Lorin Anderson - MARVEL fanfiction [SZÜNETEL]

10. Emlékek

- Ez furább volt, mint tortát reggelizni! - sóhajtottam a zuhany alatt.

Szépen kezdtük a napot! De legalább a könyvemet nem vitték magukkal. Az a könyv gyökerestül felforgatta az életem, és tuti meghalnék, ha elveszteném.

Frissen és vidáman, vizes hajjal távoztam a fürdõszobámból. Elõkaptam a könyvet, amit nagy ravaszul a matracom alá rejtettem és belesüppedtem a kanapéba.

- Lássuk csak... - lapozgattam a leckék között.

Próbáltam haladni az anyaggal, esetleg új dolgokat kipróbálni, gyakorolni, de egyszerûen nem ment. Túl sok minden cikázott a fejemben.

Elraboltak a lakásomból. Találkoztam Fekete Özveggyel. Pizsamában járkáltam a Bosszúállók tornyában. Lehet, hogy oda költözök. Lehet, hogy nem. De, ha oda költözök, minden nap találkozni fogok a Bosszúállókkal. És biztos kapok majd egy saját szobát is. De vajon ki lesz majd a szomszédom? Kedvelni fognak majd? Lehet, hogy szerzek barátokat? Esetleg közös küldetésre is visznek majd? Kiképeznek? Lehet rá esély, hogy találkozzak Thor öccsével, Lokival? Bár õ most, ha jól tudom börtönben van...

A gondolataim fénysebességgel pattogtak az agyamban.

- Csend legyen! - mondtam magamnak - Nem tudok miattad koncentrálni!

Elkezdtem fel-alá járkálni. Minden egyes pillanatban a mobilomra pillantottam, hátha csörög. Azt mondták, majd felhívnak. De mikor? Ma? Holnap? Mikor?

Izgultam. Hogy fogok én mindent elmagyarázni a barátaimnak? Megtartják majd a titkomat? Egyáltalán folytassam a tanulást?

Muszáj volt lefoglalnom magamat valamivel. Sosem volt jó vége annak, ha túlizgultam valamit. Úgyhogy benyúltam a hûtõbe, kivettem a hozzám legközelebb esõ ehetõ dolgot, és leültem tv-t nézni.

Egyik csatornán se ment semmi, ami érdekelt volna, úgyhogy a végén egy lakásfelújítós mûsornál kötöttem ki. Életem legunalmasabb délelõttje volt.

Úgy délután 2 óra felé végre megcsörrent a mobilom.

Ismeretlen szám

- Ezek õk lesznek! - gondoltam magamban, és a szívem úgy vert, azt hittem mindjárt kiugrik és fut pár kört a város körül.

- Haló? - szóltam bele a telefonba.

- Lorin Anderson? - kérdezte egy nõi hang.

Natasha volt az.

- Igen, én vagyok. - "TE JÓ ÉG, TE JÓ ÉG, TE JÓ ÉG..."

- Beköltözhetsz.

Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem ugrálni a nappali közepén.

- Mindent elintéztünk. Kapsz egy szobát a toronyban.

- Mikor költözhetek?

- Amikor gondolod. De elõbb szólj, hogy tudjunk segíteni elhozni a cuccaidat.

- Rendben.

- És ne nagyon reklámozd.

- Nem fogom.

Azzal lerakta. Uram atyám! Mostantól a torony lesz az otthonom!

Fülig érõ mosollyal balettoztam be a szobámba. Úgy döntöttem, jobb ha elkezdek pakolászni. Magamat ismerve, az ilyen dolgok szoktak a legtovább tartani. Minden egyes kacatomhoz úgy ragaszkodok, mint pillanatragasztó az ember ujjához.

Körülnéztem a szobámban egy nagy fintorral.

- Lehet, elõbb rendet kéne rakni. - gondoltam magamban.

A tiszta ruháim ott álltak halmokban a szekrény elõtt. Kimostam õket, amit kellett kivasaltam, szépen összehajtogattam, hogy ne gyûrõdjön össze, de berakni a szekrénybe... Na az már egy embert próbáló feladatnak minõsült.

- Komolyan nem értem magam... - motyogtam miközben kinyitottam a szekrényt.

Olyan 4 óra felé csörög a telefonom, amit most is a nappaliban hagytam. Mindent eldobtam, ami a kezemben volt és már rohantam is volna... khm... VOLNA, hogy felvegyem, ha nem esek el a földön heverõ ruháimban.

- Szerencsétlen! - kiabáltam magamra, majd egy olyan katonakúszással távoztam, hogy azt még a profik is megirigyelték volna.

- Haló? - nyomtam a fülemhez a mobilt. Meg se néztem ki volt az.

- Mégis hol a jó istenben vagy?! - hallottam Alice hangját a vonal másik végérõl.

- Hogyhogy hol?

- Négyre beszéltük meg, hogy találkozunk a Starbucksban!

- BASSZUS! - csaptam egy rohadt nagyot a homlokomra - Teljesen kiment a fejembõl! 10 perc és ott vagyok!

- Jó. Jason már kezd elég ideges lenni.

- Sietek! Szia!

Hármat fordultam, meg kettõt szaltóztam, gyorsan lenyomtam egy hattyúk tavát, és már kint is voltam az utcán. Ahogy ígértem, 10 perc múlva meg is érkeztem a barátaimhoz.

- Végre! - pattant fel Jason - Azt hittem már sosem érsz ide!

- Ne haragudjatok. - raktam le a táskámat az egyik székre.

- Én nem haragszom. - mondta nyugodtan Alice - De õ már kezdett pánikolni. - mutattot Jasonre.

- Mert ennyit még sosem késett! - védekezett.

- Jó, na, de most már itten vagyok, szóval chill. - ránéztem az asztalunkra - Azért nem vettetek még semmit, mert rám vártatok?

- Nem te bolond! Mi már rég tele nyomtuk a fejünket kávéval! - forgatta a szemét Alice - Szerinted?!

- Ne forgasd itt a szemed, mert ki fog esni a helyérõl! - nevettem - Na menjetek, addig foglalom a helyet. - ültem le.

- Te kérsz valamit? - kérdezte Alice.

- Igen, de majd megveszem, ha visszajöttetek.

- Inkább add oda a pénzt és akkor megveszem neked. Csak mond, hogy mit kérsz.

- Egy csokis kekszet és egy teát. - nyújtottam Alicenak a zsét.

- Mást nem?

- Nem.

Jason és Alice beálltak a sorba. Kinéztem a mögöttem lévõ ablakon. Még mindig felújítás alatt volt a kávézó mellett lévõ épület. Meg egész New York. Iszonyatos pusztítást végzett Loki serege, mikor ostrom alá vette a várost úgy egy évvel ezelőtt.

És elõjöttek az akkori emlékeim.

A szüleim, azaz a nevelõ szüleim azonnal átvittek Jasonékhez (akik nem laknak annyira a város belsejében), hogy ott nagyobb biztonságban legyek. Úgy óvtak, mintha porcelánból lennék. Se én, se Jason nem értettük, miért kell ekkora felhajtás, nem vagyok már 5 éves (csak néha). Jason apja is nagyon nehezen akart minket ott hagyni, de berendelték, és neki muszáj volt mennie. A lelkünkre kötötték, hogy semmiképpen se hagyjuk el a házat.

- Minek ez a felhajtás? - kérdeztem anyát, mielõtt otthagytak Jasonnél.

- Mert nem akarjuk, hogy bajod essen. - nyomott egy puszit a homlokomra - Nem vihetnek el.

Azzal apával sarkon fordultak és otthagytak.

- Tessék? - álltam még mindig a csukott ajtó elõtt értetlenül.

Nem vihetnek el.

Még most is visszhangzott a fejemben. Éreztem, ahogy kattognak a fogaskerekek az agyamban. Nem vihetnek el, nem vihetnek el, de mégis minek akarnának elvinni...?

Ding!

A válasz megérkezett.