Vártam a napot,mikor
ítéletet mondanak felettem.
Minden szép emlékem a
polcomról levettem.
Fényképeimet elégettem,
hogy a füstje száljon el.
Térdre hultam,s
könnyezve néztem az égre fel.
Könnyek közt írtam verseket.
Mosolyogva válaszoltam,hogy ne lássák azt,hogy szenvedek.
Romokban hever minden,
ami szép és jó.
Nem érem utol soha,
elment az a hajó.
Nap nap után húz a az ég.
Bárcsak elmehetnék,de nem járt le az időm még.
Egy kérdes ami maradt.
Hol van a vég?
Csak egy utolsó levegő
vételt had vegyek
Ne várjatok haza,mert
már oda nem megyek.
Bele veszek a sűrű ködbe.
Itt vagyok némán s megtörve
