Tűz és víz

5. Földi gnóm és fási disznó

Már péntek reggel volt , szóval újra mehettem órákra. Igen, mehettem, mert már járni is tudtam normálisan. Az utóbbi napokban sokat voltunk együtt Shawnnal, és esélyem adódott jobban megismerni. Ennek következtében elkezdtem kissé megkedvelni, és saját érzéseim egészen megrémítettek. Nyolc év sérelme vált köddé pár nap alatt, s ez volt az, amire senki nem számított, főleg én nem. 

----------------

- Nos, ma kerül sor az első bevetésetekre! - jelentette ki ünnepélyesen az ofőnk, mikor az osztálytermünkben helyet foglalt mindenki a negyedik óra elején. - Most a párotokkal el kell mennetek egy kijelölt helyre a közelben, ahol a megadott gonosz anomáliát kell megszüntetnetek, illetve legyőznötök. Minden páros különböző helyre megy természetesen. Akkor ki is osztom a tudnivalókat - sorolta lelkesen, miközben mindenki padjára letett egy cetlit. 

Hátra fordultam, és mozdulatlanul meredtünk a kis papírdarabra, amin a kettőnk neve állt, továbbá a helyszín és nekünk választott lény. Mint ez alapján megtudtuk, a Wembsrock házban kell egy "A" szintű démonnal megküzdenünk. Ez alatt ott virított még az igazgató, James Hiller aláírása is. 

- Démon? Elsőnek már egy démont kapunk? - csaptam az asztalra felháborodottan.

- Lena, én bízom a képességeitekben. És ez csak egy "A" szintű. Ez a legelső szint - nyugtatgatott a tanár. 

- De akkor is, ez egy démon! És én nem is voltam itt azokon az órákon mikor a bevetésre készültek... - kezdtem el pánikolni, elveszítve minden gondosan összekapart magabiztosságom. Volt már dolgom démonnal. És nem hagyott szép emlékeket bennem. 

- Nyugi Lena, megoldjuk - tette a kezét a vállamra Shawn, miközben rám mosolygott. Egész aranyos mosolya volt ilyenkor. Próbáltam megnyugodni, de még így is csak idegesen harapdáltam a számat. 

- Lena, ha ez megnyugtat, mi egy földi gnómot kaptunk - röhögött fel Rob. 

- Mi meg egy fási disznót - bökte oda Jack is. Erre az egész osztály nevetésben tört ki, Clarnek már folyt a könnye is mellettem.

- A fási disznó tüzet köp azokra akik a közelébe merészkednek - lohasztotta le a jó kedvünket Mr. Davies. 

- Hah! - mutatott Mark Jackre röhögve. 

- Páronként kaptok egy térképet, hogy odataláljatok a helyszínre. Ha végeztetek, gyertek vissza az iskolába, és a szobáitokban elfoglalhatjátok magatokat - közölte az ofő, miközben az első padsorra sorban lerakra a lapokat. - Indulhattok - jelentette ki minket noszogatva, tekintve, hogy még mindig nem akart senki nekilódulni. - Bízom bennetek - fordult vissza az ajtóból sokat mondó tekintettel, aztán magunkra hagyott minket. 

---------------

A poros földúton, mely egy erdő és mező között helyezkedett el tökéletes választékként, ráérősen bandukoltunk. Meglepett, hogy milyen jól elbeszélgettünk Shawnnal még mindig. Azt hittem, több óráig egyhuzamban nem leszünk képesek társalogni. De elmaradt a kínos csend, amire számítottam. 

- Szóval te még nem is találkoztál démonnal? - vontam kérdőre a tapasztaltak nézésével. 

- Nem, még nem - jelentette ki, mint aki nem is érti miért meglepő ez.

- Szerencsés vagy. 

- Te már találkoztál velük? - nézett le rám kétkedően. 

- Sajnos igen - nyeltem egy nagyot, mert az emlékek örvénye kezdett magával ragadni újból. 

- Nekem elmondhatod - szólt oda bizalmasan. 

- Ne vedd magadra, de nem akarok róla beszélni - hirtelen e rövid idő alatt belévetett minden bizalmam tovaszállt egy pillanat alatt. Makacs határozottsággal fojtottam magamba a szót. Eszembe jutott, hogy ki mellett is lépkedem jelen pillanatban. Éveket keserített meg az életemből, hogy fordult meg a fejében, hogy ilyen érzékeny emléket megosztok vele?

- Semmi gond, megértem. De tudd, most itt vagyok, meg foglak védeni mindentől.

- Kösz, de tudok magamra vigyázni. Elvégre itt vagyok, élek még mindig - válaszoltam kissé sértve.

- Én azért nyugodtabb vagyok, ha veled vagyok én is - jelentette ki bizalmasan. Értetlen, végletekig összezavarodott fejjel néztem fel rá. Nem tudtam mire vélni kijelentését. Csak úgy cikáztak bennem a különféle elhamarkodott következtetést levont gondolatok. - Mármint bevetéseken - nevetett fel kínosan, mikor észlelte a baljóslatú csendet részemről, az arcommal párosítva.

- Értem - vágtam rá hűvösen. Ezután valóban kínos csend következett. Nem tudom, melyikünk rontotta el, de van egy olyan érzésem, hogy mind a ketten.

- Nézd, ott a ház - mutatott Shawn egy közelben lévő házra, ami az erdő mellett helyezkedett el. Hálás voltam érte, hogy helyettem is megtörte a csendet.

- Öröm lesz ebben a házban tölteni órákat - jegyeztem meg irónikusan. Régi, elhagyatott ház volt, tipikusan az a fajta, amit már csak a szentlélek tart össze. A korhadt fa szagát idáig éreztem. A törött ablakok és félig-meddig megtépázott függönyök csak ráadás volt ebben a filmbe illő kísértetházban.

- Nyugi Lena, ez csak egy ház - vont vállat Shawn közömbösen.

- Aha, csak egy ház... egy bazi nagy démon lakta ijesztő porfészek. De igazad van, igazából tényleg ház - feleltem éllel a hangomban.

- Annak örülj hogy nem egyedül kellett jönnöd - oltott le. 

- Egyedül eleve nem is mennék be ide - mutattam rá a romhalmazra. 

- De most nem vagy egyedül szóval bejössz és kész - szólt rám. 

Mintha csak egy klisés horror filmben lettünk volna, egy csapat varjú nekiállt a ház körül kőrözni vészjóslóan károgva. A szél sebesen kapta fel a lehullott faleveleket, és röpítette őket örvényszerűen körbe az épület mentén. A megviselt bejárati ajtó megfélemlítően magasodott fölénk.

- Készen állsz? - kérdezte Shawn, miközben lenézett rám elszántan. Végignéztem magunkon, mintegy megerősítést várva ettől. Olyan közel állt hozzám, hogy majdnem súrolta a kezünk egymást. Magamat is megleptem vele, hogy nem húzódtam arrébb, csak bólintottam.

- Csak ha te is - néztem a szemébe mélyen. 

És ekkor Shawn kinyitotta az ajtót, ami nyikorogva tárult ki előttünk.