75. Billel szép az élet

2.9K 228 101
                                    

Bill mellkasán ébredtem. 

Várjunk csak. 

Bill mellkasán ébredtem?!

Rögtön kipattant a szemem, és a szívem őrült tempóban kezdett zakatolni. Közben meg még mindig ott feküdtem félig rajta, a kezemmel átölelve őt, miközben az arcomat a nyakába fúrtam. Ő a derekamat karolta át védelemezően. Túl jó érzés volt. 

A szívverésem szép lassan újból lecsillapodott, és Bill ütemesen emelkedő mellkasához igazította ritmusát. Nem akartam megmozdulni, nehogy felébresszem. Meg persze nem akartam tönkretenni ezt a tökéletes pillanatot. 

Más úgyis megtette helyettem. 

- Lena, mindjárt megy a busz, mi a fenét csinálsz? - kiáltotta Clar, miközben berontott a szobámba. Elfelejtettem bezárni éjszakára, de mostmár mindegy volt. Ráadásul azt is elfelejtettem, hogy szombat van, és haza kéne menni. Az ébresztőmet is valószínűleg tegnap kilőttem. 

Clar leesett állal bámult minket, aztán megjelent az arcán az a félreérthetetlen vigyor. 

Eközben természetesen Bill is felébredt, aki álmosan pislogott rám. Mikor a szemembe nézett, őszintén elmosolyodott, és ez rögtön mosolyt csalt az én arcomra is. Mivel ő se mozdult el, így én se tettem inkább. Vártam, hogy Clar mikor szólal meg újra. Csak nem érti félre a dolgot. Hisz mind a kettőnkön ruha volt. 

- Nem hiszem el, hogy pizsipartit tartottatok és engem nem hívtatok meg - tette csípőre a kezét számonkérően. Egy percig csak bámultunk egymásra, aztán mindkettőnkből egyszerre tört ki a nevetés. - De Lena, most kéne elindulnunk, hogy ne késsük le a buszt, de te még ki se keltél az ágyból - toporgott az ajtóban türelmetlenül. Már épp mondani akartam, hogy induljon el nélkülem, én majd megyek a következővel, mikor Bill megszólalt. 

- Igazából nekem már van jogsim. Meg három autóm. És egy pont itt van a parkolóban - tette hozzá, mikor mindketten értetlenül néztünk rá. Én valahol ott ragadtam le, hogy tizennyolc évesen három kocsija van. 

- Ezzel azt akarod mondani, hogy hazaviszel? - tornáztam fel magam ülő helyzetbe, és fordultam hátra hozzá. 

- Aha - bólintott. 

- Oké, és a többieknek mit mondjak? - kérdezte Clar, akit úgy látszik nem zavart, hogy Bill visz haza. De legalább neki eszébe jutott, hogy alibi is kéne. Na ja, ha a többiek megtudják, hogy éjszaka Billel voltam, és aztán ő vitt haza, akkor senki nem fogja elhinni, hogy csak aludtunk. 

- Mondd nekik, hogy anyu értem jött, még korán reggel - feleltem, némi mérlegelés után. Igazából örültem, hogy elkerültem a Shawnnal való találkozást. Tudtam, nem húzhattam az örökkévalóságig, de egy darabig még igen. Dunsztom sem volt, hogy fog reagálni rám, ha meglát. Kicsit féltem is tőle, mert annyi mindennek elhordott, hogy ezek után már mindent kinéztem belőle. 

- Oké. A hétvégén még átugrom hozzátok. Jó utat! - köszönt el óriási mosollyal a képén, és már el is viharzott, becsapva maga után az ajtót. 

----------------

Leesett állal bámultam a parkolóban álló fekete Chevrolet Camaro ZL1-et, ami mellett Bill szobrozott kocsikulccsal a kezében. Büszke mosollyal nézett rám, és a napszemüvege mögül kíváncsian figyelte a reakcióm, miközben felvonta az egyik szemöldökét. A fekete szövetkabátot nem vonta össze magán, így jól látható volt a fehér Louis Vuitton inge, ami tökéletes kontrasztban volt a kék farmerjával, és fekete Gucci cipőjével. 

- Te ezzel jársz suliba? - léptem mellé, miközben még mindig elképedve bámultam a kocsit. 

- Igen. Az összes autóm közül ez a legkevésbé feltűnő - mesélte szenvtelenül, miközben kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót. Meglepődtem a gesztuson, hisz soha nem csináltak még ilyet nekem. Mindenesetre beszálltam, ami után nem sokkal Bill is helyet foglalt a vezetőülésben. Hitetlenkedve néztem rá. Ő se gondolta komolyan, hogy ez a legkevésbé feltűnő kocsija. Ez az autó konkrétan akkora volt, mint egy hegyomlás. 

- De tényleg - mondta, miközben ráhajtott az útra. - Matt fekete Lamborghini Centenarioval, és vérvörös Lamborghini Urussal azért mégse járhatok iskolába - felelte olyan természetesen, mintha csak azt közölte volna, hogy finom volt a kávé. Én meg elkerekedett szemekkel meredtem rá.

- Most Cobra 11-eset fogunk játszani? - kérdeztem tőle vigyorogva, mikor elhagytuk a várost. 

- Nem - nevette el magát. 

- Ne már, nem szeretsz gyorsan hajtani? 

- De, nagyon is. De a közlekedési szabályokat mindig betartom. Ha veled utazom, akkor pláne - vágta rá. 

- Miért? Nem vagyok én olyan törékeny virágszál - bizonygattam. 

- Lena, hetente egyszer majdnem meghalsz. Ne mondd, hogy nem vagy törékeny virágszál - röhögött ki. 

- Jólvan, de akkor is - nevettem el magam én is, mert azért volt benne igazság. - Én szeretem, ha gyorsan megyünk. 

- Nem fogok gyorsítani. Az úgy oké, hogy én vámpír vagyok, kvázi halhatatlan, de te még mindig ember vagy. Nem foglak veszélybe sodorni - jelentette ki határozottan. Oké, inkább hagytam ezt a témát, mert láttam, hogy megingathatatlan az elvében. Közben bekapcsolta a rádiót, én pedig az ismerős dallamok hallatára elmosolyodtam. A zene ütemére jobbra-balra kezdtem dülöngélni, levakarhatatlan vigyorral a képemen. Viszont mikor Bill elkezdte énekelni a refrént, leesett állal bámultam rá. 

- I'll go out, grow my hair too long, sing your least favourite song, at the top of my lungs, I'll go out, kiss all of your friends, make a story and pretend, It was me who made this end - énekelte vidáman, láthatólag már nem elsőre. Még a hangja is jó, nem hiszem el, nincs olyan dolog amiben ne lenne tökéletes. 

- Te ismered a Hair too long-ot? - kérdeztem rá csillogó szemekkel. 

- Még szép - vágta rá. Oké, nem gondoltam volna, hogy The Vampst hallgat. Az, hogy még a zenei ízlésünk is megegyezzen, már túl szép volt, hogy igaz legyen.

Az út nagyon jó hangulatban telt. Mikor lefékezett a házunk előtt, kissé lehangoltan nyitottam ki az ajtót. Na igen, illett volna elmesélnem anyámnak a történteket. Csakhogy semmi kedvem nem volt hozzá. 

- Köszi, hogy hazahoztál. Akkor, szia - köszöntem el nagy nehezen. 

- Szívesen. A következő viszontlátásig - intett, és elhajtott. 

Én pedig ott álltam az út szélén, még mindig az autó után bámulva. Mikor elkanyarodott, és nem láttam már, elindultam befelé a házba. 

Ám a nappaliban négy személyt pillantottam meg. 

Engem vártak. 

Tűz és vízWhere stories live. Discover now