Tűz és víz

6. Vita és démonűzés

Az ajtó nyikorogva nyílt ki előttünk, és betekintést engedett a benti félhomályba. Shawn lépett be először a házba, mivel nekem nem annyira akaródzott. Bizonytalan lépésekkel mentem be a rozoga épületbe utána, miközben nyeltem egy nagyot. Mikor mind a ketten már bent voltunk a házban, az ajtó becsukódott mögöttünk szép lassan.

- Jól kezdődik - jegyeztem meg irónikus hangnemmel. 

- Nyugi - vetette oda, miközben a hátizsákjában matatott. - Először is fel kell rajzolnunk a pentagramot, és a sarkaiba elhelyezni a gyertyákat, meg a közepébe - sorolta tudálékosan, miközben elkezdte a műveletet. 

- Erre én is rájöttem - feleltem, azt bámulva, ahogyan fehér krétával rajzol a fapadlóra. - Akkor én elindulok idecsalni a démont - indultam el a lépcsőn, fel az emeletre. 

- Te meg vagy huzatva! Találkoztál már démonokkal, tudod jól hogy bántani fognak! Együtt megyünk! - kiáltott utánam Shawn ellentmondást nem tűrő hangon.

- Megtudom védeni magam! Igen, találkoztam már démonokkal, de akkor se esett semmi bajom! - kiáltottam le neki, és csak azért sem mentem vissza. A csöppnyi félelmem is elriasztotta a bosszúság.

- Lena, mi bajod lenne attól ha veled mennék, de most komolyan? Bántani fog a démon, mert egy kicseszett démon! Direkt ezt akarja, hogy egyedül keresd meg, mert úgy könnyebben megtámad! - érvelt makacs dühömet gerjesztve.

- De én meg tudom védeni magam, értsd már meg! Most már nem vagyok kislány, el tudok bírni egy démonnal egyedül is! - dühöngtem, s azzal a lendülettel feltrappoltam a lépcsőn.

- Tudod mit, csinálj amit akarsz! Ha nem vagy képes megérteni hogy én csak meg akarlak védeni, akkor menj, és csinálj amit akarsz! - ordította utánam. 

Fehéren izzó dühöm gyújtópontjában most ő ült. Mindennél jobban meg akartam mutatni neki, hogy nem szorulok folyton az ő segítségére. Értettem én, hogy az önbizalmán nagyot dob ha egy elesett nőt pátyolgathat, de azt nem vette figyelembe, hogy én sosem vágytam erre a szerepre. Ez a ház meglehetősen hátborzongató volt egyedül szemlélve, de nem volt időm félelemre. Mert az elsődleges célom most az volt, hogy megtaláljam a démont.

Találomra mentem be az egyik szobába a sok közül. Épp ezt a fényképet nézegettem a szobába lépve, mikor hirtelen becsapódott mögöttem az ajtó. Félve megpördültem a tengelyem körül, viszont ekkor a hatalmas ablak vágódott ki, amin a szél űzött vadként süvített be, a függöny pedig szárnyra kelt mint kerge bujdosó madár. A kép, amit eddig nézegettem, a lábam elé hullott, s üvege ezernyi darabra tört szét a padlón. 

- Gyere, démon, gyere - mondtam, egészen hülyén érezve magam. 

Ekkor mintha csak célba ért volna unszolásom, az ajtó kitárult, és egy erős lökést éreztem magamon, ami kitaszított rajta. A szoba előtt találtam magam, a galérián. A démon hirtelen egy hatalmasat taszított rajtam, mire én nekicsapódtam a korlátnak. A hátamba nyilalló fájdalom hasított, de a korlát nagyobb kárt szenvedett nálam. Ennek következtében ugyanis eltört, én pedig egy pillanat alatt estem le az emeletről. Sikoly hagyta el a torkomat, és rettegéssel telve zuhantam le. 

Ám ahelyett, hogy a kemény padlóra zuhantam volna, Shawn karjaiban találtam magam. Szívem még mindig őrült ütemben kalapált, vadul próbált kitörni rekesztékeiből. A vérem zúgásán kívül mást nem hallottam, s csak reménykedni tudtam, hogy nem kapok nyomban agyvérzést. Hideg verejték vert ki mindenhol, s nyirkos kezeimmel kétségbeesetten markoltam a karját. 

- Lena, jól vagy? - kérdezte tőlem, s hangjából minden indulat eltűnt, helyét csupán vak aggodalom vette át. 

- Igen - köszörültem meg a torkom, de hangom még idegen volt a maga ijedt hangszínében. - Köszönöm, hogy elkaptál. És bocsáss meg, hogy ilyen makacs voltam. Tényleg bölcsebb lett volna veled tartanom - fakadtam ki bűntudatosan, miközben ő féltve letett a padlóra.

- Semmi gond. A lényeg, hogy nem esett bajod.

- Most mi lesz? - néztem rá tanácstalanul. - Ez a démon nehéz eset. 

- Rájöttem - jegyezte meg szarkasztikusan. - De a terv ugyanaz, ide kell csalnunk. 

- Oké, de hogy? - tártan szét a karom tehetetlenül.

- Menj fel az emeletre, most úgyis ott van a démon. A galéria mellett gyere le miközben hangosan beszélsz valamiről, így a démon majd utánad fog jönni amilyen ostoba. 

- Aha, oké - indultam el felfele a lépcsőn, kissé bizonytalanul. Mikor felértem, elindultam a szobák irányába. Láttam, hogy az egyik ajtó becsapódik, ezért tudtam hogy itt van a démon a közelben. Visszafordultam a lépcsők felé, s úgy hittem, most már ideje megszólalnom.

- Ez a démon úgyse tud nekem ártani, hisz még csak A szintű - szavaltam fennhangon, lekicsinylő hangsúllyal, miközben lefelé lépkedtem a lépcsőn. Hallottam, ahogy recseg mögöttem a padló. Pontosan tisztában voltam vele, hogy a terve az, hogy rám ijesszen. De ezalkalommal nem sikerült neki. Nem is sejtette, hogy nemsokára ő fog megijedni. Mert már lent is voltam a hallban, és épp beléptem a pentagramba. Ekkor előlépett Shawn is, és mikor mind a ketten a pentagram közepében álltunk, éreztem egy gyenge lökést rajtam. Tudtam, itt van a démon is.

- Most - néztem Shawn-ra. Ő ekkor meggyújtotta az összes gyertyát egy szempillantás alatt az erejével, és már kezdhettük is a varázsigét elmondani. A démon immáron nem tudott kilépni a pentagramból, és láthatólag mindkettőnket lökdöste dühében. Shawn megfogta a kezem, mert csak így lehetett hatásos a varázsige. Immáron kézenfogva álltunk egymással szemben, csukott szemmel, a varázsigét szavalva. Megnyugtatott az érintése, habár tudtam, csak kötelességből érint meg.

Mikor elmondtuk a varázsigét, egyszerre nyitottuk ki a szemünket. Egy kis villanás jelent meg köztünk ekkor, ami azt jelezte, hogy a démon megsemmisült. A gyertyák kialudtak, hisz most már nem volt szükség rájuk. 

Nem is tudom, mi volt az, amin mind a ketten ennyire el tudtunk kalandozni, a másik tekintetét fürkészve. Ekkor vettük észre, hogy még mindig fogjuk egymás kezét. Mindketten egyszerre kaptuk el a kezünk. Éreztem, hogy a pír elönti az arcom, és hirtelen mindenhova néztem, csak rá nem.

- Akkor menjünk - lépett az ajtóhoz zavartan, mint aki nem tud hirtelen mit kezdeni magával. Bólintottam, és elindultam az ajtó felé én is. Shawn már nyitotta ki az ajtót, de én még mielőtt kiléptem volna rajta, utoljára visszanéztem a házba. Itt zajlott az első démonűzésünk. Meghitt érzés futott végig rajtam, pedig elég abszur egy élmény volt.

Shawn átkarolta a vállam, s így léptünk ki a házból. 

- Na, te lány, megcsináltuk az első bevetésünket - nevetett fel. Erre kénytelen voltam elmosolyodni. 

- Igen, megcsináltuk. Ketten.