Lorin Anderson - MARVEL fanfiction [SZÜNETEL]

35. Régi félelem, nem fóbia!

- Hűha! - sóhajtottam - Az nagyon kemény lehetett.

Leon bólogatott.

- Állítólag egy óriási hullám sodort a hajóra. Az egész hajót beterítette a tömérdek tengervíz. Furcsálltam is, hogy mit keres pár hal a fedélzeten.

- És te nem éreztél semmit? Mármint, mikor visszakerültél a hajóra.

- Nem éreztem semmilyen fájdalmat, ha erre célzol. De... mintha éreztem volna a hullámokat a fejemben.

- Érdekes lehetett. És félelmetes. Én nem tudom hogy reagáltam volna a helyedben. Valószínűleg félnék utána vízbe menni. - mondtam és eszembe jutott, hogy én tényleg félek egy kicsit a vízbe menni.

- Ezt úgy mondod, mintha tapasztaltál volna valamit, ami elrettent a víztől.

- Ami azt illeti, tapasztaltam. - húztam oldalra a számat - De inkább csak a búvárkodástól félek.

- A palackostól vagy a pipástól?

- Palackostól.

- De hisz az tök jó! Mi történt, ami ennyire megijesztett?

- Volt egy próbamerülésem az egyik uszodában. És akkoriban nagyon izgulós voltam.

- Miért, hány éves voltál?

- 12. Szóval izgultam. És mikor izgultam, mindig hányingerem volt, és néha öklendeztem is. Sosem merültem az előtt palackkal. Tudtam, hogy nem lehet probléma, meg hogy vigyáznak rám, de mégis féltem. Mert arra gondoltam, hogy ha én elkezdek öklendezni, akkor előbb fulladok meg, minthogy a felszínre érnék. Megtelik a tüdőm vízzel és kampec.

- De ha csak egy medencében voltatok, akkor nem kellett volna mást csinálnod mint felállni, és fel tudtad volna magadat húzni a felszínre.

- Azért ez nem teljesen így megy. Na, de visszatérve az sztorimra, ez még nem ijesztett meg annyira, mint mikor le kellett venni a búvármaszkot, úszni nélküle egy kört, majd visszarakni, és kiüríteni. Bepánikoltam, mert nem láttam semmit, az orromon nem vehettem levegőt, nem éreztem biztonságban magam. Nagyon rossz volt... - néztem le a lábaimra.

Újra előjöttek a képek és az érzések. A hideg folyékony sötétség körülvett és nem engedett szabadulni. Beleremegtem. És belenyilalt a fájdalom a karomba.

- Azóta nem szeretek annyira vízbe menni. Mert mindig előjönnek az emlékek és nem akarom mindig ugyanazt végigszenvedni. - szorítottam meg a sebemet.

- Semennyire sem csillapodott ez az egész... fóbiád?

- Ez nem fóbia! - csattantam fel.

- Akkor félelem, bizonytalanság, kellemetlen érzés... Nem kell felkapni a vizet!

- Hanyagoljuk a vizes poénokat, mert nem úszod meg szárazon!

- Hűtsd le magad, és válaszolj!

- Kicsit javult már, de még mindig nem érzem magam akkora biztonságban, mint azelőtt.

Leon éppen mondani akart valamit, mikor hirtelen bevett egy éles kanyart, ami következtében az ölembe csúszott egy keményfedeles térkép. Felszisszent a lábán éktelenkedő seb miatt.

- Juj! - kaptam el hirtelen a térképet, ami nagyot koppant a térdemen.

- Elnézést... - mondta Leon le se véve a szemét az útról.

- Ezt most így... ezt most hova tegyem?

- Csak rakd be az ajtó oldalába.

- Mit is akartál mondani? - tettem el a térképet.

- Azt, hogy segíthetek legyőzni a félelmedet. A víz őrzőjeként könnyebb dolgom nem is lehetne.

- Kemény fába vágtad a fejszéd. De megköszönöm, ha segítesz.

Leon rám mosolygott.

- Tesók vagyunk, vagy nem? - kérdezte, miközben a könyökével oldalba bökött.

- De igen. - mondtam kuncogva.

Nem sokkal ez után meg is érkeztünk a toronyhoz. Leon leparkolt és kiszálltunk. Odaadta a tatyómat, míg ő kiszedte a többit. Amint becsukta az ajtót, Pietro jelent meg mellettem.

- Hétszentség! - ugrottam egyett - Pietro!

Pietro csak vigyorgott rám.

- Nem vagy vicces!

Pietro bekísért minket a toronyba, így a recepciósnak legalább 100-al kevesebb kérdése maradt, amit feltehetett volna nekünk. De nem szólt semmit, csak gyanakvóan méregette a két hátizsákot cipelő Leont. Biztos furcsállta a kis rózsaszín táskát a kezében.

- Mimi jól van? - kérdezte Leon, ahogy kiszálltunk a liftből.

- Igen. Most éppen tv-t néz. - mondta Pietro, majd a szobájához vezetett minket.

Benyitott. Mimi ott ült Pietro ágyán és a tv-t nézte.

- Én kicsi pónim? - kérdeztem csodálkozva - Ez még mindig megy?

- Aha. Szeretted? - kérdezte a fehérhajú fürgegyerek.

- El sem tudod hinni mennyire.

- Mimi! - mondta Leon, mire a kishúga az ajtó felé fordult.

A mese megszűnt létezni, és Pietrot megszégyenítő gyorsasággal futott bátyjához egy fülig érő mosollyal.

Leon felkapta a kislányt, és megölelte.

- De jó, hogy nincs semmi bajod. - mondta, miközben lassan lerakta Mimit a földre.

- Pietro elhozott a toronyba. - mondta.

- Elhoztam a táskádat. - nyújtotta oda a kis rózsaszín hátizsákot - Benne van Szellőcske is.

Mimi kikapta bátyja kezéből a táskát, és kihúzott belőle egy fehér, kék sörényű plüss pónit.

- Szellőcske! - ölelte magához a játékot.

- Hol vannak a többiek? - fordultam Pietrohoz.

- Mi történt a karoddal? - kérdezte figyelmen kívül hagyva a kérdésemet - Leon lába is tiszta vér. Mit csináltatok?

- Volt egy kis csihipuhi, de jól vagyunk. Szóval hol vannak a többiek?

- Natasha és Clint még mindig nem tértek vissza a küldetésből, Steve is utánuk ment, elvileg kellett egy kis erősítés. Wanda és Vízió azóta főzőcskéznek, mióta megérkeztem Mimivel.

- És Tony?

- Tony és Bruce még mindig azt az árny vérét vizsgálják. Elvileg találtak benne valamilyen ismeretlen anyagot.

- Ismeretlen anyagot?

- Aha. Valami élő vöröses folyadékot.

- Élő?

Pietro megvonta a vállát.

- Én sem értem. De egyenlőre nem kell aggódni a többiek miatt. Még van időd kitalálni egy hihető magyarázatot.

Hallottam, hogy valaki felénk közeledik. Halk léptei voltak, de én már a folyosó végéről hallottam.

- Gyertek vacsizni! - bukkant elő Wanda - Szia Lorin!

- Szia.

- Nem hallottam mikor megjöttetek.

- Nem akartam nagy zajt csapni.

- Úristen! - kiáltott fel - Mi történt a karoddal?!

- Majd később elmondom.

- És ő meg ki? - mutatott Leon felé.

- Majd később elmondom.