Tűz és víz

15. Az óriáspók barlangja

 Ezen a derűs, pénteki napon került sor a második küldetésünkre. De ettől függetlenül a reggel ugyanúgy kezdődött mint máskor. Rendkívül álmosan és fáradtan.

Mikor sikerült kikászálódnom az ágyból, levettem magamról Shawn pólóját, amiben minden nap aludtam mióta "kölcsön" kaptam, és óvatosan összehajtogatva a párnám alá tettem. A szekrényemhez vánszorogtam, és olyan ruhák után kutattam amik megfelelőek lesznek a mai küldetésre. Amiről egyenlőre fogalmam sem volt hogy mi lesz, de úgyse ez érdekel. Hanem az, hogy kettesben leszek Shawnnal ismét. 

Szóval egy szoknya mellett döntöttem, vékony pulcsival és tornacipővel. Kora őszi időre tökéletes szett. Mikor kész voltam, kilépve a folyosóra, Clar ajtaja felé vettem az irányt. Aztán megtorpantam. Nem lóghattam folyton  Clar nyakán, tudtam, hogy megígértem neki, hogy nem mászkálok egyedül, de akkor is. Így hát elindultam egyedül az ebédlő felé.

Pár pillanat múlva ajtónyitódást hallottam a hátam mögül.

- Lena! Te meg mi a francért nem vártál meg? Tudod jól, hogy veszélyes itt egyedül mászkálni! Főleg neked! - futott oda hozzám szemrehányó tekintetek kereszttüzébe hozva engem. 

- Tudom - sóhajtottam - De nem lóghatok végig a nyakadon - mosolyodtam el lemondóan.

- Legjobb barátnők vagyunk, az a dolgunk hogy egymás nyakán lógjunk - szólt sértődötten, mellém érve. 

- Igazad van - nevettem el magam. 

Mikor az ebédlőbe értünk, már mindenki ott volt az osztályunkból. A tálcámon egy tál müzlivel vidáman lehuppantam Shawn melletti helyemre, és hallgattam a fiúk sztorizgatását. 

- És mikor anyám hívott tegnap este, Rob bekapcsolta azt a zenét hogy I just had sex - mesélte röhögve Mark. Rob az asztalt csapkodta, saját poénján szakadva. - És kérdezi: Mark ki van ott veled, ki az aki épp azt énekli hogy milyen jót szexelt? Ugye nem veled? Mark válaszolj! - erre az egész asztal nevetésben tört ki. - Fél óráig kellett magyaráznom utána hogy csak Rob trollkodott a zenével! Kösz Rob! 

--------------------

Ötödik óra elején ismét a termünkben gyülekeztünk, ahol az osztályfőnök kiosztotta a kis cetliket. Izgatottan vettem a kezembe a papírdarabot, hogy elolvassam mi áll rajta: Bloodmoon-hegy, Mistery-barlang ; mutáns óriáspók.

Nyeltem egy nagyot. Nem volt araknofóbiám, de azért nem rajongtam a pókokért. Rémülten hátra tekintettem a mögöttem ülő Shawnra. Ő röhögve olvasta a cetlit, és utána szórakozottan mutogatta a srácoknak. Örülök hogy neki nevetség tárgya az egész.

- Mutáns óriáspók, mi a franc - nevetgélt. 

- Ott majd nem fogod ilyen viccesnek találni - szóltam közbe. 

- Nyugi Lena, ez csak egy pók. Felgyújtom és kész - röhögött tovább. Úgy bírtam, hogy Shawnnak minden problémájára ez volt a megoldása: felgyújtsa és kész. 

- Ez nem "csak" egy pók, ez egy óriáspók, ami ráadásul mutáns!

- Akkor is csak egy pók. Tanár úr, ezt nem tudták volna mittomén' , a rovarirtók elintézni? 

- Nem Shawn, ők mikor meglátták, elfutottak - válaszolta az ofő. Ez volt az a pont, mikor erős kétségeim támadtak.

- Pff, biztos csak gyávák voltak. Én felgyújtom, oszt' kész. 

- Legyen úgy - hagytam rá. 

---------------------

Eltartott egy darabig mire felértünk a Mistery-barlanghoz, ami elég magasan volt, és gyalog kellett feljutnunk oda. Csak onnantól vált komplikálttá, mikor véget ért a turista ösvény. A sziklás, meredek úton minden egyes percben attól féltem, hogy lezúgok a hegyoldalon. De Shawnnak köszönhetően ez nem következett be. 

Halk sikoly hagyta el a torkomt, mikor megcsúsztam egy sziklán, és majdnem lezuhantam. Shawn a jó reflexeinek köszönhetően elkapta a kezem, és visszarántott. Szerintem a fejem olyan piros lehetett, mint a haja, mert elképesztően zavarba jöttem, mikor magához rántott. - Kösz - csak elhaló suttogásra futotta tőlem. Nem tudtam, milyen ötlettől vezérelve, de utána már nem engedtem el a kezét. S meglepetésemre ő se rántotta el a kezét. 

- Ott a barlang - mutattam rá. Vészjóslóan tátongott az egész nagy barlang, mintha csak arra várna hogy valaki betegye oda a lábát. 

- Hogy fogunk megtalálni itt egy pókot? - sóhajtott gondterhelten Shawn.

- Egy óriáspókot könnyű lesz észrevenni - néztem rá lesajnálóan.

- Azért akkora nagy nem lehet - röhögte el magát.

- Majd meglátjuk - forgattam meg a szemem. Mikor beléptünk, pár méterrel beljebb sétálva már körülvett minket a sötétség. 

- Öhm, zseblámpát hoztál? - kérdeztem tőle félve, miközben még görcsösebben fogtam a kezét. 

- Nem, de telefont igen - vette elő a nadrágzsebéből a mobilját, és bekapcsolva a zseblámpát rajta, megvilágította az utat. Nem segített sokat rajtunk, de a semminél jobb volt. Azt meg inkább nem is tettem szóvá, hogy a tűzvarázsló miért a telefonjával világol. 

Elindultunk befelé a barlang belsejébe. Már pár perce gyalogoltunk, és egyre csak hidegebb lett ahogy haladtunk. Enyhén remegtem már, nem csak a hidegtől, hanem a félelemtől is. 

- Lena, te fázol - állapította meg a géniusz. - Várj, odaadom a pulcsim - és ekkor korom sötétség telepedett ránk, mivel közben kikapcsolta a telóját, és zsebre vágta. Hirtelen csak azt éreztem, hogy Shawn a hátamra teríti a meleg pulcsiját. Az érintésétől megborzongtam, és immáron közelebbről éreztem az őt átható illatot.

- Köszi - suttogtam, miközben belebújtam a pulcsijába, és felhúztam a cipzárt rajta. Egyszercsak zajt hallottunk a barlang belseje felől. Ösztönösen közelebb húzódtam Shawnhoz. Ekkor ő tüzet varázsolt a másik kezében, ahelyett, hogy elővette volna a mobilját. De amit a fénynél láttunk, mindkettőnket lesokkolt. 

Erre a pókra tényleg nem volt enyhe kifejezés az óriás kifejezést használni, sem a mutánst. Akkora volt mint én és Shawn együtt véve, hatalmas csáprágóval, ezernyi szemmel, szarvakkal, ráadásul a testéből kiálló pengékkel. Egyszerre volt undorító, félelmetes, és elképesztő látvány. A természet fekete humora által megteremtett műremek.  

- Gyújtsd már fel - suttogtam Shawnnak, aki lefagyva nézett farkasszemet a pókkal még mindig. De amint tüzet nyitott rá, a szó legszorosabb értelmében, a pók is felocsúdott, és elkezdett visítva rohanni felénk, miközben lángokba borulva égett. Még így se volt esélyünk ellene, hiszen lángolva is gyorsan futott. Mikor elkezdtünk sprintelni, elengedtük egymás kezét a pánikban. A pók idővel lassított, mivel az egyik lába leesett és a lángok martalékává vált. Ezt az alkalmat kihasználva Shawn újból tüzet nyitott rá, ami közben kénytelen volt megállni. De a pók gyorsabb volt nála, és felhasította a csupasz karját az egyik lábából kiálló pengével. A mély vágásból gyöngyözve bugyogott elő a vér, ami megegyezett az ujjatlan atlétájának színével, amit éppen viselt. 

- Jézusom Shawn - ugrottam oda hozzá halálra rémülve. Túl sok volt a vér ahhoz, hogy meg tudjam őrizni a nyugalmam.

- Ez csak egy vágás, Lena, túlélem. Gyere - intett nekem, miközben felszisszenve a fájdalomtól, tovább futott. Én is utána iramodtam, de a pók egyszercsak belekapott az egyik pengéjével a szoknyámba, felszakítva azt, aminek következtében elestem. Aprót sikoltva estem a földre, és égő fájdalmat éreztem a térdemben. 

- Lena - kiáltotta rémülten Shawn, miközben odaszaladt hozzám, és letérdelve mellém, átölelve felhúzott. Közben a pók is megállt, mert szépen lassan szétégett. Már nem szaladt, nem is mozgott, csak keservesen visított. - Jól vagy? - kérdezte magához szorítva, kétségbeesett tekintettel. 

- Igen, csak felhorzsoltam a térdem - feleltem fátyolos hangon. A történtek nem csak fizikailag viseltek meg, hanem szellemileg is lefáradtam közben. A fenevad immáron abbahagyta a fülsüketítő visítást, és ernyedten hullott a földre az élettelen teste, mely elszenesedett csonkokban hevert a kövön. 

- Már vége van - ölelt magához. Én pedig ragaszkodva szorítottam magamhoz, nem törődve azzal, hogy a karjából folyó vére összeken mindkettőnket.