Just be FREE (Harry Styles AU)

II. Évad: 11. Rész - Desire

Mobilom némán rezgése zökkentett ki a szemben lévő fal bámulásából. A kijelzőre pillantva tápászkodtam fel helyemről, a fülemhez emeltem a készüléket.

- Megyek - mondtam fáradt hangon, s irtózatosan lassú léptekkel megindultam a lépcsőn lefele. Nem pillantottam egyszer se hátra, csak mikor kiértem az épületből és megláttam, hogy a lakásomból nem szűrődik ki fény. Egyre nagyobb görcs keletkezett gyomromban, féltem attól, hogy valamit tesz magával, amit nagyon nem kellene, és bár fent állt az esélye annak, hogy soha többet nem látom, a sötét szoba még nagyobbra keltette aggodalmamat.

Az út másik oldalán végre megpillantottam a sötétkék járművet, ekkor kicsit gyorsabban szedtem lábaimat, már amennyire a bennem keringő érzések engedték. Felrántottam az ajtót, majd úgy, hogy majdnem leszakadt, dühömben bevágtam magam után, és úgy kapaszkodtam az akkor már mozgó jármű kilincsébe, ahogyan csak tudtam. Igazából ekkor tört rám mindaz, amit fent az emeleten sikeresen elkerültem. Pánikszerűen kapkodtam a levegőt és könnyeim is szélsebesen kezdtek folyni arcomon. Rémülten kapkodtam tekintetem, a sokk miatt pedig sokáig bajlódtam az övem becsatolásával, ujjaim remegése nem szűnt meg oly' könnyedén.

- Megtettem - motyogtam magam elé, s miután beleátkoztam a biztonsági övemet helyére, kezeim közé temettem arcomat. - Nem akartam, annyira nehéz volt. Szétszakadok, egyszerűen felemészt!

- Hidd el, ez volt az egyetlen módja annak, hogy ne keverd bele - próbált megnyugtatni egy egészen jogos érvvel.

- Nem így kellett volna történnie, kurvára nem - ráztam fejemet makacsul, miközben tudtam Louis-nak mégis igaza volt. Lendületemből hirtelen belevertem egyet az autó kesztyűtartó részébe. A gondjaimon ugyan nem segített, de legalább kiadtam magamból egy adag idegességet, még ha egy nagyon kicsi is volt az, amit kivertem.

Louis nem felelt, rám hagyta a kitöréseimet, tekintetét szigorúan előre szegezve vezetett, neki se hiányzott egy közúti baleset. Így is minden teljességgel a feje tetején állt.

***

Mire leparkoltunk a felhők is jobbnak látták, ha nem tartják magukban könnyeiket. Az eső zúdulni kezdett, szaporább léptekkel közelítettük meg a hatalmas téglaépületet, amely London egyik legveszélyesebb negyedében volt megtalálható. A veszély itt abban rejlik, hogy rengetegen járnak erre fele bulizni, tinédzserek, huszonévesek, idősebbek, gazdagok, csórók, szinte minden korosztály megtalálható itt, amikor a nap lemegy. Most lehet arra gondolni, hogy a bulizás tulajdonképpen nem nagy cucc és nem lehet benne olyan sok veszély. Ó, dehogynem. Ha a környéken működik a legnagyobb drogelosztó, és több ember felől is kaphatsz illegális, vagy akár káros dolgokat, akkor igenis veszélynek teszed ki az életed, ha erre jársz. A mellettünk lévő épületekben folynak a dolgok, már amennyire jól tájékoztatott vagyok mostanság. A nagy fehér épület egy négy csillagos hotel. Mit keres egy ilyen neves hotel ezen a környéken? Hülyék lennének nem idetelepíteni egyet, forgalmas hely rengeteg turistával és bulizni vágyóval, akiknek kell egy hely ahol megszállnak. Kisebb klubok működnek, bárok és egyéb szolgáltatást nyújtó helyek. És akkor itt van az új ,,főhadiszállásunk", ami inkább hasonlított egy nagy, egész emeletet átfoglaló lakosztályra, teraszokkal, illetve egy hatalmas tetőterasszal, ahol oltári egyetemi bulikat lehet csapni, és alkalmanként fel lehet csalni pár lányt, mint egy ex-maffiózókból álló csapat szállására.

- Ezt a Fred letartoztatásából megkapott pénzből tudjátok így fenntartani? - léptem be Louis mellé a liftbe. Barátom elnevette magát, majd fejét megrázva benyomta a 10-es gombot.

- Ez a FREE! - jelentette ki, úgy, mintha csak most hallanék róla először. Szavaira összeráncoltam homlokomat. - Vagyis ami maradt belőle... - javította ki mondatát.