, aki egyben nagyapa legjobb barátja is. Körülbelül vele egyidős volt, kicsit talán fiatalabb is nála. És a bajsza igen szép volt, annak ellenére, hogy haja már nem volt. 

- Ne ébresszétek fel, nemsokára úgyis felkel magától - szólt Vili bácsi nuygodtan. 

- Hát itt vagytok végre - ugrott oda hozzánk a nagyi könnyes szemmel. Be kellett vallani, hogy a korához képest igen fürge volt. 

- Honnan tudod, hogy mindjárt felébred? - kérte számon anyám idegesen a doktort.

- Onnan, hogy már egyszer felébredt, de beadtam neki egy gyógynövény alapú altatót, ami csak igen rövid ideig hat. Amíg aludt, a karját is begipszeltük. Helyre fog jönni, de még az egész jövő hetet is itt kell töltenie. Az agyrázkódás nem játék, itt tartjuk megfigyelésre. És majd egy hónap múlva jöjjön vissza leszedni a gipszet. 

- Rendben - bólogatott anya. 

- Akkor itt meg is várhatják amíg felébred - mondta Vili bácsi. 

- Ez is volt a tervünk - ült le az egyik ágy melletti székre szemforgatva anya. Csak az idegtől beszélt vele így, amúgy tudta jól, hogy Vili bácsi kedves ember. És Vili bácsi is tudta, hogy anya ilyenkor milyen, ezért csak szórakozottan mosolygott rajta egyet.

- Amúgy Lena! Miért van rajtad ez a pulcsi? Ezt a múltkor Shawn-on láttam, mikor nálunk volt - nézett rám kérdőn. A mama és Vili bácsi csak a nyomoromon virulva összenéztek. Közben az én fejem pedig szépen lassan a paradicsom színével vetekedett.

- Öhm, csak fáztam és Shawn kölcsönadta a pulcsiját. És hát ja, rajtam maradt - vontam vállat feszengve. 

- Hát nincs neked elég pulcsid, mástól kell kunyerálnod? - csóválta a fejét, le se szarva az alakuló szerelmi életem. Inkább csöndben maradtam és nem kezdtem el vitatkozni vele. Most nem lett volna alkalomhoz illő. De ezt a pulcsit azért majd visszaadom Shawnnak hétfőn - döntöttem el. Féltem, hogyha ezt is elcsórnám tőle, akkor nem adna később kölcsön semmit. Meg amúgy is, akkor nem lenne még végén mit felvennie. Szóval eldöntöttem, hogy elég nekem az a póló is múltkorról.

- Apa! - hallottam meg anya boldog hangját, ami kizökkentett a gondolataimból, amik Shawnról visszaterelődtek nagyapára. 

- Hát mind itt vagytok! Lena, neked nem iskolában kéne még lenned? - nézett rám nagyapa. 

- De, de holnap reggel már úgyis jött volna haza, szóval oly mindegy - válaszolta anya helyettem. Elbeszélgettünk egy órát még így, de aztán le is járt a látogatási idő, és Vili bácsinak is a műtőbe kellett mennie, kiműteni valakinek a veséjét. 

Mikor hazaértünk, fáradtan huppantam le az ágyamra, miután felvonszoltam a bőröndömet a szobámba. Múltkor ezt Shawn megtette helyettem. Tényleg, megígértem neki hogy felhívom,hogy hogy alakultak a dolgok - jutott eszembe. A telefonom névjegyzékét izgatottan görgettem lefelé, de mikor az S betűhöz értem, nem találtam őt. És ekkor jöttem rá, hogy nincs is meg a száma. Az osztályból össz-vissz csak Clar és Dia száma volt meg nekem, ami valljuk be, elég tragikus. Gondoltam, hogy az egyik közösségin ráírok Shawnra, de az már nem lett volna az igazi, így hát csalódottan dobtam vissza a mobilom az ágyamra.  




Tűz és vízWhere stories live. Discover now