Tűz és víz

54. Mint egy főnix

- És akkor most mi lesz? - törte meg a jó tíz perce tartó kínos csöndet Mark. 

- Ruka? - néztem a boszira. 

- Kéne egy tárgy, ami az övé volt - szólalt meg, pár pillanat habozás után. 

- Itt a mobilja, amit itt hagyott - nyomta a kezébe Mark, az említett készüléket. 

- Ó, oké - vette a két keze közé a mobilt, és lehunyt szemmel nagyon koncentrált valamire. - A tengerparton van! - pattant ki a szeme. - A hotel előtti partszakaszon. 

- És, és, mi van vele, hogy van? - hadart Mark. 

- Nem tudom, nem őt láttam, hanem az ő szemével láttam a helyet - csóválta a fejét Ruka. 

- Akkor, Marian, irány a part! - fordultam a sofőr felé, aki bólintva vette tudomásul az úticélt. Az út hátralévő része csendes volt, alig szóltunk egymáshoz, mindenki csak bámult ki az ablakon. A feszültséget érezni lehetett a levegőben. 

Mikor odaértünk a hotelhez, ahol hónapokkal ezelőtt még az osztállyal baromkodtunk, egyszerűen alig tudtam felfogni, hogy hogy tud megváltozni ilyen gyorsan az élet. Hirtelen olyan távolinak tűnt a szent este emléke, és a köcsög nagypapa nevetségesen apró problémának tűnt. És ekkor még a legszörnyűbb dologgal nem is szembesültünk. 

A parton senki sem tartózkodott már ilyenkor, lévén hogy késő hajnali órákban voltunk, karácsonykor, mínusz valahány fokban. Nem is értettem, miért nem volt ott senki. 

Kivéve egy valakit. Ugyanis mikor közvetlen a part mentén haladtunk a kocsival, megpillantottuk Diat. 

Messziről csak egy homokban fekvő testet láttunk, de ahogy egyre közelebb értünk, mindenki annál jobban rémült meg. Közvetlen mellette parkoltunk le, és azzal a lendülettel mindenki egyszerre pattant ki a kocsiból. 

Alig hittem a szememnek, mikor megpillantottam Dia vérbe fagyott testét. Mark ért oda először, aki sokkos állapotban térdelt le mellé.

- Ne - szólalt meg könnyes szemmel. Ekkor már mindannyian ott térdeltünk Dia teste mellett. Aki kabát nélkül hevert ott, és a szívébe egy kés volt szúrva. A kés nyele szép, kidolgozott  volt, és a holdfényben egy felirat rajzolódott ki rajta ezüstösen: Cseknákik.

Marian volt közülünk a legjobban a helyzet magaslatán, talán azért, mert ő nem ismerte annyira, mint mi. A nyakánál megmérte, hogy van-e pulzusa, de csüggedten engedte le a kezét aztán. Mindenki tudta, hogy egy szívre mért szúrást nem élt túl, de a lelkünk mélyén mind reménykedtünk benne, hogy mégis.

- Nincs pulzusa - szólt Marian halkan.

- Ne - kiáltotta Mark elcsukló hangon, miközben az egész arcát könnyek áztatták. - Ne, ne, ne, ne! Ez nem történhet meg! Nem hagyhatsz itt! - borult zokogva a testére. Közben én is elsírtam magam, ahogy a többiek is. Kivéve Shawnt. Ő csak némán magához ölelt engem, és Rukát.

- Ne, nem érhet így véget a történetünk! Hisz még csak most kezdődött! - zokogta Mark. Aztán egy mozdulattal kihúzta a kést Dia szívéből. - Cseknákik - olvasta el suttogva a feliratot. - Megöllek! - üvöltötte, miközben a homokba hajította a kést.

Ezután pár percig senki nem szólalt meg, csak Mark zokogása és a mi szipogásunk törte meg a csendet. 

- De miért ölte meg? Miért pont őt? - kérdezte Shawn elfúló hangon.

- Mert ő volt a fény - merengett Marian. 

- De most komolyan - nézett rá Shawn türelmetlenül. 

- Én komolyan mondtam. Ő volt a fény elem birtoklója. Egyik birtoklója. Minden bizonnyal mind közül ő volt a legerősebb, ezért ölte meg őt. Hogy kialudjon a fény, és teret nyerjen a sötétség - felelte Marian. Ezt újabb csend követte. Bár már mindenki abbahagyta a sírást, de senki sem tudta feldolgozni, hogy mi történt. 

- Feltámasztom - szólalt meg hirtelen Ruka, megtörtve a csendet. 

- Mi? Hogyan? - néztem rá kábultan. 

- Ez is egy boszorkány képesség - lépett el Shawntól, miközben minden szem rá szegeződött. - Nagyon ritka, egy a több ezerhez az esélye, hogy képes vagyok rá. De megpróbálom - térdelt le Dia mellé a homokba. 

- Végülis, egy próbát megér - szólt Mark reménykedő hangon. 

Ekkor Ruka lassan Dia fölé hajolt, és két keze közé fogta az arcát. Egyre közelebb hajolt hozzá, és már azt hittem, megcsókolja, de nem ez történt. Pár centire az arcától megállt, és lehunyt szemmel vett egy mély levegőt. Aztán mikor újból kinyitotta a szemét, pár pillanatig még nem mozdult. 

Eközben mindenki néma csendben várakozott. Én már nyitottam volna a számat, hogy közöljem, jobb lesz ha feladjuk, de ekkor elképesztő dolog történt. 

Dia szeme kipattant, és levegő után kapkodva ült fel. Rémült tekintetét gyorsan végigfuttatta mindnyájunkon, viszont megszólalni már nem volt ideje, mert Mark a nyakába vetette magát.  

- Nem hiszem el, Dia, már azt hittem örökre elveszítelek - mondta Mark, miközben még mindig szorosan magához ölelte Diat. Shawn és én hitetlenkedve néztünk össze. 

Aztán pár pillanat múlva én is odarohantam Diahoz, és megöleltem. Még mindig alig tudtam felfogni, hogy újból él. Mint egy főnix, úgy támadt fel poraiból.

- Ki támasztott fel? - szólalt meg Dia hitetlenkedve. 

- Ruka volt - mutattam a boszira. 

- Nem is tudom, hogy tudnám ezt megköszönni - borult a nyakába. 

- Ugyan, én csak tettem a dolgom - mondta Ruka halkan, halvány mosollyal az arcán. Aztán mindenki még megölelgette Diat, és jól kiörömködtük magunkat. Már a tenger fölött a hajnal első sugarai világították meg a partot, mikor mi még mindig ott voltunk. 

- Belőled akár még legfőbb is lehet - szólt Marian Rukához, aki erre csak szerényen megvonta a vállát. 

- Akár - felelte halkan. 

- Különleges erő kell ahhoz, hogy képes legyél erre - ecsetelte Marian. Miközben ők így elbeszélgettek, én csak a távolba meredtem, Shawnnak dőlve. 

Túl sok minden történt ma. Túl sok volt az érzelem. Olyan hirtelen váltotta fel egymást a düh, szomorúság, és boldogság, hogy alig tudtam lereagálni ezeket. Még szinte alig tudatosult bennem, mi minden is történt ma. Mindenesetre abban biztos voltam, hogy ez csupán a kezdete volt valami borzalmas dolognak, amiről nekünk még csak fogalmunk sem volt.