Lorin Anderson - MARVEL fanfiction [SZÜNETEL]

12. Költözök

A következő napjaim pakolászással teltek. Nagy kartondobozok sorakoztak a nappaliban és a szobámban. Fogalmam sincs, mi lesz a bútorokkal meg magával a lakással, ha elmegyek innen. Adjam el, vagy tartsam meg, mint menedéket?

Inkább megtartom. Ki tudja mi lesz.

Egy nagy sóhajtással lezártam a következő dobozt, amiben a könyveim pihentek.

Szétnéztem. Olyan üres volt minden. Kicsit összeszorult a szívem. Ebben a házban nőttem fel, és most itt kell hagynom.

Az a sok emlék és miegymás!

Apropó könyv. Mi lenne, ha gyakorolnánk egy kicsit?

Előhalásztam és már olvastam is. Ahogy lapozgattam, volt pár oldal, ami nagy tintafoltokkal volt tele, és pár helyen kitakarta az írást.

Egyre csak az álmom járt a fejemben.

- Megidéztél?!

Bólintott.

- Az őrzőket meg lehet.

- De errõl miért nem ír a könyv? - lapozgattam.

Megkerestem azt a fejezetet, ami az õr és a kõ közötti kapcsolatot írta le. Elkezdtem olvasni, és mikor már azt hittem megtaláltam, amit kerestem, egy rohadt tintafolt rondított bele a szövegbe.

- Hogy lehetett valaki ennyire retardált, hogy folyamatosan kiborította a tintát?! Esküszöm visszamegyek az időben, a kezébe nyomok egy golyós tollat, majd pofán vágom!

Nagyot sóhajtottam.

- Mégis honnan fogom pótolni az információkat? - csuktam be a könyvet, és a tv elõtti asztalkára néztem, amin a távirányító pihent.

- Esetleg, ha megtalálnám a testvéremet... - gondoltam, miközben a levegõbe emeltem a távirányítót.

A lebegtetés egész jól ment már. És jól jött a pakolásban is.

- Bár tudnám él e még!

Véletlenül sikerült bekapcsolnom a tv-t.

- Hopsz. De ha már úgy is a Star Wars megy...

Mondjuk bármikor megnézhettem, hisz megvolt DVD-n az összes rész, de egy igazi rajongót ez nem állít meg.

Másnap már korán reggel talpon voltam. Pár apróságot még elintéztem, majd felhívtam Natashát, hogy jöhetnek értem.

Fél órába se telt, mire egy fekete kisbusz parkolt le a ház elõtt. Két öltönyös krapek szállt ki, és csöngetett be. Felismertem õket. Õk raboltak el a saját lakásomból.

- Mintha találkoztunk volna már... - mondtam egy nagy mosollyal a két férfinek.

- Valóban. - szólalt meg az egyik - És most is mi fogjuk elvinni a lakásából. - mosolygott.

- Micsoda véletlen.

- Phil Coulson vagyok a S.H.I.E.L.D.-tõl. - nyújtotta felém a kezét a férfi.

- Lorin Anderson. - ráztunk kezet - És ön? - fordultam a másik fickó felé.

- Happy Hogan. - nyújtotta õ is a kezét.

- Örvendek.

- Ha gondolja elkezdhetnénk pakolni. - mondta Coulson.

- Rendben.

A dobozokat már kihordtam a nappaliba a bõröndjeim mellé. Nem is volt olyan sok. Többnek tûnt, mikor belepakoltam.

- Ennyi? - kérdezte Happy.

- Kevés? - kérdeztem vissza.

- Van közöttük olyan, ami törékeny? - kérdezte Coluson.

- Igen, a legfelsõ két doboz. A többi mehet alulra. - mondtam miközben levettem a törékenyeket, hogy be tudjuk pakolni a többit.

Mindenki megragadott egy vagy két dobozt, és levittük a kisbuszhoz. Háromszor fordultunk, mire a bõröndjeimet is beraktuk.

- Nincs több ugye? - kérdezte Happy.

- Nincs.

- Indulhatunk?

Bólintottam, és bepattantam hátulra.

Az út csendesen telt el, senki sem beszélt sokat, csak pár kérdést tettek fel. Olyanokat mint:

Mire vagyok allergiás? - (az ilyen kérdésekre)

Van e örökölt betegségem?

Stb, stb...

Aztán meg is érkeztünk a toronyhoz.