Lorin Anderson - MARVEL fanfiction [SZÜNETEL]

16. Ebéd

Tisztán és frissen léptem ki a fürdõszobából. Visszamentem a szobámba.

- Na, most mit kezdjek magammal? - sóhajtottam.

- Ms. Anderson. - szólalt meg PÉNTEK olyan hirtelen, hogy azt hittem ott halok meg.

- Jézusatyaúristen! - hadartam - Ne ijesztgessen, PÉNTEK!

- Elnézést. Mr. Stark tudni szeretné, hogy velük ebédel-e.

- Most? De hát nem rég reggeliztem. Hány óra van?

- 13.

- Jó, hát végül is...

- Akkor értesíthetem Mr. Starkot?

- Igen.

Összepakoltam a kis oldaltáskámba. Csak hát nem voltam igazán éhes.

- "Maximum keveset eszek. Az a lényeg, hogy velük legyek és jobban megismerjek mindenkit."

Leültem az ágyamra, és elõvettem a könyvemet, gondoltam belenézek egy kicsit, mielõtt elmegyünk. A legtintásabb oldalra lapoztam. Próbáltam úgy fordítani a könyvet, hogy a fény úgy essen rá, hogy a toll karcolását a papíron lehessen látni. Így esetleg elolvashatom mi volt oda írva. De akármerre forgattam a könyvet, sehol semmit nem láttam.

Kifújtam a levegõt, és az ágyam támlájának dõltem.

Épp vissza akartam pillantani a könyvembe, mikor hallottam, hogy valaki közeledik. Bár még messze volt, de én gyorsan elraktam a könyvet. Pár másodperccel késõbb megjelent Wanda. Épp mondani akart valamit, mikor odasüvített mellé Pietro.

- Indulunk. - mondta ki Wanda helyett, aki bosszúsan nézett testvérére.

- Erre nem számítottál? - kérdezte vigyorogva.

Wanda csak megrázta a fejét, és megvárta, még kijövök a szobámból.

- Mehetünk. - mondtam, majd becsuktam magam mögött az ajtót - Amúgy ti tudjátok hova megyünk?

- Nem igazán. - válaszolta Wanda.

Egy távoli kicsit még romos étterembe mentünk. Mindenki eljött, kivéve Víziót.

- Vízió miért nem jött? - kérdezte Wanda.

- Nem volt éhes. - rántotta meg a vállát Tony.

- Értem... - mondta Wanda kicsit csalódottan.

Leültünk egy nagyobb asztalhoz. Én Wanda és Natasha mellett ültem. És izgultam.

- "Csak eszünk, nyugi!" - próbáltam lenyugtatni magam, de nem ment.

Amerika hõseivel fogok ebédelni, ki a frász nem lenne emiatt izgatott?! Bár kicsit furcsálltam, hogy csak így leruccantunk ebédelni. Egyáltalán nem aggódnak amiatt, hogy esetleg valaki csapdát állított nekünk, vagy hogy az egyik pincér simán lehet egy beépített kém, aki most adja át a pontos koordinátáinkat a HYDRA bérgyilkosainak? Tényleg csak én vagyok ennyire paranoiás?

De hát nem történt semmi. Mindenki rendelt valamit inni és enni. Szép lassan ki is hozták a kaját és mindenki jóízûen nekiállt elfogyasztani az elõtte lévõ tányér tartalmát. Én csak valami kis elõételt kértem.

- "És mi van, ha a kaját megmérgezték?" - adta alám a lovat a paranoia.

Próbáltam eltekinteni az éttermes kaja kockázataitól, meg az egyéb lehetséges következményektõl, de minél jobban próbáltam másra figyelni, beszélgetni a többiekkel, annál jobban éreztem, hogy valami nincs rendben.

- "Rossz elõérzetem van..."

Miután mindenki megevett mindent, és már nem rendeltünk semmit, Tony felállt és csendet kért. Nem érdekelte, hogy mások is voltak ott rajtunk kívül, és hogy mindenki a Bosszúállókat (meg azt a nyomi kiscsajt a Fekete Özvegy meg a Skarlát Boszorkány mellett... yes that's me) figyelte.

Felemelte a poharát, és mint a filmekben szokás, köszöntõt mondott (vagy mi az istent).

- Nyílván páran kíváncsiak vagytok, miért is jöttünk ebbe az étterembe. - kezdte.

Úgy beszélt, mintha vagy százan ülnének elõtte. És majdnem biztos voltam benne, hogy rajtam kívül ez senkit nem érdekelt. Mindegy!

- Elõször is, mert ez az egyik legjobb étterem a világon és iszonyat jól fõznek,... másodszor is, mert egy új taggal bõvült a csapatunk. - fordult felém.

Kösz, de tényleg, hogy a kaja mögé soroltál! Oké, értem én, hogy enni kell, mert engem is csak ott lehet megtalálni, ahol kaja van, de azért mégis... Másrésrõl pedig kedves gesztus volt.

- Emeljük poharunkat Lorinra! - mondta ünnepies hangon.

Mindenki egy hangos "Éljen!" kíséretében felemelte a poharát, és megitta, ami még benne volt. Aztán minden szem rám szegezõdött.

- Most mondanom kéne valamit, igaz? - kérdeztem.

Kicsit zavarban voltam.

- Csak mond el, hogy érzed magad az elsõ napodon. - mondta Bruce egy bátorító mosoly kíséretében.

- Hát, hol is kezdjem... - gondoltam végig az eddig történteket.

És mikor eszembe jutott, hogy mit akarok mondani, egy teljesen másik mondat csúszott ki a számon.

- Rossz elõérzetem van. - mondtam ki, akaratom ellenére.

Nem tudom mi történhetett, de minden porcikám azt súgta, hogy valaki nagyon bele fog rondítani a békés ebédünkbe...