Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

Epilógus

A lángok közt közvetített üzenetet, nem csak az átlagemberek láthatták, de a király és a családja is bérelt helyről nézték, ahogy Caleb gyakorlatilag lázadásra szólította fel az egész birodalmat.

Az üzenetet követően Gregor üvöltve küldetett a fiáért, amit az őr remegve adott át Jaynak. Ő pedig dühösen, széles, túlzó szétzavarta talpnyalóit és elindult a királyhoz. Meglepetésére azonban Gregor nem volt egyedül. Amikor meglátta a Norton-fiút, elfutotta az agyát a harag. Egy pillanat alatt megragadta és egy közeli kandalló párkányának taszította.

– Mocskos áruló! – üvöltötte a képébe, a nyál csak úgy fröcsögött a szájából. – Végig tudta, hogy él!

– Jay! – figyelmeztette a király, mély hangon.

– Segített a Matthews-fiúnak! Ő hozta a kastélyba! – szólt hátra apjának magából kikellve. – Mindenkit távertek.

– Ereszd el a herceget! – parancsolta Gregor, majd megkeményítette a hangját. – Most!

Jay a titán hercegére nézett, majd ha vonakodva is, de elengedte a fiút. Egy erőteljesebb lökettel eltaszította magától a herceget.

A hirtelen támadás őt is meglepte, de egy szót sem szólt, csak megigazította ruháját és a királyt figyelte. Gregor szemében tanácstalanságot, haragot látott. A kis műsor, amit rendezett alapjaiban rázta meg a birodalmat. Vele együtt az uralkodó életét is. Titkon büszke volt magára, az elért eredmény miatt. Az pedig, hogy látta Jay idegbeteg viselkedését, csak hab volt a tortán. Büszke volt magára, de Wyatt-ként el kellett játszania, hogy semmit sem tud az eseményekről. Figyelte, ahogy mostohaapja abba a párkányba kapaszkodott, ahol pár perccel korábban még az ő feje koppant, de nem szólt hozzá.

– Az a kis ficsúr... mégis, hogy maradhatott életben? – morogta. – Azt hittem csak pletyka, hogy túlélte a merényletet.

Nem lehetett eldönteni, hogy csupán magában elmélkedett, vagy valakinek szánta a kérdést.

– Hozzád beszélek, Jay! – rivalt rá fogadott fiára. – Válaszolj!

– Nem tudom, apám. Nem tudom! – mentegetőzött ügyetlenül.

– A te dolgod lett volna végezni vele! – ütött a kandallóra dühösen Gregor. – De szokásodhoz híven, megint csalódást okoztál. A mostohatestvéred túlélte a kis merényleted és most az egész ország hallott a kudarcodról, te ostoba! – morogta, egészen közel állva kedvencéhez.

– Meg fogom találni.

– Eddig sem sikerült!

Jay arca ezúttal nem a haragtól volt vörös, hanem a szégyentől. Lesütött szemmel állt az uralkodó előtt, Caleb még meg is sajnálta volna, de túl mély volt a seb, amit neki okozott.

– Mit vársz, mit tegyek? – kérdezte Gregort. – Hagyjuk, hogy a korcs elvegye a birodalmunkat?

– Micsodádat? – hőzöngött a király. – Mi ez a többes szám? Te, nélkülem sehol sem lennél.

– Fenség, ha szólhatok. – próbált bekapcsolódni a beszélgetésbe, a lehető legalázatosabb hangnemben. – Tudom, mennyire aggasztó a helyzet, de ez nem a herceg hibája. Jelen esetben, az a legbiztonságosabb és legbölcsebb, ha nyugalmat erőltet magára és megmutatja az udvarnak, hogy egy ilyen kis blöff, nem rémíti meg. Így a fenyegetés erejét veszti. A nép látja, hogy a királyukat nem lehet megijeszteni.

– Hogy otthon van a témában. – morogta Jay.

– Apám mellett kitanultam mit kell tenni az udvarban. Ami a jelek szerint magára nem jellemző! – nézett végig rajta undorodva.