Tűz és víz

80. Bill titka

- Will megkért, hogy öljelek meg és ezért jöttem vissza a városba és az iskoládba. De mikor először megláttalak, szilveszterkor, már tudtam, hogy nem leszek képes megölni téged. Már akkor beléd szerettem, első látásra, és soha nem tudnálak bántani! Ezt meg is mondtam Willnek, azóta gyűlöl engem. Kérlek, ne hagyj el! - hadarta el, és esdeklően nézett rám. 

Beletelt egy percbe, mire értelmezni tudtam a hallottakat. 

- Bill, nem foglak elhagyni! Soha - fogtam meg a kezét, és a szemébe néztem. - Nem ártottál nekem soha. Nem csináltad meg, amit az ikertestvéred kért, és egyedül ez számít! - jelentettem ki teljes meggyőződéssel. Sokkal rosszabbra számítottam. Igazából gondoltam, hogy valami köze lehetett Willnek ahhoz, hogy Bill felbukkant az iskolában, szóval nem lepett meg ez a bejelentés annyira. Mindigis láttam Bill szemében azt a tisztaságot, ami Willben sosem volt meg. És ezért is tudtam, éreztem, hogy nem bántana engem soha. Így hát nem fogok most haragudni rá egy olyan dolog miatt, amit meg sem tett. 

- Ó Lena, hogy tudnád mennyit jelent nekem, hogy ezt mondod - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Bocsáss meg, hogy így hirtelen rád zúdítottam ezt az egészet, de nem voltam képes tovább titkolni. Eddig azért nem mondtam el, mert féltem, hogy nem bízol meg bennem annyira, hogy elhidd nekem. 

- Nyugodj meg, pont jókor mondtad el - néztem fel rá. Igaza van, lehet, hogy először elküldtem volna a picsába, ha elmondja ezt. Közben viszont egyik percről a másikra leszakadt az ég, mi pedig ott álltunk a zuhogó esőben. 

Minden olyan tökéletes volt. Itt voltunk Londonban, a Big Bennél, nem voltak titkaink egymás előtt, és minden olyan jól alakult kivételesen. Közelebb léptem hozzá, és lassan átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekam köré fonta a karjait, ezzel magához húzva. Az ajkai már majdnem érintették az enyéimet. 

De ekkor megjelentek az Észak Dakotából származó, aligátorbőr Hermész lovaglócsizmát viselő sortáncosok, akik a Kalinkára táncoltak, miközben arcukra fagyott mosollyal, egymásba karolva lóbálták lábukat, és megzavartak minket. 

-----------------

Aznap még megnéztük a helyeket amiket feltétlen látni akartam, bementünk néhány boltba, de őszintén szólva, mindketten kicsit feszélyezve éreztük magunkat. Én legalábbis biztos, de szerintem neki is azért kínos volt a szituáció. Másnap reggel már indultunk is vissza, és kissé kiábrándult voltam amiatt, hogy vissza kellett térnem a szürke hétköznapokba, és mert nem tisztáztuk azóta a dolgot, ami köztünk van. 

Délután volt már, mikor visszaérkeztünk a suliba. Pár órát pihentem a szobámban, aztán este odaadtam a többieknek a Londonból hozott szuveníreket, na meg Clarrel jól kiveséztük a történteket. 

- Ú, úgy örülök ennek - lelkendezett. - De ha tudnád, itt milyen pletykák keringenek rólad - csóválta a fejét. 

- Milyenek? - kérdeztem rá rosszat sejtve. 

- Az, hogy neked csak Bill pénze kell, és azért vagy vele együtt, meg hogy lefeküdtetek, és te intézted el, hogy iskolaelső legyen és veled mehessen Londoba - hadarta bosszúsan. - És most mindenki azt mondja, hogy milyen szánalmas vagy már, hogy Will ikertestvérével vagy együtt, meg azt gondolják, hogy ti most Billel ki akarjátok hozni Willt a börtönből - sorolta dühösen. - Annyira ostobák, Lena! Hiába mondtam nekik, hogy fogják be a lepcses szájukat, mert semmi nem igaz ebből, attól ugyanúgy ezen az elven van az egész suli kábé! - fakadt ki felháborodva. 

- Jézusom - meredtem magam elé elkerekedett szemekkel. - Még csak nem is járunk - nyögtem ki lesokkolódva. 

- Hát pont ez az! Túl unalmas az életük, biztos azért találnak ki ilyeneket - forgatta a szemét. Én még mindig alig jutottam szóhoz a sokktól. - Le merném fogadni, hogy Shawn volt a felbujtó! A szakításotok óta ő maga a megtestesült, két lábon járó gyűlölet! Értem én, hogy összetört a szíve, de attól még leállhatna! 

- Várj, mi van? Mi az, hogy összetört a szíve? Ő szakított - hangsúlyoztam - velem! 

- Ja, de eléggé megviselte. Szeretett téged, Lena - húzta el a száját Clar. 

- Őt viselte meg? Nem őt alázták meg nyilvánosan, nem az ő fejét ordították le a fél suli előtt, hogy mekkora egy kurva, és nem is ő zokogott két óráig emiatt! - soroltam felháborodva. - Ráadásul nem először csinálta már ezt! Bill még csak nem is kiabált velem soha! Igazán elgondolkodhatna azon, hogy hogyan kell viselkedni azzal, akit szeretünk! - fejeztem be a monológom feldúltan. 

--------------

Aznap este, mikor egyedül maradtam, elgondolkoztam a hallottakon. Ezek a pletykák szörnyűek, és akármennyiszer is mondják a barátaim, hogy ne foglalkozzak velük, egyszerűen nem mehettem el mellettük szó nélkül. És Shawn akármekkora köcsög is volt, attól még nem akartam teljesen összetörni lelkileg. Mégpedig ha Billel összejönnénk, ez történne. És a pletykák is folytatódnának, sőt, el nem tudtam képzelni, még mit találnának ki hozzá. Kiválasztottként főleg nem engedhettem ezt meg magamnak. Tudtam, véget kell vetnem ennek az egésznek, még akkor is, ha fáj. 

Így hát ráírtam Billre, hogy jöjjön át hozzám, mert beszélni szeretnék vele. Pár percre rá a szobámba is ért. Mikor megpillantotta a komoly arcom, róla is lehervadt a mosoly. Becsukta maga mögött az ajtót, és leült mellém a kanapéra. 

- Mi a baj? - kérdezte rosszat sejtve, és megfogta a kezem. 

- Gondolom te is hallottad a pletykákat rólunk - néztem rá feszülten. 

- Igen, de tudom, hogy semmi nem igaz belőlük, szóval ezért ne legyél szomorú - nézett rám, könnyed mosollyal. 

- Tudom. De én Kiválasztott vagyok, Bill. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen pletykák keringjenek rólam. Most fontos, hogy az emberek mit gondolnak rólam. Elvégre én képviselem őket - feleltem komoran. 

- Nem az határoz meg, amit mások gondolnak rólad - válaszolta higgadtan. 

- Az lehet, de most nem tehetem azt, amit akarok. És nem akarok még több fájdalmat okozni Shawnnak - mondtam ki alig hallhatóan. - Nem lehetünk együtt, Bill. Nem találkozhatunk többet. Úgy kell viselkednünk, mintha nem lenne köztünk semmi - soroltam suttogva. A szívem szakadt meg, hogy ezt kellett mondanom. De tudtam, hogy mindkettőnknek ez lesz a legjobb. 

- Ha te ezt akarod, Lena, akkor rendben - felelte ugyanolyan szeretetteljes hangon, mint eddig bármikor. Nem mertem felnézni rá, mert féltem, hogy akkor meglátja a könnyeket a szememben, amik mindjárt kicsordulnak. 

Elengedte a kezem, és kisétált a szobámból. És az életemből. 

Az illatát még mindig éreztem. Még akkor is, mikor sírva dőltem el a kanapén. Tudtam, hogy én taszítottam el magamtól, és hogy nem szabadott volna ezek után itt zokognom összetörve. De olyan űrt hagyott maga után, hogy azzal képtelen voltam megbirkózni.