Lorin Anderson - MARVEL fanfiction [SZÜNETEL]

36. Tudja?

Mindenki helyet foglalt az asztalnál.

- Tonyék nem jönnek? - kérdeztem, bár nem azért, mert reménykedtem, hogy csatlakoznak. Hanem azért, mert ha jönnek, akkor még idejében elő tudjak rukkolni egy hihető álsztorival.

- Nem. - rázta meg a fejét Vízió - Azt mondták, hogy most ne zavarjuk őket.

Vízió viselkedése kicsit távolságtartóbb lett, mikor meglátta Mimit és Leont. Eléggé meg is lepődött rajta. Elvégre, neki sejtése sincs, hogy kik lehetnek ők, és hogy miért vannak itt. És csak remélni tudtam, hogy nem fogja egyenlőre megtudni az igazat.

- Hmm... Nagyon jó illata van a kajának. - szólalt meg Pietro - Mit főztetek?

- Bolognai-t. - válaszolta Wanda, és letette a kezében lévő tál spagettit.

Vízió meghozta a ragut is, és a reszelt sajt sem hiányzott. Mióta a toronyba költöztem, az első dolgok egyike, amit mindenki megtudott rólam, hogy imádom a sajtot.

Először Leonék vettek, majd utána jöttek a többiek. Vízió velem szemben ült, és állandóan felém pillantott, mikor megmozdítottam a fejem. Mintha keresett volna valamit.

Wanda mellettem ült a bal oldalon, és ő is észrevette Vízió furcsa viselkedését.

- Azóta így néz, mióta bemutattad Leonékat. - hallottam Wanda hangját a fejemben.

Mostanában elég sokszor beszélgettünk így egymással, ha mások is ott tartózkodtak, ahol mi. Mert vannak dolgok, amiket nem szeretnék egyenlőre más orrára kötni, hogy most ne mondjak példákat.

És ami a bemutatást illeti... Ugye azt mondtam, mikor elmentünk, hogy egy barátomat látogatom meg. Így Leont úgy mutattam be, mint egy régi barátomat. Arra a kérdésre pedig, hogy miért hoztam ide Leont és a hugát, egyszerűen elmondtam, hogy árnyak támadtak meg. Ez után semmiféle kérdés nem jött, amit kapcsolatba lehetett volna hozni a két vendéggel.

- Szerinted tudja? - kérdeztem Wandát gondolatban.

- Nem tudom. Lehet hogy tudja. Az elme kövével a homlokán, elképzelhető, hogy belelát mások fejébe. - jött a válasz.

- Szerinted ha tudja, elmondja a többieknek?

- Nem hiszem. Ha tudja az igazat, akkor valószínűleg azt is tudja, hogy nem véletlenül tartottad ezt titokban. Max csak akkor mondaná el valakinek, ha ki akarna szúrni veled. Csakhogy Vízió nem ilyen. - Wanda egy röpke pillanatra Vízióra nézett.

Meg mertem volna esküdni, hogy Wanda arca megváltozott, mikor a velem szemben ülőre nézett. Mostanában egyre többször láttam ezt a nézését, és kezdtem rájönni, hogy mi okozza. És a gondolatra elmosolyodtam.

A gondolataimból csak akkor lettem kiszakítva, mikor már mindenki megette a vacsoráját, és Wanda elvitte a tányérokat nem kicsi csörömpöléssel. Majd Vízióval elkezdtek elpakolni. Én, és a többiek, a szobák felé vettük az irányt.

- Kelleni fog nektek egy szoba. - állapítottam meg a folyosón sétálva.

Volt pár vendégszoba a szinten, és felhatalmazva éreztem magam, hogy kiadjak Leonéknak egyet. És meg is találtam a legközelebbit. Benyitottam. Úgy nézett ki, mint egy két személyes, 5 csillagos hotelszoba, csak sokkal modernebb volt.

- Egyenlőre ez lesz a szobátok - fordultam a "vendégekhez" - Remélem megfelel.

Mimi álmélkodva lépett be a plüss lovacskáját szorosan magához szorítva. Majd mikor a nagy franciaágyra pillantott, azonnal odafutott és vidáman az ágyra ugrott. A bátyja csak mosolyogva csóválta a fejét.

- Jó lesz a szoba, köszönjük. - fordult felém.

- Beszélhetek veled egy kicsit? - kérdeztem, majd miután Leon bólintott, kimentünk a szobából.

Pár méterre az ajtótól álltunk meg.

- Na mi legyen? - kérdeztem.

- Hogyhogy mi legyen?

- Mimivel. - böktem a fejemmel az ajtó felé - Itt nincs biztonságban.

- Miért van olyan érzésem, hogy meg akarsz szabadulni tőle... - fonta össze a karjait résnyire húzott szemmel a drága ikrem.

Erre a mondatára nagyon meglepődtem. Mégis mi bajom lenne Mimivel. Egy angyali kislány, tök cuki, én csak azt szeretném, hogy biztonságban legyen.

- Megszabadulni? Hallod te magadat? - förmedtem rá - Miért akarnék megszabadulni tőle? Egy tündéri kislány, akit én is szeretnék biztonságban tudni. Nem gyereknek való ez a hely. Amúgy is azt mondtad, hogy a nagyszüleidhez akarod vinni.

- De nem akarom egyedülhagyni. - mondta egy kicsivel halkabban - A szüleink elvesztése óta csak én vagyok neki. Nem fog jól esni neki, ha csak úgy otthagyom.

- Tudom, hogy nehéz most neki... De te is tudod, hogy így lesz a legjobb.

Leon sóhajtott.

- Csak olyan nehéz elengedni.

- Nem örökre veszel tőle búcsút. Majd jöhet látogatóba, ha leszámoltunk az árnyakkal.

Leon még egyszer felsóhajtott, majd szó nélkül visszament a szobájába, és becsukta az ajtót. Hallottam, hogy elmondja Miminek, hogy holnap elviszi őt a nagyszüleikhez.

Kicsit megkönnyebbűltem, hogy Leon belátta, mi a jobb a húgának. És nagyon reméltem, hogy a kislány nem fogja rosszul viselni, ha majd a bátyja nélkül fog élni.